Szabadnapot kapnak az oltásért a románok
Klaus Iohannis román államfő kihirdette pénteken azt a törvényt, amely szabadnapot biztosít mindazoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen.
Klaus Iohannis román államfő kihirdette pénteken azt a törvényt, amely szabadnapot biztosít mindazoknak, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a 12 és 17 év közötti fiatalok számára is ajánlotta a Moderna vállalat Spikevax nevű vakcináját - erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatott pénteken.
Fölösleges arra várni, hogy eltűnik a koronavírus, és a kórokozó előbb-utóbb mindenkit megtalál – mondta az InfoRádióban Kemenesi Gábor. A virológus mindenkinek az oltást javasolja, és valószínűsíti, hogy visszatér az az idő, amikor maszkot kell hordanunk, amikor távolságot kell tartanunk, mert így lehet megvédeni az oltatlanokat. Sőt, szerinte a vírus szelídülése korántsem következik be a negyedik hullám után.
A világon 191,3 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4,11 millió fő a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Magyarországon a szerdai reggeli adatközlés szerint 56 új fertőzöttet igazoltak, és nem volt újabb áldozata a járványnak. Mindeközben több országban újra emelkedik a koronavírusos esetek száma, így Montenegróban és Horvátországban is újabb szigorítás jöhet, Izraelben pedig mától lépett érvénybe az új korlátozás.
A növekvő koronavírus-esetszámok miatt Horvátország még azelőtt újabb szigorításokat vezethet be, hogy lejárnának a július 31-ig érvényben lévő korlátozások - írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán a nemzeti válságstábra hivatkozva.
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester ma Facebook-oldalán jelentette be, hogy összesített adatok érkeztek a fővárosi antitest szűrésről, amelyben már a kerületek eredményei is benne vannak.
Több száz légijáratot töröltek Kelet-Kínában, miután Nanking nemzetközi repülőterének dolgozói között tizenhét embert koronavírusos fertőzöttként azonosítottak - számolt be a Hszinhua kínai hírügynökség.
Izraelben meredeken emelkedik a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma, de a súlyos betegek száma csak lassan növekszik az átoltottságnak köszönhetően - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
A Soros Economic Development Fund (SEDF) és a Bill & Melinda Gates Alapítvány által vezetett befektetői konzorcium megvásárolja a brit Covid-tesztelő vállalatot, a Mologicot, amely egy 10 perces koronavírus-tesztet fejlesztett ki, és amely leginkább a vírus kimutatására szolgáló mélynáthás kenetvizsgálatáról ismert.
A nemrég bevezetett korlátozások ellenére ismét emelkedett szerdán Ausztrália két legnagyobb államában a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma.
A szerdai reggeli adatközlés szerint 56 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 945 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 30 019 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 744 051 fő. 76 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 578 183 fő, közülük 5 327 325 fő már a második oltását is megkapta.
A legutóbbi nemzeti szerológiai felmérés szerint India hatévesnél idősebb lakosságának mintegy 67 százaléka volt kitéve a koronavírusnak.
Világszerte mintegy másfél millió gyerek vesztette el a koronavírus-járvány következtében legalább egyik szülőjét, vagy gondviselőjét - derül ki a londoni Imperial College Seth Flaxman vezette kutatócsoportjának kedden ismertetett tanulmányából.
Az Egyesült Államokban 17 nap alatt 50-ről 83 százalékra szökött fel az indiai eredetű, úgynevezett delta vírusvariáns becsült aránya az újabb koronavírus-fertőzéseken belül - jelentette kedden az AP amerikai hírügynökség amerikai egészségügyi tisztségviselők közlésére hivatkozva.
A jövőbeli biztonság egyik fontos záloga az, hogy Magyarország önellátóvá váljon az orvostechnikai eszközök gyártása terén - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Beurer Hungária Kft. csarnokavató ünnepségén kedden Veszprémben. Szijjártó Péter kiemelte: növelni kell az orvostechnikai eszközök gyártási kapacitását, amelyek hozzájárulnak az egészségügyi védekezés sikeréhez további járványhullámok esetén is.
Az Ausztriában július 22-étől életbe lépő országos enyhítésekkel ellentétben Bécsben továbbra is érvényben marad a maszkviselési kötelezettség - jelentette be Michael Ludwig, a főváros polgármestere kedden.
Romániában az előző napi adat több mint kétszeresére, illetve az utóbbi kétheti átlag csaknem duplájára ugrott kedden az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.
A koronavírusos betegek kezeléséhez használt, Remdesivir nevű gyógyszer hamisított változatából foglaltak le egy készletet Mexikóban - közölte kedden az ország szövetségi gyógyszerfelügyelete.
Marko Kolanovic, a JPMorgan egy vezető elemzője szerint az év második felében ismét átvehetik a vezető szerepet azok a ciklikus részvények, amelyek teljesítménye elsősorban a gazdasági nyitással hozható kapcsolatba. Véleménye szerint ez a vártnál magasabb gazdasági növekedésnek és a magas fogyasztásnak lesz köszönhető, míg a delta vírusvariáns miatt jobban aggódnak a befektetők, mint kellene.
25 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak és elhunyt két beteg - jelentette a koronavirus.gov.hu kormányzati portál. 77 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 5 573 557 fő, közülük 5 311 557 fő már a második oltását is megkapta.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
A nap végére előkerültek az eladók.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?