Heteken belül jön az új iPhone
Heteken belül bemutathatják az Apple új csúcskészülékét, a korábbiaknál várhatóan nagyobb kijelzővel és gyorsabb processzorral felszerelt iPhone 6-ot a Re/code értesülése szerint.
Heteken belül bemutathatják az Apple új csúcskészülékét, a korábbiaknál várhatóan nagyobb kijelzővel és gyorsabb processzorral felszerelt iPhone 6-ot a Re/code értesülése szerint.
Nem hogy nem lesz a technológiai innováció vezére az Apple a jövőben, de három éven belül "elavult" lehet a cég - fejtette ki véleményét az elemző a CNBC-nek az Apple második negyedéves gyorsjelentése kapcsán.
A keddi piaczárást követően tette közzé negyedéves gyorsjelentését az Apple, ami eredményszinten jobban sikerült a vártnál. Viszont a bevétel kisebb negatív meglepetést okozott. A negyedéves eredményekre most nem reagált komolyabb mozgással az árfolyam, a zárás utáni kereskedést 0,6%-os mínuszban fejezték be a papírok.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
Fontos nap a mai az amerikai gyorsjelentési szezonban, ugyanis a tőzsdék zárása után közzéteszi a számait az Apple. A negyedéves eredményeknél talán most még fontosabb lesz, hogy a menedzsment szolgáltat-e információkat egy új termékről, vagy az őszre várt következő iPhone-ról. Az árfolyam sokszor komolyabb mozgásokat mutat a negyedéves gyorsjelentésre, így érdemes lesz figyelni.
Már készül az Apple az új okostelefonja bevezetésére. A menedzsment optimista, az eredetileg tervezettnél többet gyárthat a nagykijelzős okostelefonjaiból, amiket az őszre vár mindenki. Az év végéig 70-80 millió darab készülék gyártását rendelte meg a beszállítóitól, 20 millióval többet, mint korábban - tudta meg a The Wall Street Journal.
Az Apple iPhone-jaihoz alkatrészeket beszállító Foxconn egyik leányvállalata, a PCE Paragon Solution Kft. lapértesülések szerint Komáromba költözhet. Ezzel az ott leépítésre kerülő Nokia-gyár dolgozói új munkahelyeket találhatnak úgy, hogy szakmai tapasztalataikat is érvényesíthetik.
Valóságos szárnyalásba kezdtek április végén az Apple részvényei, mintegy 30%-ot emelkedett az elmúlt három hónapban az árfolyam. Hamarosan közeleg a cég második negyedéves gyorsjelentése, ami óvatosságra intheti a befektetőket. Van azonban néhány tényező, ami az árfolyam további emelkedésének irányába mutat.
Az Apple megegyezést kötött egy ellene indított polgári perben: 400 millió dollárt fizetnek ügyfeleiknek e-könyvek értékesítésénél elkövetett szabálytalanságok miatt - írja a marketwatch.com.
Valaha a high-tech elektronikai iparág fellegvárának számított Japán, az utóbbi években azonban egyre jobban kopik ez a cím. A szenvedésük legutóbbi bizonyítéka, hogy a Sony búcsút int számítógépgyártó üzletágának, a Vaionak. Az Apple és a Samsung előretörése nagy csapást mért a japán gyártókra, a televíziók piacán rohamosan részesedést veszítenek és a mobiltelefonok terén is hasonló a helyzet. Mi a baj a japán elektronikai cégekkel és vajon eljön-e még az az időszak, amikor ismét az innovációval azonosítják őket?
Jó a hangulat ma a világ tőzsdéin, az európai piacok emelkedése után az amerikai részvényindexek is felfelé vették az irányt. Az emelkedés mögött részben az áll, hogy az elemzők több részvénnyel és úgy általában a részvénypiacok kilátásaival kapcsolatban is optimistábbak lettek.
Az Apple őszre várt okosórája, amit az iWatch néven emlegetnek, nagy fejfájást okozhat az egyik svájci óragyártónak, amelyik többek között a Swatch márkát is tulajdonolja - írja a CNBC elemzői vélemények alapján.
Egy svájci luxusóra-gyártó cég értékesítési igazgatóját csábította magához az Apple a régóta várt okosórája piacra dobásához - írja a CNBC. Az amerikai technológiai óriás több dolgozót is megkörnyékezett a TAG Heuernél, ugyanis azt szeretné, ha a terméket valamilyen szinten svájci gyártmánynak tekintenék a vásárlók.
Napokon belül megkezdődik az Apple még be sem mutatott okosórájának a tömeggyártása - tudta meg a Reuters. Az amerikai technológiai behemót be akarja bizonyítani, hogy még mindig ő a legfőbb innovátor és nem a rivális Samsung.
A korábbiaknál olcsóbb asztali számítógép értékesítését kezdte meg ma az Apple. A 21,5 colos méretű, ultravékony iMac 1099 dollárért vásárolható meg, ez 200 dollárral kevesebb, mint az előző legolcsóbb PC-je.
Vizsgálja az Európai Bizottság az Apple írországi adófizetési szokásait - adta hírül az ír állami televíziócsatorna. Az amerikai Szenátus tavaly azzal vádolta meg az Apple-t, hogy milliárdokat spórolt az adófizetésen, kihasználva a kiskapukat. A nagy technológiai vállalatok adózása már régóta szálka az európai hatóságok szemében, sokan közülük ugyanis európai leányvállalatokon keresztül fizetnek adót, így megkerülve a magas amerikai vállalati adókulcsot.
Pénteken megtörtént az Apple részvényeinek feldarabolása, így tegnap már alacsonyabb árfolyamon indult a kereskedés a papírokkal. A 7:1 arányú részvényfeldarabolást követően a részvények árfolyama a hetedére esett a nyitásra, ehhez képest emelkedett zárásig az árfolyam.
Pénteken megtörtént az Apple részvényeinek feldarabolása, így hétfőn már alacsonyabb árfolyamon indul a kereskedés a papírokkal, nagyjából a hetedére esik az árfolyam. A részvényfeldarabolás lendületet adhat a részvényeknek, több okból is. Már a bejelentés is kedvező fogadtatásban részesült, azóta 23%-kal emelkedett az Apple árfolyama.
Októberben kezdheti értékesíteni az Apple a régóta várt okosóráját - írja a Nikkei hírügynökség a beszállítóktól származó információkra hivatkozva. Az ügyhöz közel állók úgy tudják, hogy a hajlított kijelzős készülékkel az egészségi állapotunkra vonatkozó adatokat is begyűjthetünk.
Ma sor kerül az Apple áprilisban bejelentett részvényfeldarabolására. Hétfőtől alacsonyabb árfolyamon indul már a kereskedés a jelenleg 650 dollár közelében mozgó részvényekkel. Az Apple 7:1 arányú részvényfeldarabolásra készül, így az árfolyam elméletileg a hetedére esik. Ezzel pedig megnyílhat az út azelőtt, hogy bekerüljön a Dow indexbe a papír.
Az Apple az App Store alkalmazásokat engedélyező és tiltó szabályozásában olyan változatást tett, amely szerint a legális virtuális pénzek appjai visszakerülhetnek az alkalmazás-áruházba - számolt be a Reuters. Egy másik jó hír is érkezett a cégtől az elektronikus fizetésekkel kapcsolatban: a tegnapi fejlesztői konferencián bejelentették, az ujjlenyomat olvasóhoz is hozzáférhetnek külsős fejlesztők.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.