Megdicsérte az S&P a Magyar Nemzeti Bankot az OTP miatt
Az S&P Global elemzői szerint a Magyar Nemzeti Bank megmutatta függetlenségét azzal, hogy múlt héten felszólította az OTP Bankot, hogy korlátozza orosz kitettségét – írja a Reuters.
Az S&P Global elemzői szerint a Magyar Nemzeti Bank megmutatta függetlenségét azzal, hogy múlt héten felszólította az OTP Bankot, hogy korlátozza orosz kitettségét – írja a Reuters.
Felrobbant a lakossági hitelezés az év első hónapjaiban Magyarországon. Áprilisban már több mint háromszor annyi lakáshitelt vettek fel a háztartások, mint egy évvel korábban, pedig a kamatok 6% fölött ragadtak. A lakáshitelek 121 milliárd forintos havi új kihelyezése csaknem kétéves csúcsot, a személyi kölcsönök 68 milliárdja pedig történelmi rekordot jelent, miközben a lakossági betétállomány stagnált. Az év eddig legerősebb hónapját produkálta a vállalati hitelezés is, a vállalati betétállomány pedig már 11%-kal nőtt egy év alatt.
A Deutsche Bank a Bitpanda nevű kriptós céggel együttműködve fogja feldolgozni az osztrák kriptotőzsde ügyfeleinek be- és kifizetéseit - írja a Reuters.
1430 milliárd forint értékben vállalt garanciát a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások hitelei mögé tavaly a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. Az így közel 2630 milliárd forintra emelkedett kezességvállalási portfólió segítségével mintegy 3330 milliárd forint hitelforráshoz jutott a magyar kkv-szektor. A garanciaintézmény ebben az évben indítja InvestEU Garanciaprogramját.
Az OTP több mint 300 millió forintért vette saját részvényeit június 3-án - derült ki a bank tájékoztatásából.
A Funding Circle kkv hitelező platform mintegy 120 munkahelyet szüntet meg, a költségcsökkentés révén a porfitabilitás javítása lenne a cél - számolt be a Finextra.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy nem értett egyet a Gázai övezetben zajló izraeli-palesztin fegyveres konfliktus teljes befejezésével a Joe Biden amerikai elnök által bemutatott megállapodás részeként.
A bankok erős, a biztosítók gyenge évet zártak 2023-ban a május 31-éig megjelent éves beszámolóik alapján, legalábbis jövedelmezőségi szempontból. A bankokat elsősorban a jegybanktól kapott kamatbevételek hizlalták, de ha korrigálunk az átmeneti tételekkel, így sem volt náluk kiugró a tavalyi megtérülés. A biztosítók eredményét a különadók és viharkárok tépázták meg, így még a nagyok közül is többen veszteséget jelentettek, miközben kellemes meglepetés is akad.
A Mastercard generatív mesterséges intelligenciával segítené az online banki csalások hatékonyabb kezelését – írja a hvg.hu. A technológiával a vállalat képes lesz kétszer olyan gyorsan felderíteni a veszélyeztetett kártyákat.
A Monzo brit neobank most először lett nyereséges: 15,4 millió fontos adózás előtti nyereséget ért el a 2024-i márciusáig tartó pénzügyi évben - számolt be a Reuters. A brit digitális bank közölte, hogy irodát nyit Írországban, és más európai piacokon is terjeszkedni kíván. A fintechek és a bankok közötti versenyről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció itt!
Saját részvényeket vásárolt az OTP május 31-én, ezúttal több mint 1,2 milliárd forint értékben.
Hackerek 2 millió dollárért próbálják eladni az állítólag a Santandertől megszerzett 30 millió banki ügyfél bankszámlaadatait - számolt be a Finextra. A banki kiberbiztonságról és a csalásokról is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció és részletek itt!
Elhunyt Dr. Csurgó Ottó a magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete (MÜBSE) ügyvezetője - közölte lapunkkal a MÜBSE elnöke.
Az Egyesült Államok és más országok is lépéseket tehetnek kínai cégek és pénzintézetek ellen, amiért Peking támogatja az Ukrajna elleni orosz háborút - közölte pénteken egy vezető amerikai tisztségviselő a Reutersszel.
Az olasz jegybank figyelmeztette az olasz kereskedelmi bankokat, hogy többet kellene fektetniük a technológiába - írja a Reuters.
Az Intesa Sanpaolo sikeresen lezárta a romániai First Bank S.A. felvásárlását az amerikai székhelyű J.C. Flowers & Co. magánbefektetési alaptól – közölte honlapján az olasz bankcsoport. A tranzakcióval 2%-ra duplázta piaci részesedését Romániában az olasz bankcsoport.
Kisebb mértékű visszaesést vár a Deutsche Bank a második negyedévben a kötvényüzletágában – figyelmeztetett a legnagyobb német pénzintézet.
Egy orosz bíróság enyhítette az UniCreditre vonatkozó korlátozásokat egy meghiúsult gázprojekt miatt ellene zajló perben, engedélyezve az olasz bankcsoportnak, hogy más eszközök, többek között ingatlanok helyett orosz államkötvény-állományát ajánlja fel biztosítékként – írja a Reuters.
Az utóbbi időszakban folyamatosan nő a személyi kölcsön igénylések száma Magyarországon, tavaly 12%-kal többen vettek fel ilyen típusú hitelt, mint 2022-ben. Ez is mutatja, hogy a személyi kölcsön több százezer hazai háztartásnak jelenthet segítséget váratlan vagy kisebb-nagyobb tervezett kiadások esetén. A Pénzcentrum kutatásában többek között arra kerestük a választ, hogy mik azok a szempontok, amelyek a személyi kölcsön felvétele mellett szólnak, és milyen az ideális igénylési folyamat. A beérkező válaszok alapján az alacsony kamatok és a rugalmas pénzügyi konstrukció mellett a banki és a digitális ügyintézés lehetősége is meghatározó tényezők a hiteligénylés során.
Több mint félmilliárd forint értékben vásárolt saját részvényeket az OTP - derült ki a bank tájékoztatásából.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.