
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség megállapodásával
egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válnak a banki költségek
– jelentette be Varga Mihály az MNB közleménye szerint, miután hivatalában fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit kedden reggel. Az új megállapodás öt intézkedéssel erősíti a tájékoztatást és csökkenti egyes lakossági pénzügyi szolgáltatások díját. A jegybankelnök és a Bankszövetség vezetői egyetértettek abban, hogy a magyar pénzügyi rendszer stabil alapokon áll, a bankok likviditása és tőkehelyzete erős, mindez pedig lehetővé teszi a banki díjak csökkentését.
A megállapodás szerint a bankok a jövőben
- ingyenessé teszik az alapszámlát mindaddig, amíg az infláció szintje három egymást követő hónapban a jegybanki toleranciasáv felső határa (4%) alá nem süllyed (Nagy Márton is beszélt az utóbbi hetekben az alapszámla kedvezőbbé tételéről, ő a családokra és a nyugdíjasokra való kiterjesztést nevezte kívánatosnak),
- legkésőbb a PAD díjkimutatásokkal együtt a bankok értesítik azokat az ügyfeleket, akik a jelenleginél kedvezőbb számlacsomagot is választhatnának,
- ügyféltájékoztató kampányt indítanak, amely részletes felvilágosítást ad a bankok számlacsomagjainak éves költségéről, így a már meglévő számlacsomag is összehasonlíthatóvá válik más, kedvezményesebb konstrukcióval,
- a pénzintézetek a jegybanki díjcsomag-kalkulátorral segítik a legkedvezőbb számlacsomag kiválasztását honlapjukon,
- a gyorsabb számlaváltás érdekében a régi számlát ezután online is felmondhatják az ügyfelek.
A Magyar Nemzeti Bank célja, hogy a banki szolgáltatások költségei érezhetően és fenntartható módon csökkenjenek, amelyben partnerként tekint a Magyar Bankszövetségre - közölte a jegybank.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Tavasszal is fontos a tökéletes munkahelyi világítás kialakítása: milyen fényben a legjobb dolgozni?
A B+N Referencia Zrt. szakértőjét kérdeztük.
Egymásnak feszült Trump és Zelenszkij, Kijev szerint hatástalan a tűzszünet - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Donald Trump újabb szektornak kegyelmezett meg - Mi történik a piacokon?
Mozgalmas hétkezdet után újabb eseménydús napot láthatunk.
Begyújtja a rakétákat a világ egyik legerősebb országa: pusztító erejű hadsereget építenek
Teljesítik a hosszútávú terveket.
Döntött Donald Trump Oroszországgal kapcsolatosan: ez sokak számára kiábrándító lesz
Itt van az új állásfoglalás.
Nemzetgarázdasági stratégia - Trump a problémát sem érti
Ellentmondásokkal van tele Trump programja, a döntéshozóknak nemcsak koherens elképzelés nincsenek, de valószínűleg a problémát sem értik. Az eredmény a politikai bizonytalanság fenntartása,
A vámháború folytatódik
Nagyon szerettem volna írni vasárnap egy \"Ez történt a héten\" cikket, mert megint rengeteg minden történt, olyan kaliberű dolgok, amiről szót kell ejteni. A legfontosabb hír továbbra is, hogy
Közvetített szolgáltatások és alvállalkozói teljesítmények a HIPA-ban
A helyi iparűzési adó (HIPA) adóalapjának csökkentési lehetőségei sok vállalkozás számára komoly kihívást jelentenek - még azoknak is, akik egyébként magabiztosan navigálnak a magyar ad
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
A 505 State Street, New York első teljesen elektromos felhőkarcolója
New Yorkban felépült a város első teljesen elektromos felhőkarcolója. A projekt az Egyesült Államokban egyedülálló, de világszinten egyáltalán nem példa nélküli.
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Új lakáshitel konstrukció: akár havi 22 500 Ft kedvezmény a családoknak Áprilistól több millió forint maradhat a kasszában Április elsejétől új


- Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Kritikus napok előtt a globális tőkepiac
Mekkora a bizalmi válság?
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.