Impresszív növekedési számokat közölt az MBH Bank, különösen a lakossági üzletágban, amiben a Fundamenta tavaly lezárt felvásárlásának is jelentős szerepe van, de az organikus bővülés is rendkívül erőteljes volt. Két példa: a bank lakossági hitelállománya 37%-kal, piaci részesedése a lakáshitelezésben négyszeresére emelkedett 2024-ben. A bevételeket kissé megviselte ugyan a kamatkörnyezet csökkenése, ám a társaság korrigált adózás utáni eredménye így is csaknem elérte az egy évvel korábbit: 236 milliárd forint volt tavaly.
A Commerzbank nem folytatott tárgyalásokat az UniCredittel azóta, hogy az olasz bank a múlt héten megkapta az Európai Központi Bank jóváhagyását az akár 30 százalékos tulajdonosi részesedés elérésére a társaságban - közölte csütörtökön Bettina Orlopp, a Commerzbank vezérigazgatója.
Bár az elmúlt időszakban kicsit romlott az agrárium helyzete, finanszírozás szempontjából még mindig kiemelt fontosságú partnerei a bankszektornak - hangzott el a Portfolio Csoport Agrárium 2025 konferencián. A szakemberek beszéltek arról is, hogy az állattatásban és az élelmiszeriparban komoly lehetőségek vannak, ez utóbbinál most lehetőség nyílik a korábbi sok éves lemaradások behozására, de szóba került az is, hogy a következő években sokkal nagyobb fokú előre tervezésre lesz szüksége az ágazat szereplőinek, illetve kiemelt fontosságú lesz a tartalékok képzése. A szakértők ugyanakkor jelezték, hogy a támogatások kifizetésének időbeli eltolódása komoly nagyobb problémát okozhat az ügyfeleknél.
Elfogadta az Európai Bizottság a megtakarítások és beruházások uniójára (SIU) vonatkozó stratégiáját. A szerdán kora délután meghirdetett stratégia célja az, hogy szélesebb körű hozzáférést biztosítson az uniós polgárok számára a tőkepiacokhoz, és e megtakarítások hatékonyabb felhasználásával az eddiginél kedvezőbb finanszírozási lehetőségeket tegyen elérhetővé a vállalatok számára. A stratégia nagyban támaszkodna a tagállamok ötleteire és jogalkotására, és bár külön nem emeli ki az amerikai példát, lényegében az USA pénzügyi rendszeréhez közelítve erősítené a tőkepiacok súlyát a hagyományos banki közvetítéssel szemben.
Rendszerfejlesztések miatt két időszakban is leállnak az Erste Bank egyes szolgáltatásai - közölte a bank a honlapján.
Hamarosan fegyvernyugvás jöhet Ukrajnában. Az azonban sok szempontból nagyon nem mindegy, milyen béke jön, mi lesz az Oroszországgal szemben kivetett szankciókkal, milyen garanciákat kap Ukrajna, és a fegyvernyugvással jön-e majd Oroszország visszaintegrálása a világgazdaságba. Ezek a kimenetelek az OTP működése szempontjából sem közönbösek, a bank nagyot nyerhet azon, ha jön a béke. Mutatjuk a hatásokat.
A UBS könyvvizsgálója, az Ernst & Young (EY) kedvezőtlen véleményt közölt a bank 2024-es pénzügyi jelentési ellenőrzési rendszeréről, mivel a svájci pénzintézet nem tudta teljes mértékben orvosolni a Credit Suisse-től örökölt hibákat. A Reuters beszámolója szerint egy ilyen vélemény ritka egy globális bank esetében, és arra figyelmezteti a befektetőket, hogy a pénzügyi kimutatások nem feltétlenül tükrözik pontosan a bank teljesítményét és pénzügyi helyzetét.
2024 negyedik negyedévében a hazai szolgáltatóknál vezetett fizetési számlák száma 1,5 százalékkal bővült, míg az online kártyaelfogadóhelyek száma 4,3 százalékkal növekedett – közölte a Magyar Nemzeti Bank. Előző év azonos időszakához képest a lakossági átutalások összértéke 17,0 százalékkal nőtt. Az azonnali átutalások száma és értéke 16,7 illetve 14,9 százalékkal bővült. A negyedév során már 75,7 milliárd forint értékben indult átutalás qvik kérelemre válaszul. 2023 negyedik negyedévhez képest a kártyás vásárlások száma 9,1, értéke 14,0 százalékkal nőtt. A sikeres kártyás visszaélések száma 7,1 százalékkal, míg értéke 11,8 százalékkal csökkent, az átutalásos és beszedéses visszaélések száma 11,1 százalékkal növekedett, míg összértéke 3,8 százalékkal csökkent.
Az UniCredit közölte: megkapta az Európai Központi Bank engedélyét új részvények kibocsátására, amelyből a versenytárs Banco BPM felvásárlását finanszírozná az olasz bankcsoport.
Donald Trump amerikai elnök még ma a Fed bankfelügyeletért felelős alelnökének jelöli a posztra eddig is legesélyesebbnek tartott Michelle Bowmant, a szigorú bankszabályok éles kritikusát – írja a Reuters. A döntést a Fehér Ház jelentette be.
Kína 500 milliárd jüan (69 milliárd dollár) értékű speciális szuverén kötvényt bocsát ki, hogy tőkét biztosítson nagy állami bankjai számára, ezzel erősítve a bankrendszert és támogatva a gazdasági fellendülést – írja a Bloomberg.
A svájci ügyészség egymillió dolláros bírságot szabott ki a Morgan Stanley svájci leányvállalatára, mivel a bank nem tett meg mindent egy 2010-es minősített pénzmosási ügy megakadályozása érdekében.
A Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete alapjaiban alakítja át az önkormányzatok pénzügyi rendszerét. A legjelentősebb változás, hogy minden önkormányzat számlavezető bankja innentől kezdve a Magyar Államkincstár (MÁK) lesz, vagyis a helyhatóságok nem tarthatnák pénzeszközeiket kereskedelmi bankoknál, kivéve a napi működéshez szükséges forrásokat. A kormány szerint ezzel az államháztartás átláthatósága és az önkormányzati gazdálkodás stabilitása is növekedhet, az ellenzék azonban az önkormányzatok pénzügyi autonómiájának csorbítását látja az intézkedésben.
Az orosz bankszektor januári nyeresége havi alapon nőtt, éves alapon viszont csökkent, írja az MTI az orosz jegybankra hivatkozva.
A német szabályozó hatóság vizsgálja az UniCredit 29,99%-os Commerzbank-részesedésre tett ajánlatát – vette észre a Reuters.
Kína a következő hónapokban megkezdi nagybankjainak feltőkésítését a gazdaságélénkítő csomag részeként – írja forrásaira hivatkozva a Bloomberg.
Idén tavasszal 4550 darab fát szállítanak ki és ültetnek el.
A dollárral szemben is nagy a romlás.
Nagy a verseny a két hatalom között.
Közel 4000 cég be is nyújtotta a támogatási igényét.
Indul a hajózási szezon.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?