Novák Katalin: több örökbefogadónak jár mostantól a babaváró támogatás és a hitelelengedés
Bank

Novák Katalin: több örökbefogadónak jár mostantól a babaváró támogatás és a hitelelengedés

Portfolio
Ahogy arra a Portfolio már tavasszal, majd a Novák Katalinnal készített decemberi interjúban is felhívta a figyelmet, eddig nem vehették igénybe a babaváró támogatást és a jelzáloghitel-elengedést azok, akik 2019. július 1-je előtt született gyermeket fogadtak örökbe. A kritikánkat meghallva január 1-jétől most (visszamenőleg is) elérhetővé tették e családtámogatásokat azok számára, akik e támogatások mostani formájának bevezetése, vagyis 2019 közepe után fogadtak örökbe, vagy ezután fognak örökbe fogadni.

A változásról röviden már az év végi családtámogatási változásokról szóló hétfői cikkünkben is beszámoltunk, a részletekről pedig Novák Katalin családügyi miniszter az alábbi mai Facebook-videójában beszél, olvasóink tapasztalatai szerint azonban

a bankok hitelügyintézői még nem készültek fel a változásra a babaváró hitel esetében, pedig ESETENKÉNT MINDÖSSZE 60 nap áll csak a támogatásokat utólag igénybe vevő ÖRÖKBEFOGADÓK rendelkezésére.

Az egyik hazai nagybank által is megerősített értelmezésünk szerint az alábbi három pontban foglalható össze a lényeg a babaváró hitelről szóló 44/2019-es rendelet január 1-jén életbe lépett módosítása értelmében (31. paragrafus):

  • a babaváró rendelet megváltozott 31. paragrafusa alapján megszűnik azoknak az örökbefogadóknak a diszkriminációja a babaváró támogatások (3 éves törlesztési szüneteltetés gyerekenként, kamatmentesség a futamidő végéig, 2 gyerek esetén a tartozás 30%-ának, 3 gyerek esetén a 100%-ának elengedése) igénybevételekor, akik 2019. július 1-je előtt született gyermeket fogadtak örökbe, ugyanis ezentúl nem a születés, hanem az örökbefogadás időpontja határozza meg a jogosultságot. Eddig az idősebb gyermeket örökbefogadók ki voltak zárva e támogatásokból, mostantól nem lesznek.
  • Azok az örökbefogadók, akik még nem rendelkeznek babaváró hitellel, de 2019. július 1-je után olyan gyermeket fogadtak örökbe, aki 2019. július 1-je előtt született, babaváró hitel felvétele esetén jogosulttá válnak a babaváró támogatásokra annak ellenére, hogy a gyermekük már a kölcsönszerződés aláírása előtt megszületett, és a gyermeket már örökbe is fogadták (ez a korábbi jogszabályi hiba utólagos korrekciója miatt került így beépítésre). E támogatások igénybevételére másokhoz hasonlóan a kölcsönszerződés aláírásával egyidejűleg vagy az azt követő 60 napig van lehetőségük a már meglévő gyermekre.
  • Azok az örökbefogadók, akik már rendelkeznek babaváró hitellel, akár az örökbefogadást követő időszakból, de a korábbi jogszabályi feltételek miatt nem tudták igénybe venni a babaváró hitelhez kapcsolódó támogatásokat 2019. július 1-je után örökbefogadott, de előtte született gyermekükre, azok a friss módosítás hatályba lépését követő 60 napon belül (vagyis 2021. március 1-jéig) jogosultak a babaváró támogatások "utólagos" igénybevételére ezen gyermek után.

A jövőben örökbe fogadók számára fontos információ, hogy a babaváró kölcsönszerződést a végleges örökbefogadó határozat kézhezvétele előtt kell aláírni, a határozat után pedig 60 nap van a hozzá kapcsolódó támogatások igénylésére.

Ami a jelzáloghitel-elengedést illeti, annak igénybevétele a kormányhivataloknál szintén megnyílik a 2019. július 1-je előtt született gyermekeket örökbe fogadók számára. Ennek összege a második gyermek esetén 1 millió, a harmadik gyermek esetén 4 millió forint, minden további gyermeknél 1-1 millió forint. Az a kedvezőtlen nyári változás benne maradt a rendeletben, hogy a 2020. június 30-a után született vagy örökbe fogadott gyermekekre csak a születést vagy végleges határozatot követő 60 napon belül lehet igényelni az elengedést. 

A témáról Novák Katalin családügyi miniszter is beszél az alábbi videóban. 

RSM Blog

Áfa 2025 - a legfontosabb változások

2025 számos változást hoz az általános forgalmi adó (ÁFA) szabályozásában is. Íme a legfontosabb módosítások, amelyre a vállalatoknak érdemes figyelni az általános forgalmi adóval kapcso

Holdblog

275 ezer év az Wikipedia előtt

2,4 milliárd óra, közel 275 ezer év - ennyi időt töltöttek 2024-ben a látogatók a Wikipedia angol nyelvű oldalán. Az ingyenes, szabad felhasználású online lexikon... The post 275 ezer év az

Holdblog

Ez tartotta tavaly lázban Amerikát

A Google-kereséseket alapján a klímaváltozás, a sportesemények, a merényletek, és persze a politika foglalkoztatták leginkább Amerikát. Az alábbi táblázatban láthatjuk sorrendben, mik voltak

Kiszámoló

Ingyen Apple TV a hétvégén

Az Apple bejelentette, hogy ingyenesen elérhetővé teszi az Apple TV kínálatát most péntektől vasárnapig. Apple ID kell hozzá, de ha jól sejtem, azt egy egyszerű regisztrációval is kapsz. (Ha

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bod Péter Ákos: Páratlan év áll előttünk, ebben biztosak lehetünk
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
fed épület kivilágítva mert így még nem volt mindenhogy máshogy igen ezután már nem tudom mit találjak ki cimlapképnek