Ahogy arra a Portfolio már tavasszal, majd a Novák Katalinnal készített decemberi interjúban is felhívta a figyelmet, eddig nem vehették igénybe a babaváró támogatást és a jelzáloghitel-elengedést azok, akik 2019. július 1-je előtt született gyermeket fogadtak örökbe. A kritikánkat meghallva január 1-jétől most (visszamenőleg is) elérhetővé tették e családtámogatásokat azok számára, akik e támogatások mostani formájának bevezetése, vagyis 2019 közepe után fogadtak örökbe, vagy ezután fognak örökbe fogadni.
A diákhitel-tartozás elengedése, a diplomások gyed időtartamának kitolása, a harmadik gyermektől a jelzáloghitel-tartozás csökkentése és egy családpolitikai kutatóintézet létrehozása is azon konkrét lépések között található, amelyek a Figyelő értesülései szerint a negyedik Orbán-kormány demográfia fókuszú intézkedéscsomagját alkotják. A lap az elmúlt hetek kormányzati jelzései alapján mai számában összerendezte, hogy milyen intézkedések várhatók a most induló ciklusban és előrebocsátotta: most is a klasszikus tankönyvi megoldásoktól eltérő, azaz unortodox lépésekre lehet számítani.
Sok múlik most az amerikai döntéshozókon.
Átrajzolná a határokat a megválasztott amerikai elnök.
Howard Marks szavaira mindig érdemes figyelni.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Komoly aggályokat akarnak kezelni.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.
Orbók Ilona luxusipari szakértővel beszélgettünk.