Portfolio.hu: Milyen jogon mondaná meg az MNB a bankoknak, mekkora profitjuk legyen, és mi annak a tisztességes szintje?
Vonnák Balázs: Az általunk felvázolt 10 pont nem előírás, hanem egy, a társadalmi jólét érdekében működő bankrendszer leírása, ismertetése. Tanulmányunkban arról írtunk, hogy milyen mutatókkal rendelkezhet a magyar bankszektor, ha majd egyszer egészségesen működik. A tisztességes szó kettős értelmére is felhívnám a figyelmet: egyrészt fontos, hogy tisztességes banki magatartás, hitelezési gyakorlat álljon a nyereség mögött, másrészről viszont a szó azt is jelenti, hogy elfogadható nyereség is legyen. Ha azt mondom, hogy ettem egy tisztességes bécsi szeletet, azzal arra utalok, hogy nem maradtam éhes.
V. B.: A válság előtti szintet nem tekintjük normálisnak, akkor a túlzott kockázatvállalásból eredő indokolatlan nyereség mellett működött a bankszektor, aminek a levét a válság alatt itta meg a gazdaság. Nincs arra egzakt számítás, mi tekinthető tisztességes vagy normál körülmények között elvárható megtérülésnek. Háromféle megközelítésünk van, ezek közül az első abból indul ki, hogy a fejlett országok átlagában ennél valamivel alacsonyabb, a kockázatosabb felzárkózó országokban viszont jellemzően magasabb ROE értékekkel találkozunk. A második módszer az európai bankrendszer átlagos elvárt hozamából indul ki, korrigálva saját kockázati felárunkkal. Egészségesen működő bankrendszernél nyilván ez a kockázati felár a jövőben csökkeni fog. A harmadik megközelítésünk pedig a bankszektor egészséges növekedéséből (6-8 százalékos éves hitelexpanzió) indul ki 2-3 százalékos potenciális gazdasági növekedés, 3 százalékos infláció és minimum 50 százalékos profit-visszaforgatási ráta mellett. E három szempont összességében 10-12 százalékos ROE-t ad eredményül.
P.: Számíthatnak-e arra a bankok, hogy, ha nem is a megtérülésüket, de bizonyos mutatóikat kényszerrel akarja szabályozni az MNB?
V. B.: Vannak olyan célok, amelyek korábban is a szabályozás fókuszában álltak, és most is fontosak számunkra: ilyen a tőkemegfelelés és a likviditás, amelyekkel kapcsolatban pontosan definiáltak a makro- és mikroprudenciális szempontú célértékek. Az idetartozó mutatók köre bővülhet (pl. a lakossági hitelezésben a felelőtlen hitelezést megakadályozó előírásokkal). A jól működő bankrendszer 10 ismérve azonban nem szabályozói előírás. Ezen változók egy részére - például a kívánatos profitra vagy a kamatfelárakra - csak közvetetten tudunk hatni, és csak akkor kell szabályozói eszközökkel beavatkozni, ha valamilyen egészségtelen folyamat áll a háttérben. Nincs szó tehát arról, hogy ha 12 százalék fölé emelkedik egy bank ROE-ja, akkor azonnal be kell avatkoznunk. Arra viszont következtethetünk egy túl magas bankszektor szintű megtérülésből, hogy a hitelezés túlfutott vagy nem érvényesül igazi árverseny, a bankok az erőfölényüket kihasználják. Ebben az esetben azonosítani kell az okokat, és a megfelelő ponton közbe kell lépni, például a hitelezési standardok korlátozásával. Azt is fontos megemlíteni, hogy az eszközök egy része nem az MNB kezében van, így például az esetleges banki felvásárlások miatt kialakuló túlzott koncentráció, versenytorzítás elkerülése a Gazdasági Versenyhivatal hatásköre. Az általunk megfogalmazott célok hosszú távra vonatkoznak. Ha a bankrendszer tartósan eltér ezektől, akkor az nem normális folyamatra utal, és szükségessé válhat a beavatkozás.
V. B.: Különböző becslések születtek arra vonatkozóan az MNB-ben és külföldön is, hogy mi tekinthető elfogadható eladósodottsági szintnek. A válság után születtek olyan kutatások is, amelyek kimutatták: van olyan pont, amikor már nem kell, hogy a gazdasági növekedés együtt járjon a pénzügyi rendszer mélyülésével, de mi bőven e szint alatt vagyunk. Korábbi számításaink alapján a bankok 2008-as hitelállománya megközelítette, talán meg is haladta a fejlettségünk alapján indokolt szintet, azonban azt egészségtelen szerkezetben tette. Ez ugyanis alapvetően a lakossági devizahitelekkel, és bizonyos mértékben a kereskedelmi ingatlanok, valamint a kkv-szektor svájci frankban történő túlzott hitelezésével történt. Jelenleg a vállalati hitelezésben látunk lemaradást a gazdaság hiteligényéhez képest, amit a Növekedési Hitelprogram részben orvosolhat. Az lenne a legszerencsésebb, ha a piaci mechanizmusok biztosítanák a növekedéshez szükséges hitelt.
P.: Amikor a 2008-as hitelállomány felépült, az MNB szerint túlzott kockázatot vállaltak a bankok, most viszont túl kicsit, vagyis prociklikusan viselkednek. Biztos, hogy ez abnormális jelenség? Fellendülés idején például nem indokol egyenletes növekedésnél aktívabb hitelezést a vállalatok finanszírozási igénye?
V. B.: Mi abból a feltételezésből indulunk ki, hogy a ciklikusság nem jó. Ezt osztja az elméleti közgazdaságtan is. Az lenne a jó, ha olyan növekedési pályára tudnánk kerülni, amelyen nincsenek gyors felfutások és visszaesések. Azt tartanánk ideálisnak, ha a bankrendszer inkább fékezné, mint fokozná ezeket a ciklikus kilengéseket. Ez azt jelentené, hogy a gyors növekedés idején nem szolgálna ki extra hiteligényeket, a visszaesés időszakában viszont bátrabban hitelezne. A hitelállomány növekedése tehát nagyjából a GDP potenciális növekedéséhez illeszkedne.
V. B.:A meglévő likviditási szabályok (devizamegfelelési mutató, DMM) ezt kívánják elősegíteni. Természetesen nehéz megfelelni egyszerre sok kritériumnak, de létezik ezek között egyensúly. A hitelek átlagos lejáratának hosszabbítása magával vonja azt, hogy a forrásokat is érdemes hosszabbítani és a lejárati összhangot javítani, persze tudjuk: ez jelenleg extra költséget jelent a bankrendszernek. Viszont a likviditási kockázatok csökkentése még a nagyobb költségek mellett is megéri.
P.: Az MNB alacsonyabb hitelfelárakat látna szívesen a bankszektorban. Csakhogy a jegybanki kamatcsökkentés éppen ezzel ellentétesen hat: több betét árazódik át, mint hitel, hisz előbbiekben jóval magasabb a forint aránya. A kamatmarzs ennek is köszönhetően emelkedett tavaly a bankszektorban. Távolabb visz a kamatcsökkentés az MNB szerint ideálisnak tekinthető bankszektortól?
V. B.: A kamatmarzs (hitel és betéti kamatok különbsége) tavalyi emelkedésére számos tényező hatott. Egyrészt a fennálló lakossági devizahitelek kamatai még mindig emelkednek, a referencia kamatozás hiánya és a banki árazási erőfölény miatt. Eközben a forintalapú betétállományon belül jelentős a látra szóló betétek aránya, ezeken keresztül tehát nem érvényesül a jegybanki kamatcsökkentési ciklus kamatráfordítás-csökkentő hatása. Összességében azt mutatják a számításaink, hogy a monetáris politika minimális mértékben hat a bankszektor eredményességére. Ez irányú elemzésünket néhány hét múlva ismertetjük.
V. B.: A környező országokhoz és Európa fejlettebb feléhez képest is rendkívül magas kamatfelárat látunk az újonnan folyósított lakáscélú jelzáloghitelezésben. Ennek egyik oka az alacsony hitelkereslet, ami nem engedi kibontakozni az árversenyt. A gazdaság növekedésével várakozásaink szerint javulni fog a helyzet, így erősödhet az árverseny az új kihelyezéseknél. A meglévő hitelállományon, főként a deviza alapú jelzáloghitelek esetén pedig a bankok a keletkező veszteségeiket próbálják kompenzálni a magas felárral, amit a szerződésekben biztosított feltételek lehetővé is tesznek számukra. A fennálló lakossági devizaalapú jelzáloghiteleknél - ahogy erre korábban javaslatot tettünk - a forinthitelek esetén már érvényben lévő referencia alapú vagy fix kamatozás bevezetése orvosolhatja a helyzetet. A vállalati hitelfelárak ezzel szemben nem maradnak el lényegesen az európai átlagtól.
P.: A bajok nagy részének forrása a túl magas hitel-nemteljesítési arány (NPL-ráta). Van-e elképzelésük arról, miként csökkenthető mihamarabb?
V. B.: A tavalyi év végén egy komoly projektet indítottunk a jegybankban, amelynek célja, hogy minél gyorsabban és hatékonyabb módon csökkenthető legyen a bankok NPL-rátája. Jogi, eljárásbeli és intézményi akadályok egyaránt nehezítik ma a nem teljesítő állomány leépítését. Ezek lebontása mellett negatív és pozitív ösztönzőkkel is rákényszeríthetők a bankok a hitelportfólió tisztítására. Ez persze csak a kínálati oldal. Ha a portfóliók eladása felgyorsul, akkor a keresleti oldalt is meg kell erősíteni, ami a követeléskezelő cégek aktivitásának növekedésében ölthet testet. Hamarosan előállunk ezekre vonatkozó javaslatokkal is.
V. B.: A bankadónak fontos szerepe volt a fiskális egyensúly kialakításában. Ha a gazdaság tartós növekedési pályára áll, remélhetőleg képes lesz az állam arra, hogy a bankszektorban is csökkentse a fiskális terheket. A devizahiteles ügy a pénzügyi stabilitási és szociális következmények, de az erkölcsi kockázat (pl. az adósok mentőcsomagra várva nem fizetnek) miatt is megoldást igényel. Erre a Kúria döntését követően nyílhat lehetőség. Célunk azonban nem az volt, hogy a következő hónapok vagy évek intézkedéseire javaslatot tegyünk, hanem hogy hosszú távon jövőképet vázoljunk fel a bankszektor számára.
