Óvatos emelkedés jöhet
Óvatos emelkedésre számít a mai napon Makszin Ágost, a CE Bróker üzletkötője, aki úgy véli, hogy az olajár csökkenése miatt a MOL részvények lehetnek alulteljesítők.
Óvatos emelkedésre számít a mai napon Makszin Ágost, a CE Bróker üzletkötője, aki úgy véli, hogy az olajár csökkenése miatt a MOL részvények lehetnek alulteljesítők.
Vegyes irányú elmozdulások voltak tapasztalhatók az ázsiai részvénypiacokon. A legnagyobb vesztesnek a régióban a Nikkei 225 számított, mely 0.4%-kal került lejjebb a korábbi kereskedés során beállított hat hetes zárócsúcsról. A japán befektetők kivárnak a jegybank mai kamatdöntése előtt, melytől a 0.5%-os irányadó ráta szinten tartását várják.
Továbbra is vételre javasolja a Richter részvényeit a JP Morgan legfrissebb elemzésében, az Egis papírokat azonban semlegesen ítéli meg a befektetési bank. Mindkét részvény célárfolyamát mérsékelte az elemző.
Az idei év első negyedében 2006 hasonló időszakához képest csaknem 24 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója. A leginkább kockázatos iparágaknak továbbra is az építőipar valamint a kis- és nagykereskedelem minősülnek.
Többségében magasabban zártak az amerikai indexek a tegnapi napon, a Dow Jones Industrial Average már hét egymást követő kereskedési napon emelkedett, amire utoljára két éve volt példa, a befektetők azonban egyelőre óvatosak az első negyedéves gyorsjelentések előtt. Az indexeket felfelé segítették a vártnál jobb amerikai foglalkoztatottsági adatok is, a piacok a tegnapi nap folyamán reagáltak a húsvéti szünet idején kijött adatra.
Erősödésre számítanak az elkövetkezendő hetekben a hazai piacon a Raiffeisen részvénypiaci stratégái. Az elmúlt hét nyertes párosát, a gyógyszergyártókat vegyesen ítélik meg, miközben a Richter esetében fundamentálisan is indokoltnak tartják az erősödést addig társánál csupán spekulációs felhajtóerőt látnak egyelőre. A MOL iránti növekvő bizalom láttán a korábbinál magasabbra emelték meg az olajpapírokra vonatkozó beszállási célárukat, ugyanakkor úgy vélik, hogy a BUX a következő időszakban a régiót alulteljesítő címet viselheti majd.
Kismértékben változott a benzin és gázolaj világpiaci ára a héten, ezért véleményünk szerint jövő hét szerdán a MOL változatlan szinten hagyja az üzemanyagok árát a töltőállomásokon.
Az európai és amerikai befektetők hiányában alacsony 3 milliárd forintos forgalma volt a hazai tőzsdének. A BUX tegnapi 23,960 pontos záróértékén stagnálva állapodott meg. A nyitva tartó régiós tőzsdeindex közül a cseh PX 0.7, az orosz RTS 0.2%-kal került feljebb.
A SkyEurope Airlines földi kiszolgálást biztosít a Wizzair, a Sterling diszkont légitársaság és a Travel Service utasainak a Celebi Gorund Handling tegnap kezdődött 48 órás sztrájkja alatt. A SkyEurope az egyetlen légitársaság Ferihegy 1-en, melyet nem érint a sztrájk, a cég saját földi kiszolgáló egységével biztosítja a folyamatos utasforgalmat és részleges ground handling szolgáltatásával biztosítja a Wizzair, a Sterling és a Travel Service gépeinek utaskiszolgálását.
A várakozásoknál nagyobb mértékben növekedett márciusban a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma, melynek hatására emelkedtek az amerikai határidős indexek. A Dow 40, a Nasdaq 100 8.8, az S&P 500 5 ponttal került feljebb.
Egyre csökkenő eredményeket ér el a TV2 nemrégiben elindított vetélkedője, az Egy a 100 ellen. A Sváby András vezette műsor első, bemutatkozó adását még február 24-én szombaton vetíttete a csatorna - ekkor az eredmények ígéretesek voltak. A műsor azonban végleges helyét csak két nappal később nyerte el, ekkortól a nézők minden hétköznap nagyjából negyed 9 körül találkozhatnak a kvízműsorral. Lássuk, milyen eredményeket ért el a program az elmúlt hetekeben!
Az európai és amerikai részvénypiacok a mai napon zárva tartanak a húsvéti ünnepek előtti készülődés miatt, ami a hazai piac teljesítményére és forgalmára is rányomja bélyegét. A BUX oldalirányú mozgást folytat alacsony, 1 milliárd forintos forgalommal. A régióban a cseh PX 0.1%-kal, az orosz RTS 0.2%-kal került feljebb, ott is érezhető a külföldi befektetők hiánya.
A T-Mobile közel 1 éve, tavaly májusban Magyarországon elsőként vezette be a HSDPA-t, és azóta megduplázta a szélessávú (3G/HSDPA) hálózatán elérhető letöltési sebességet. A legnagyobb hazai mobilszolgáltató a jelenlegi 3,6 Mbps sebességű adatátvitel további növelését tervezve megkezdte a 7,2 Mbps letöltés, valamint az 1,45 Mbps sebességű feltöltés tesztjeit. A szélessávú net felgyorsítása mellett a mobilcég április 1-jétől több internetes díjcsomagjában megduplázta a benne foglalt adatmennyiséget.
Kirk Kerkorian vásárolná meg a DaimlerChrysler régóta szenvedő Chrysler divízióját, a legfrissebb hírek szerint a milliárdos befektető 4.5 milliárd dollárt ajánlott. A német autógyártó részvényei 4.7%-os erősödéssel zártak a tegnapi nap folyamán New York-ban.
A Ceska Pojistovna cseh biztosító társaság terjeszkedni kíván a közép-kelet európai régióban. Az életbiztosítások, autó-, és lakásbiztosítások piacán egyaránt jelen lévő cég most Oroszországban terjeszkedik. A kérdés az, hogy vajon honnan teremti elő az akvizíciókhoz szükséges forrásokat. Nem kizárt, hogy egy IPO keretében történik meg a szükséges pénz bevonása.
A lukuscikkek forgalmazásával foglalkozó PPR megvásárolná a Puma legnagyobb tulajdonosának részesedését, majd a fennmaradó részvényekre is ajánlatot tenne - írja a Wall Street Journal. Az ügylet értéke 7.22 milliárd dollár felett lenne a várakozások szerint. A hír hatására a Puma részvényei a tegnapi nap folyamán több mint 13%-ot erősödtek.
Közzétette első negyedéves árbevételi számait az Egis és a Richter regionális versenytársa, a Krka. A szlovén társaság 13%-os bevétel növekedést ért el az egy évvel korábbihoz képest, ami azonban a hazai gyógyszercégek szempontjából érdekes: az orosz piacon jelentősebb zuhanás volt megfigyelhető.
Az Húsvéti Ünnepekre való tekintettel a világ börzéin is szünetel a kereskedés. Az alábbi - Concorde által készített - összefoglaló táblázatban látható, hogy melyik tőzsde mikor tart szünnapot.
Több meghatározó tőzsdén nem lesz ma kereskedés, így nehéz megmondani, hogy a lecsökkent piaci aktivitás közepette merre mozdulunk, de az emelkedés jelenleg sokkal valószínűbbnek tűnik - véli Fernandez Yuri, a Hamiltoin üzletkötője a portfolio.hu-nak adott napi várakozásában.
A legtöbb házaspár különböző lakástervek megvalósítására költi a Babaváró hitel immár 11 milliós összegét....
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?