400 ezer látogató 2 év  alatt, állami támogatás nélkül? Egy budapesti múzeumnak ez összejött
Üzlet

400 ezer látogató 2 év alatt, állami támogatás nélkül? Egy budapesti múzeumnak ez összejött

A XIX. század végén épült Hold utcai piac a belváros emblematikus helyszíne. Közel száz évig termelői piacként működött, 2014-es felújítását követően pedig Belvárosi Piac néven nyitotta meg újra kapuit, ahol az árusok mellett újhullámos kávézók és éttermek kaptak helyet. A vásári nyüzsgés mára a kortárs művészet legmagasabb iskolájának adta át a helyét: a teret betöltő Light Art Museum a világ egyik első fényművészeti múzeumaként formabontó képzőművészeti alkotásokat mutat be. De mitől is egyedülálló a Light Art Museum koncepciója? Hogyan hasznosítható újra egy funkcióját vesztett középület? Miként működik egy múzeum állami támogatás nélkül, önfenntartó módon? Többek között erről kérdezte a Portfolio a projekt szakmai igazgatóját és kurátorait: Vida Szabolcsot, Szalai Borbálát és Kovács Dalmát.

A Light Art Museum (LAM) 2022-ben mindössze néhány hónap alatt valósult meg Budapest V. kerületében, az egykori Hold utcai piaccsarnokban. Az első, magyar fényművészekre fókuszáló kiállítást 11 hónap alatt kétszázezren nézték meg. Az intézmény kétéves működése alatt már közel 400 ezer látogatót fogadott, harmadik tárlatát pedig szeptember elején nyitotta meg Phantom Vision – Az érzékelés mélyáramlatai címmel. 

A kiállítótérbe lépve az első dolog, ami a szemlélőnek feltűnik az, hogy mennyire más, mint a megszokott múzeumi közeg. Azonnal beszippant a különleges atmoszféra, a látvány és a hanghatások együttese.  

lam budapest

Az intézmény szembe megy a hagyományos „white cube” felfogással, amiben a múzeum szinte láthatatlan és egyfajta fehér háttérként szolgál a műalkotások számára. Az elsötétített csarnokban maguk az installációk szolgálnak fényforrásként, egyszerre kontúrozzák és átalakítják a piac építészeti sajátosságait.

Vida Szabolcs, a Light Art Museum szakmai igazgatója a Portfolio-nak elmondta, hogy ez nem a véletlen műve, hanem művészi kifejezőeszköz. A kiállító művészek a kurátori koncepciót szem előtt tartva, a tér adottságait figyelembe véve építik fel a műveket, ami sokszor azt is jelenti, hogy egyszeri és megismételhetetlen alkotások jönnek létre, amik csak a tárlat ideje alatt láthatók.

Vida Szabolcs
Vida Szabolcs

„A LAM tekinthető egy revitalizációs projektnek is, hiszen a Covid után ez a piac már nem tudott kinyitni, azonban azzal, hogy mi ide költöztünk, évente 200 ezer ember nézheti meg a műemléki védelem alatt álló épületet, ami egy regionális szinten kiemelkedő művészeti intézménynek ad otthont” – fogalmazott Vida.

Szalai Borbála, a kiállítás egyik vezető kurátora szerint komoly probléma Európa-szerte a régi, funkcióját vesztett középületek felhasználása, erre a budapesti intézmény egy különleges megoldást kínál azzal, hogy beépíti a csarnok sajátosságait a kiállítások koncepciójába. „A Light Art Museum nagyon jól működik ebben az épületben mert a néhai piac zárt terei, aprócska üzlethelyiségei, standjai lehetővé teszik, hogy egy-egy műalkotás olyan saját teret kapjon, amibe a látogató is beléphet” – tette hozzá.

szalai borbála
Szalai Borbála

A LAM azonban nem csak kiállítótérként funkcionál. A múzeum saját gyűjteménnyel rendelkezik és nemzetközi együttműködések keretében külföldi szervezetekkel is dolgozik. A jelenleg például két olyan műalkotás is látható, amit a madridi Thyssen-Bornemisza Art Contemporary művészeti alapítvány kölcsönzött a tárlathoz. 

Az intézmény emellett edukációs programoknak is otthont ad, iskolákat támogat belépőjeggyel, több konferenciát és egy nyári egyetemet is szervezett, jelenleg pedig a MOME-n tartanak kurzust a LAM munkatársai. 

Kortárs művészet élményként

Az elmúlt években töretlen népszerűségnek örvendenek az „Instagram-kompatibilis” immerzív kiállítások, Szalai Borbála azonban kiemelte: a Light Art Museum esetében többről van szó, mint könnyed szórakoztatásról, a cél a magas kortárs művészet közvetítése egy intenzív audiovizuális élmény segítségével. 

A tér kialakításának köszönhetően egy teljesen egyedi atmoszféra jött itt létre így a látogató teljes mértékben kiszakadhat a hétköznapokból. „A múzeumban a látogató egy komplex élményt kap, azonban az, hogy valami újszerű és látványosan izgalmas vagy esetleg meghökkentő, nem jelenti azt, hogy nincs művészeti értéke vagy nem foglalkozik releváns problémákkal. Itt a látogatók olyan alkotásokkal találkozhatnak, amik a kortárs képzőművészet legmagasabb szintjét képviselik” – mondta Kovács Dalma, aki kurátor asszisztensként szinte a LAM indulása óta dolgozik az intézményben.

Kovács Dalma
Kovács Dalma

A legújabb tárlaton olyan, világszerte ismert művészek alkotásaival találkozhatnak a látogatók, akik a világ legfontosabb kortárs kiállítóhelyein is rendszeresen megjelennek. Ilyen például Ólafur Elíasson, Jon Rafman vagy Cerith Wyn Evans. A kiállítás témák szintén a ma emberéhez szólnak: többek között pedig szerepel a tárlat felvetései között az internet és a számítógépes játékok a pszichére gyakorolt hatása, az ökológiai válság és a mesterséges intelligencia ma még némiképp kontrollálatlan fejlődése is.

Zeppelin

A piactér közepén látható „Zeppelin” önmagában egy külön kiállítótér, amihez egy zsilipkapun keresztül juthatnak be a látogatók. Az installáció alapja egy 40 méter hosszú, szövetszerű anyagból készült szivarforma, amit túlnyomással tartanak feszesen. A Zeppelin belső felülete 2000 négyzetméter, erre vetítenek a művészek, a gömb tükröződő padlózata pedig gyakorlatilag egy 360 fokos vizuális élményt teremt. A jelenlegi kiállításon Kati Katona Immersia című munkája látható itt, ami kifejezetten a tárlatra – és azon belül a Zeppelinbe – készült.

Szalai Borbála szerint az aktuális kiállítás sajátossága, hogy többféle keretezésre is lehetőséget ad, így azok is élvezhetik, akik nem rutinos képzőművészet fogyasztók, azonban azt tapasztalják, hogy, ha valaki egyszer eljön egy kiállításra, visszatér a következőre is. 

„Egyfelől a belépési küszöb viszonylag alacsony, mert a művek erős látványvilága, atmoszférája mindenkit magával ragad. Azonban, ha valaki elmélyülne egy-egy alkotásban annak mélyebb rétegeit is fel lehet fedezni. Ha valaki csak egy szelfit szeretne készíteni, azt is megteheti, de mi mindenkit arra ösztönzünk, hogy gondolkozzon el a megjelenített aktuális társadalmi kérdéseken. Tömör leírásokat adunk a művekhez, de ha valaki szeretne tovább haladni egy gondolatmenetben, akkor egy QR kód leolvasásával hosszabb szövegeket is talál” – tette hozzá. A LAM stratégiájában fontos szerepet kapnak a különféle látogatói csoportok: a látogatók hetven százaléka magyar és bár elsőként a közösségi médiában aktív fiatalabb korosztály fedezte fel az intézményt, ma már a művészetkedvelő középkorúak körében a legnépszerűbb. 

Magánmúzeumként is elérhető a siker

A Light Art Museum abból a szempontból is egyedi a hazai művészeti szférában, hogy magán alapítású múzeumként állami támogatások nélkül, kizárólag a jegybevételekből teremti meg a működés feltételeit.

Az volt a cél, hogy a kultúraközvetítésben újszerűek és sikeresek legyünk, amit a számok is visszaigazolnak

– mondta Kovács Dalma.

A szervezők nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az intenzív élmény mellett a tárlatok aktuális, releváns kérdéseket boncolgassanak, így a visszatérő látogatók minden alkalommal új élményekkel távozhatnak. 

lam budapest

A közönség mellett a LAM a képzőművészek számára is vonzó lehetőség. Az intézmény egyik kiemelt feladatának tartja a művészet, a tudomány és a technológia találkozására épülő art science területén mozgó alkotók támogatását, így olyan alkotókat is megismerhet a nagyközönség, akik a hagyományos intézményi keretek között nem tudnának érvényesülni.

„Az eddigi három kiállítás alatt több, mint 30 műalkotás létrejöttét finanszíroztuk, ezzel próbáljuk vitalizálni a régió feltörekvő képzőművészeti közegét” – részletezte Vida Szabolcs.

A szakmai igazgató kiemeli: az art science egy rendkívül költséges, ugyanakkor nehezen gyűjthető területe a képzőművészetnek, emiatt a régióban dolgozó művészeknek kihívás megteremteni az alkotáshoz szükséges anyagi feltételeket.

lam budapest

Az alapanyagok magas ára mellett ebben a hosszú és komplex fejlesztési folyamat is közre játszik. Egy adott mű mögött akár egy több szakemberből álló stúdió is állhat: programozók, mérnökök és művészek dolgoznak együtt. Az installációk felépítése és üzemeltetése is komoly szaktudást és anyagi ráfordítást igényel. 

A Hold utcai piac belső tere rendelkezik az ehhez szükséges adottságokkal, ugyanakkor a csarnok kialakítása kreatív kihívást jelent a művészeknek. 

Mindig megpróbálunk valami olyat alkotni, ami egy kicsit kilóg a sorból, ami egy kicsit kockázatos, játékos és izgalmas

– összegezte a koncepciót Vida. 

Vida Szabolcs, Szalai Borbála és Kovács Dalma
Szalai Borbála, Vida Szabolcs és Kovács Dalma a Zeppelin belsejében

A cikk megjelenését a Light Art Museum támogatta. A Phantom Vision – Az érzékelés mélyáramlatai című kiállítás 2025. június végéig látható a Hold utca 13. alatt a régi vásárcsarnok épületében.

Címlapkép és fotók: Stiller Ákos/Portfolio

Kiszámoló

Neked is sikerül változtatni

Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy éves, a benne lévő számokat így értelmezd. Ha van egy hasonló veled megtört

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
LNG tankerhajó