A cikk megjelenését a Virág Judit Galéria támogatta.
Az ismeretlenségből bukkant fel Tihanyi Lajos Budapestet ábrázoló festménye, amelyet a galéria karácsonykor árverésére bocsát. Mi a kép jelentősége, mi adja az aktualitását?
Kelen Anna: Tihanyi Lajos egy nagyvárosi ember volt, tősgyökeres pesti polgár, az édesapjának a Rákóczi úton volt legendás kávéháza. Ebben nőtt fel, ezért sokkal jobban inspirálta a nagyvárosok nyüzsgése, dinamizmusa, mint a természet, úgyhogy az igazi remekművei Budapestről, Párizsról és Berlinről készültek. Tihanyi 1910-ben érkezett haza Párizsból, és 1919-ben hagyta el végérvényesen Magyarországot. Az itthon töltött kilenc év egyik főműve ez a Margit hídról készült kép, amelyet minőségében csak a párizsi Point-Saint-Michelle hídról festett alkotásaihoz hasonlíthatunk. A festmény azért is figyelemreméltó, mert Tihanyi legkiemelkedőbb munkái jellemzően a másik két nagyvárosban születtek, és kevés jelentős képe ábrázolja Budapestet.
Törő István: Nemrég készült a képről egy tanulmány, amelynek a legszebb mondata, hogy ez a kép az egész magyar kultúra, a magyar művészetélvező társadalom számára egy igazi karácsonyi ajándék.
K.A.: A festmény egyben kordokumentum is, mert az előtérben Gül Baba türbéje mellett egy olyan épületet ábrázol, amelyet mára lebontottak. Az 1800-as évek végén építette Wagner János, a monarchia időszakának egyik legsikeresebb építésze és kivitelezője, akinek olyan épületek fűződnek a nevéhez, mint a Tőzsdepalota vagy a Pesti Vigadó.
De a főműve mégis a képen látható Wagner-villa, amelyet a családja számára készített. A festmény fókuszában ez az épületkomplexum látható, a Margit híd és a Duna pedig a háttérben sejlik fel.
A Wagner-villa története nagyon mozgalmas, a kép elkészültének idejét is ez alapján lehet beazonosítani, ugyanis a türbe már akkoriban fontos zarándokhelynek számított, Wágner János úgy kapott csak építési engedélyt a villára, hogy lehetővé kellett tennie a zarándokok számára a türbe felkeresését. 1914-ben jelentős közéleti vita bontakozott ki volt a villa sorsáról, az újságok címlapján szerepelt. Szóba került, hogy átalakítják Európa legnagyobb mecsetévé, erre konkrét tervek is készültek. Végül a háború miatt ez nem valósult meg, és a villát a 70-es években elbontották.
Honnan került elő a festmény és hogyan került a galériához?
T.I.: Egy magángyűjteményből került elő ez az eddig ismeretlen remekmű, a tulajdonosok kerestek meg, akik előzetesen tájékozódtak a piaci erőviszonyokról.
K.A.: A festmény létezését a Tihanyi által vezetett életműjegyzékből már eddig is sejtettük, de korábban csak egy ehhez hasonló témájú képnek a reprodukcióját ismertük. Tihanyi Lajos jó barátságban volt Székely Aladárral, a kor ismert fotóművészével, aki fotózta többek között a Nyugatosokat, a kor fiatal festőit, és a művész több festményéről is készített fényképet. Az egyik ilyen kép, amelyet Székely lefotózott, még ma is lappang, és szintén a Margit hidat ábrázolja, ugyanis Tihanyinak szokása volt többször is megfesteni ugyanazt a témát. Az eddig legmagasabb áron, 220 millió forintért elkelt képének, amely a pont-Saint-Michelt ábrázolja, szintén van egy variánsa, amelyet egy évvel korábban 170 millió forintért vásároltak meg. Ezeket a variánsokat úgy kell elképzelni, hogy Tihanyit nagyon megihlette az adott téma, amit ilyenkor kétszer is megfestett, de mindig jelentős különbségek vannak a festmények között, látószög, képkivágat, kompozíció tekintetében, tehát ezek nem másolatok.
Mennyire becsülik a művészettörténészek azoknak a Tihanyi-alkotásoknak a számát, amelyek egyelőre még nem kerültek elő? Mi az oka annak, hogy ilyen sok lappangó műve van?
K.A.: Alapvetően egy nagyon jól feldolgozott életműről beszélünk, mert maga Tihanyi szisztematikus listát vezetett az elkészült alkotásairól, a mostani tétel is szerepel benne.
T.I.: Azt megbecsülni nehéz lenne, hogy még hány lappangó alkotás lehet, sok olyan van, amelynek a létezéséről tudunk, de nem lehet megítélni, hogy ezek megsemmisültek, vagy valahonnan külföldről egyszer csak előkerülnek majd.
Ne felejtsük el, hogy 1919-től 1936-ig a festő emigrációban élt, tehát jó eséllyel jelentős művei lappanganak Európában vagy Amerikában.
A két párizsi kép is, amelyek az életmű legmagasabb összegért elkelt alkotásai, teljesen váratlanul bukkantak fel a 2000-es évek elején.
A Margit hidat ábrázoló festményt mikor láthatja a nagyközönség? Mire számítanak az aukció kapcsán, várnak esetleg külföldi érdeklődőket is a műalkotásra?
K.A.: A képre a karácsonyi aukción, december 16-án lesz lehetőség licitálni, előtte pedig két hétig megtekinthető lesz az aukciós kiállításon. Arra számítunk, hogy inkább magyar gyűjtők fognak komolyan érdeklődni, mivel ez egy magyar festő ikonikus budapesti képe, de ez kétségtelenül egy nemzetközi rangú kép, bármi megtörténhet.
Melyek azok a trendek, amelyek most a legmeghatározóbbak a hazai művészeti piacon? Mennyire jellemző a jelenlegi piaci környezetben a műtárgyak felértékelődése?
K.A.: Láthatóan megélénkült a műtárgyak iránti érdeklődés, rég nem volt annyi kiállítás, vásár és megnyitó, mint idén ősszel.
T.I.: A Virág Judit Galériában alapvetően festményekkel foglalkozunk, ezek kapcsán két irány figyelhető meg. Van a klasszikus magyar festészet, nagyon sokáig első sorban ennek a korszaknak az alkotásai iránt érdeklődtek a gyűjtők. Csontváry-Kosztka Tivadar, Munkácsy Mihály, Gulácsy Lajos voltak ennek az időszaknak az ikonikus festői, nagyjából 20 éven keresztül az ő festményeik dominálták a magyar piacot.
K.A.: Az elmúlt években szép lassan a modernek is felzárkóztak, például Rippl-Rónai József vagy Vaszary János festményei egyre népszerűbbek lettek, megfigyelhető tehát egy hangsúly-áthelyeződés, az utóbbi időszakban felértékelődtek a kortárs festők munkái. A magyar piac a nyugat-európai, amerikai trendeket követi kis lemaradással, ugyanez a tendencia megfigyelhető volt külföldön is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a klasszikus festményekre ne lenne kereslet, ezek alkotások még mindig csúcstartók mind a hazai, mind a nyugat-európai árveréseken.
Nemrég a galéria nagy sikerrel rendezett egy tematikus Zsolnay-aukciót. Minek köszönhető, hogy a Zsolnay-porcelán a mai napig ennyire keresett?
T.I.: Több mint 25 éve foglalkozunk Zsolnayval, ott vannak a kerámiáik minden aukciónkon, az évek során több mint 1000 Zsolnayt értékesítettünk. Permanensen építettük a piacot, új gyűjtőket vontunk be, kapcsolatokat alakítottunk ki amerikai és európai gyűjteményekkel, folyamatosan hoztuk be Magyarországra a külföldön felkutatott Zsolnaykat. Tehát összességében szisztematikusan, hosszú idő alatt építettük fel a piacot, ami most már sok aktív gyűjtőt számlál. 2017-ben és 2018-ban volt két tematikus Zsolnay-aukciónk, ezek voltak az elsők a világon, utána pedig jött egy hosszú szünet, részben a Covid miatt. Mostanra gyűlt össze újra egy olyan markáns anyag, amit árverésre bocsáthattunk.
Csak sejtettük, hogy ezt nagy várakozás övezi, de azt nem éreztük, hogy ekkora húzóereje lesz a piacnak.
Tulajdonképpen belefutottunk egy olyan piaci résbe, amelyről nem tudtuk, hogy létezik. A saját aukcióink száma nagyjából 100 körül van, de a számok és a megélt élmény is azt mutatják, hogy ez volt a legsikeresebb.
Mi annak a jelentősége, hogy az októberi árverésen ennyire nagy összegekért keltek el az alkotások? Ez mennyire rendezi át a piacot, hogyan alakulhat a közeljövőben a gyűjtők attitűdje?
T.I.: Felértékelődtek a Zsolnay kerámiák, a megszokott áraknak a két-két és félszereséért keltek el a tételek. Az árverés óta felajánlottak két nagy amerikai gyűjteményt értékesítésre. Mostanában kialakult egy magyar gyűjtői bázis, akik nagy, jelentős gyűjteményeket szeretnének felépíteni, ennek pedig az egyik alapja mi vagyunk, mert folyamatosan tudunk kínálatot biztosítani. Egy jelentősebb Zsolnay-gyűjtemény 30-50 darabnál kezdődik, ezt persze lehet fejleszteni többszáz darabig. Nem a kerámiák mennyisége, hanem a kollekció minősége a meghatározó.
Mindenki a maga elképzelései alapján gyűjt, több irányba is el lehet indulni. Vannak, akik a szecessziós darabokat keresik, van, aki inkább a figurális Zsolnaykat gyűjti, bizonyos gyűjtőket egy-egy adott művész alkotásai érdekelnek. Az, hogy ki meddig fejleszti a gyűjteményét, főleg elszántság, pénz és tudás kérdése.
A gyűjtemények, amelyek most a galériához kerültek értékesítésre, várhatóan mikor kerülhetnek a licitálók elé?
T.I.: Ha ez a tendencia fokozódik, akkor évente fogunk Zsolnay-aukciót rendezni, nagyjából 70 darabos tételszámmal. Most karácsonykor megszondázzuk a piacot, mert az októberi árverés sikerének köszönhetően a téli aukción a megszokottnál több, és sokkal jobb minőségű Zsolnayt tudunk a gyűjtőknek felkínálni. Kíváncsiak vagyunk, hogy az októberi siker után milyen lesz a fogadtatás: az aukcióra folyamatosan érkeznek az eladásra kínált porcelánok.
Az évek során mennyire alakult át az aukción résztvevők közönsége? A licitek hány százaléka érkezett külföldről? Mekkora az érdeklődés Magyarországon kívül ezekre a porcelánokra?
T.I.: Nagyon sok jelentős gyűjtemény van még Európában és az Egyesült Államokban. A Zsolnay iránt komolyan érdeklődő közönség egy szűk réteg, tehát a tematikus aukción sem 300-400 ember volt jelen, hanem az interneten és telefonon beérkező licitekkel együtt nagyjából hetvenen vettek részt aktívan az árverésen, és a licitre bocsátott 70 tételt körülbelül 30-40 ember vette meg, illetve sokan licitáltak, akik végül nem tudtak vásárolni.
Egy Zsolnay-aukción, ha negyvennél több komoly érdeklődő van, az már óriási siker, és a mostani eseményen több mint a másfélszer ennyien licitáltak.
Maga az aukció időtartama is meglepően hosszúra nyúlt, egy ilyen tételszámú árverés átlagosan egy óra alatt zajlik le, most a kiugró érdeklődés miatt több mint két órán át tartott a licit.
K.A.: Sok olyan licitáló volt, aki egyébként nem Zsolnay-gyűjtő.
T.I.: Nagyon sok embert elragadott a látvány, a jelenség. A Zsolnay-kerámia egy olyan hugarikum, ami világszinten ismert brand, a hőskorszakában, a szecesszió idején is az volt, és láthatóan ma is az. Amerikában 100 kereskedőből 95 ismeri a nevét, és szeretne vele foglalkozni. Ennek megfelelően a külföldről érkező licitek aránya is magas, 25%-os volt, ami ahhoz képest, hogy nem francia, angol vagy német alkotásokról van szó, nagyon jó aránynak számít. 25 éve látjuk a létrejövő gyűjteményeket, és azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt 3-5 évben nagyon sokan szálltak be a Zsolnay-gyűjtésbe, érdeklődés tehát van. Ami ennek gátat szabhat, az inkább az elérhető műtárgyak mennyisége. A porcelán törékeny áru, 100 év alatt természetesen semmisültek meg darabok, így ami megakaszthatja a mostanában tapasztalt fellendülést, az a kínálat kimerülése. A mi feladatunk, hogy ez ne következhessen be.
Fotók: Stiller Ákos/Portfolio
A cikk megjelenését a Virág Judit Galéria támogatta.
