A NAIH elnöke cáfolja a pletykákat: nem lesz új adatvédelmi hatóság
Komoly IT-feladat lesz a GDPR-ra való felkészülés

A NAIH elnöke cáfolja a pletykákat: nem lesz új adatvédelmi hatóság
Péterfalvi Attila előadása elején határozottan cáfolta azt a híresztelést, amely szerint új hivatalt hozhatnak létre a választások után a GDPR-ral összefüggő feladatok ellátására.
Már elkészült az Infotörvény módosításának tervezete, amely teljes mértékben tükrözi a NAIH véleményét, a jogszabálytervezetet az Igazságügyi Minisztériummal együtt alkották meg. Legkésőbb május 8-án, az első parlamenti ülésen kellene elfogadni az Infotörvény GDPR miatti módosításait, illetve minél gyorsabban ki kell jelölni a NAIH-ot a GDPR-ral összefüggő feladatok elvégzésére. Utóbbi elmulasztása ugyanis kötelezettségszegési eljárást eredményezhet Magyarország ellen. Az Infotörvény feles törvény, de a szervezet kijelöléséhez kétharmad kell.
Gőzerővel folyik a legfontosabb szektorális törvénymódosítások egyeztetése, az Igazságügyi Minisztérium és különböző érdekképviseleti szervek egy kerekasztalt hoztak létre erre, szinte miden nap zajlik egyeztetés.
- mondta a NAIH elnöke.
A részletekről szólva Péterfalvi Attila elmondta, hogy a GDPR ad felhatalmazást a nemzeti jogalkotóknak, elsődlegesen a közhatalmi adatkezelésekkel kapcsolatban. Szabályozható a bírság mértéke, pl. egy kórház vagy kormányhivatal bírságolásánál az állam egyik zsebéből pakolná a pénzt a másik zsebébe, ezért itt a tervek szerint megmaradna a maximum 20 millió forintos bírság.
Meg kell alkotni az eljárási szabályokat, hogy milyen eljárások lesznek milyen határidőkkel, hány hiánypótlási lehetőség van. A tervezet szerint 180 napos, vagyis hosszú határidők lesznek, 2 hiánypótlással és egy egyeztetéssel.
Miután a GDPR nem ismételhető meg nemzeti jogban, ezért első lépésben az Infotörvényből ki kell venni azokat a részeket, amelyek a GDPR-ban már benne vannak (pl. alapfogalmak). A rendeletben szereplő egyes részeket ugyanakkor egy későbbi időpontban nemzeti jogba kell ültetni. Tehát egy első pillanatban ki kell venni az Infotrövényből, majd vissza kell tenni GDPR szerint.
A bíróságok peres és nem peres eljárásaival kapcsolatos adatkezelései kivételt jelentenek, május 25 után sem fognak az adatvédelmi hatóság vagy más párhuzamos hatóság felügyelete alá tartozni. Minden más vonatkozásban marad a hatóság kompetenciája, változatlanul kiterjed az egyházak adatkezelésére is.
Az adatvédelmi incidensekről az adatkezelőknek saját maguknak kell nyilvántartást vezetni, viszont ahol eddig incidens történt, sehol nem létezett ilyen rendszer. Egy KÖFOP pályázat keretében épül ki egy olyan központi rendszer/szoftver, amely az incidenskezelést szabályozza. A Bizottság nem engedte, hogy csak elektronikus formában lehessen az incidens bejelentéseket megtenni, ugyanakkor Péterfalvi Attila kiemelte, hogy a NAIH szeretné ezt a csatornát preferálja.
Az adatkezelőknek át kell vizsgálniuk az adatkezelésüket, de nem csak a jogi oldalt, hanem az IT-felkészültséget is. A NAIH általában panaszbeadványok alapján jár el, nem fog váratlanul megjelenni az adatkezelőknél, de az biztos, hogy azokat a dokumentumokat el fogják kérni, amivel igazolják, hogy megvizsgálták az adatkezelésüket, és hogy megfelelnek a GDPR-ban előírtaknak - húzta alá a NAIH elnöke.
Péterfalvi Attila előadása után Kocsis Zsolt, az IBM Security technológiai vezetője előadásában a GDPR-ra való felkészülés informatikai-technikai részleteiről beszélt. Mint elmondta, egy régiós banki projekt keretében a jogi osztály előírta az IT-feladatokat, hogy minek hogyan kell kinlznie, milyen képességekkel kell rendelkeznie egy rendszernek, de ők nem tudták, milyen hatalmas kihívás elé állították kollégáikat. Nem triviális ugyanis, hogy az adatok törlése, elfeledtetésére képes egy rendszer, és az adattérkép elkészítése is óriási feladat, különösen, ha egy nagy, komplex, széttagolt architektúráról van szó.
Áll a bál Washingtonban: teljes egészében nyilvánosságra hozták a botrányt okozó beszélgetést
Ha már tagadták, hogy titkosított lett volna.
Csak úgy lehet fenntartani a jelenlegi európai gazdasági ökoszisztémát, ha az európai vásárlók európai autót vesznek
Az adminisztrációs, bürokratikus terhek nagy versenyhátrányt jelentenek az európai szereplők számára.
Keményet lépett a határátkelőknél a magyarországi száj- és körömfájás járvány terjedése miatt Szlovákia
Próbálják megállítani a terjedést.
Bloomberg: Putyin sarokba szorította Trumpot, nehéz döntés előtt az amerikai elnök
Az orosz vezető húzza az időt.
10 pontban az arcfelismerő rendszer gyülekezési joggal összefüggő alkalmazásáról
Az elmúlt héten az Országgyűlés jelentősen korlátozta a gyülekezés szabadságát biztosító alapjogot Magyarországon. Az aránytalan és szükségtelen jogkorlátozás kapcsán számos fontos s
"The Art of the Deficit" - hogyan oldja meg Németország Amerika problémáját
Trump a külkereskedelmi hiányra mutogat, amikor arról beszél, hogy üzleti partnerei kihasználják. De önmagában a hiányra mutatni félrevezető: személyesen munkaadómmal például elég komoly t
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
Lúzerek, csalók és a többiek
Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre...
The post Lúzerek, csalók és a többiek
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Zöldebb és hatékonyabb távfűtés: Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
A klímaváltozás elleni küzdelem és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú célkitűzés Magyarország és az Európai Unió számára.
Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út Manapság sok fiatal álmodik arról, hogy végre saját otthonra tegyen szert, de vajon
Az inflációról
Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

A göngyölegtisztítás új korszaka a Logicon Investnél: automatizáció és fenntarthatóság (x)
Interjú Tirpák Istvánnal, a Logicon Invest Magyarország Kft. tulajdonosával

- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Begyújtotta a rakétákat az MBH Bank: elképesztő, amit a magyar lakosságnál műveltek
- Olyan áremelkedés zajlik Magyarországon, hogy újra közbelép a kormány - Mi történik itt már megint?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.