Ságodi Attila: A kormányzat egyértelműen stratégiai ágazatként tekint az energiaiparra, azonban látni kell azt is, hogy a figyelem sok esetben szinte csak a lakosság által a közművekre elköltött pénzösszegekre összpontosul. Az energiaszektor ezzel szemben sokkal komplexebb megközelítést igényel. Véleményem szerint mindenképpen szükséges lenne még legalább két további szempontot is bevonni az energiaellátásról alkotott szemléletbe. Az ágazat fejlesztése, a beruházások elősegítése a gazdaságba visszaforgatható jelentős hozzáadott értéket és új munkahelyeket teremthetne. Ezért szükséges átgondolni, hogy milyen intézkedésekkel lehet az ellátási lánc egyes elemeiben (értem ez alatt a termelést, szállítás-elosztást, kereskedelmet) új munkahelyeket teremteni, külföldi működő tőkét az országba vonzani, illetve hazai szereplőket, finanszírozókat beruházásra ösztönözni. Ugyancsak szükségét látom mindezt összevetni további, például környezetvédelmi célkitűzésekkel is, hogy egy jól átgondolt koncepció mellett fejlődhessen az energiaszektor.
Ezen túlmenően - a hazai energiavagyon szűkössége mellett - a mindenkori kormányzatnak olyan energiapolitikát kellene folytatnia, amely a fogyasztás mértékének csökkentését célozza. Ezáltal lehet mérsékelni az importfüggőséget, és azzal összefüggésben az energiaforrások beszerzésére fordított összeget is.
S.A.: A bejelentés valóban nincs összhangban az általam említett szempontokkal. Ahogy a beszélgetés elején említettem, a kormány nagy hangsúlyt fektet a lakossági árak mérséklésére, és vélhetően úgy gondolja, hogy a rendszerben vannak még tartalékok.
Ezzel összefüggésben látni kell, hogy ma a magyar energiaellátásban valódi profit tartalék csak az orosz exportőröknél található, erre azonban nincs hatással a magyar szabályozás. A földgáz végfogyasztói árának kb. kétharmada tisztán az importból származó termékhez kötődik, vagyis a bejelentett - végfogyasztói árhoz kötött 10 százalékos - árcsökkentés fedezetét a maradék egyharmadon kellene megtalálni. Ennek a kivitelezhetősége igencsak megkérdőjelezhető, kivéve, ha egy közbenső szereplő szabályozás révén kényszerül veszteséges értékesítésre. Ezt a veszteséget azonban előbb utóbb mi fogyasztók fogjuk megfizetni.
P.: Más, hasonló politikai berendezkedésű országokban miként igyekeznek elérni a fogyasztói terhek csökkenését?
S.A.: Akár infrastruktúra-fókuszált, akár szolgáltatás-fókuszált iparágat nézünk, Nyugat-Európában a lakossági fogyasztásban is engedélyezett a verseny. Több szolgáltató jelenik meg a piacon, amely igény szerinti választási lehetőséget biztosít a fogyasztóknak. Ez jelenthet fogyasztási profilt, kényelmi szempontokat, árszempontokat, a fizetés módszertanát, vagy akár többfunkciós mérési rendszer beépítését, a lényeg, hogy az egyén a számára legkedvezőbb kondíciók mellett vételezhessen energiát. Emellett a támogatásra szorulókat elkülönített, nem a tarifán keresztüli szociális rendszerben segítik. Hasonló, hosszú távon is fenntartható rendszer működik például Nyugat-Európa mellett az Egyesült Államokban is.
Magyarország esetében is beszélhetünk például más, a mindennapjainkat meghatározó iparágakról, pl. az üzemanyag-ellátás vagy a telekommunikáció, amelyek jó példák arra, hogy abban az esetben is van árverseny és valósulnak meg beruházások, ha a szükséges mértékben érvényesül a szolgáltatói és fogyasztói szabadság. Nem szabad úgy gondolkodni, hogy mindent központilag kontrollálunk, hiszen az elkényelmesítheti, vagy passzívvá teheti a szolgáltatókat és ez hosszú távon biztosan drágábbá teszi a termék, vagy a szolgáltatás árát.
P.: Az elmúlt hónap történéseit követően sokszor lehetett arról hallani, hogy veszélybe kerül az energiaellátás biztonsága? Ön, hogy látja ezt a kérdést?
S.A.: Hosszú távon valóban előfordulhatnak Magyarországon energiaellátási problémák, de én nem ezt emelném ki elsődleges szempontként. Akár a villamos energiát, akár a földgázt nézzük, jelenleg rendelkezésre áll egy kiépült infrastruktúra, az erőműpark, így nem az ellátásbiztonság a legfőbb kérdés, sokkal inkább az ezekhez tartozó eszközök hatásfoka, költségszintje, illetve szolgáltatási képessége. A hazai erőművek egy része sem a környezetvédelmi szempontok, sem a fennálló költségek alapján nem versenyképes. Ezért sokkal inkább az a kérdés, hogy miként és miből fog a hazai erőmű infrastruktúra úgy megújulni, hogy teljesítse a környezeti, hatékonysági és lokális gazdasági szempontú elvárásokat.
A földgázszektorban hasonló a helyzet. A földgázforrások tekintetében, mennyiségi hiányról nem lehet beszélni, sőt, egyes átvételi kötelezettséggel rendelkező kereskedőknek a túlkínálat okoz nehézséget. A probléma ott mutatkozik, hogy Magyarországon arányosan sokat fogyasztunk a többi energiatermékhez képest igen drága földgázból, amely nálunk ráadásul drágább, mint sok nyugat-európai országban. A megoldás az energiafogyasztás szerkezetének átalakításában rejlik, hogy tudatosan és csak a szükséges mértékben fogyasszunk a számunkra kedvezőbben árazott import energiaforrásokból. Ehhez a hazai infrastruktúrát és piaci szerkezetet kell úgy kialakítani, hogy a kereskedők képesek legyenek megversenyeztetni a külföldi földgázforrásokat. Európa nagy része erre tart, ezt nekünk sem szabad figyelmen kívül hagynunk.
P.: Egy állami szereplő képes a többi piaci szereplőhöz képest alacsonyabb árszintet biztosítani az energiaellátásban?
S.A.: Minden országban található példa állami tulajdonban vagy az adott nemzethez tartozó intézményi befektetők tulajdonában lévő erős energetikai vállalatra. Ez azt sugallja, hogy egy erős, nemzeti karakterű szereplőnek az energiaszektorban megvan a létjogosultsága. Ahhoz viszont már némileg naivnak kell lenni, hogy elhiggyük, az állam képes fenntarthatóan a piacinál alacsonyabb árszintet biztosítani az energiaellátásban.
Egy állami tulajdonos alapesetben két szerepet szánhat a tulajdonában lévő energetikai cég számára: az egyik a profittermelés, hogy a társaság aktivitása által termelt jövedelem teljes egészében az államhoz, illetve a nemzetgazdaságba kerüljön. A másik, hogy ezen szereplőn keresztül direkten kontrollálhassa az árakat. Ez a két szempont sok esetben konfliktusba kerülhet egymással, és a fogyasztóknak vonzó alacsony árat megfizetjük azzal, hogy az állami vállalat osztalékfizetési képessége csökken. A fogyasztók kegyét kereső árkontroll ugyanis az eredménytermelő képesség csökkenéséhez vezet, és az is előfordulhat, hogy csak tulajdonosi tőkeinjekcióval állítható helyre a cég működése. Véleményem szerint az állam akkor jár el helyesen, ha elsősorban a szereplők hatékonyságát és versenyképessé válását ösztönözi. A szociális célokat pedig más eszközökkel kezeli.
A most aktuális E.ON földgázüzletág-vásárlással összefüggésben úgy látom, hogy tulajdonosi háttértől függetlenül a legfontosabb tényezőt a szereplők földgázbeszerzési portfóliójának összeállítása és kezelése jelenti. Mindent el kell követni annak érdekében, hogy európai szinten versenyképes beszerzési portfóliója legyen a hazai gázpiacnak. Ehhez az állam elsősorban infrastruktúrafejlesztés, piacszerkezet-kialakítás, szervezett piac megszervezés, szakemberképzés területén járulhat hozzá.
S.A.: Versenykorlátozó kockázat jelentkezhet, de ez részben piacfejlődési kockázat. Azt látni kell, hogy a kontrollpozícióban lévő szereplő is szenvedhet el veszteségeket. A piac már indirekt kockázattal szembesül, egy jelentős pozícióval rendelkező szereplő viszont óriási pénzügyi kockázatokkal is szembenéz. Az biztosan nem lenne szerencsés, ha a következő években kisebb verseny alakulna ki a hazai gázpiacon, mert az pont szembemenne azzal a szándékkal, hogy Magyarországon kiépüljön egy regionális szinten is értékelhető kereskedelmi aktivitás. Nem működőképes modell, ha van egy erős kontrollpozícióban lévő szereplő, aki korlátozza a versenyt, de mindeközben elvárjuk, hogy egy regionális viszonylatban is értelmezhető piac épüljön ki. A kettő ellentmond egymásnak. Amennyiben megtörténik az adásvétel, úgy az állami tulajdon mellett is olyan szereplőre van szükség, amely nem egy árszabályozási eszköz, hanem profitorientált, és képes a megfelelő érdekérvényesítésre. Ez a kulcsa annak, hogy képes legyen tartani a versenyt a többi piaci szereplővel.
P.: Tanácsadóként milyen javaslatot fogalmazna meg az energiapolitika jelenlegi formálói számára?
S.A.: Nehéz erre röviden válaszolni, de megpróbálok a legaktuálisabb kihívásokra reflektálni.
A kormányzat helyében két célt tűznék ki. Az egyik cél, hogy legyenek reális végfogyasztói árak, a másik a hatékonyabb energiafogyasztás elérése. Ha ehhez plusz adók kivetése, vagy teljes mértékű iparági árkontroll párosul, és emellett még a beruházásokat is ösztönözni szeretnénk, akkor könnyen belátható, hogy ezek együtt nem érhetők el. Lényegében ki kellene választani az iparággal, az energiaszektor jövőjével kapcsolatos legfontosabb célkitűzéseket, mert ellenkező esetben sajnos azt lehet mondani, hogy a kormányzati kommunikáció nem érthető, és ez biztosan befektetői bizonytalansághoz vezet.
A fogyasztók terheinek racionalizálása, mérséklése érdekében a fogyasztókat a tarifarendszeren keresztül ösztönözném a hatékonyabb energiafelhasználásra. Ezt szolgálná a fogyasztási időszakonként differenciált tarifák kialakítása, az ezt lehetővé tevő "smart" rendszerek támogatása, több szolgáltatási csomag bevezetése. Bizonyos szegmensekben engedném érvényesülni a piaci árakat, és határozottan ösztönözném a fogyasztókat, hogy tartozás-felhalmozás nélkül fizessék a számláikat. Ma ugyanis a szektor egyik nagy problémája, hogy a kintlévőségek nagy mértékben megnövekedtek, amelyek a többi, pontosan fizető fogyasztónak okoznak többletterhet.
A már megtérült, vagy tartalékokkal rendelkező szállítási, infrastruktúra oldalon szabályozási eszközök révén keresném a költségcsökkentést. Ehhez persze egy új szemléletű eszköz-felülvizsgálatra is szükség van.
Végül ismét hangsúlyozni szeretném, hogy az energiaszektorra jellemző szociális szempontú megközelítés átalakítását elkerülhetetlennek látom. Nem a közel négymillió lakossági fogyasztónak kellene egységesen megkönnyíteni a terheit, hanem csak a valóban rászorulókat (az összes fogyasztó maximum 15-20 százalékát) lenne szükséges támogatni. A kiterjedt szintű támogatás mindenképpen visszaüt, mivel az adók vagy egyéb központi források csökkenését jelenti, illetve a veszteségokozás miatt a befektetések, beruházások eltűnését vonja magával.
