A jelenlegi kormány már a hatalomra kerülését követően jelezte, hogy merőben eltérő politikát folytat majd az energiaszolgáltatással összefüggésben, amelynek középpontjában talán a lakossági energiaárak alacsonyan tartása, és az állami szerepvállalás erősödése állt. Amennyiben valóban egy ennyire egyszerű keretrendszer mellett vizsgáljuk meg a kormányzat elmúlt két évben tett lépéseit, akkor a politika sikeresnek hat. A lakossági energiaárak kisebb emelkedések mellett ugyan, de alapvetően szinten maradtak, a Surgutnál lévő MOL-csomagot sikerült ismét állami tulajdonba venni, a Magyar Energia Hivatal vezetői közül számos korábbi, inkább piacelvű személyt váltottak a kormányzati célkitűzéseket jobban megvalósítani képes emberek, az MVM pedig sok, a normál piaci viszonyokhoz képest nem feltétlenül gyümölcsöző, azonban a kormányzati célkitűzéseket maximálisan támogatni képes beruházásban vesz részt.
A célok teljesülni látszanak, és még azt is mondhatnánk, hogy egy ilyen válságidőszakban az eszközök közül is szabadabban lehet válogatni, de korántsem látszik, hogy Magyarország hosszú távon mit profitál majd ebből a "koherensnek és sikeresnek" tűnő energiapolitikából. Induljunk ki abból, hogy a válság miatt most valóban ég a ház, és első a tűz eloltása. Tekintettel arra, hogy az eszközökben nem válogatunk, nem keressük a leghatékonyabb módszert a probléma kezelésére, nem válogatunk, hanem egyből az ivóvízkészlethez nyúlunk, és ezt fordítjuk a tűz eloltására. Sikerrel járunk, a tüzet eloltottunk, azonban mi marad utána? Egy félig kiégett ház és oda a vízkészlet, nincs már mihez nyúlni, várni kell, míg ismét cseppenként megtelik a tározó. Röviden talán így jellemezhető az eszközökben kevésbé válogató, célorientált politika, aminek igen nehezen látszik a "pozitív" kimenetele Magyarország számára.
A legutolsó, "pénteki bejelentés" a nyáron már megemelt, kiszélesített és időben is meghosszabbított Robin Hood-adó további növelését irányozta elő, így éven belül a 2013-as üzleti évre vonatkozó tervezésben igencsak fontos szerepet játszó adókulcs 8-ról 16%-ra, majd végül 11-ről 31%-osra emelkedett (ezek közül a 16% csak kommunikációban jelent meg, és akkor azt az álomképet nem vettük figyelembe, hogy eredetileg 2013-tól ez az adónem már nem lett vona hatályos.) Vélhetően mára már a kormányzathoz is eljutottak a hazai energiaszektor beruházási aktivitásával kapcsolatos aggodalmaskodó hangok, illetve a következő évekre vonatkozó energiaellátási problémákat vizionáló képek, ezért ösztönzőként bekerült a módosításba a megemelt energetikai jövedelemadó fele leírásának lehetősége, amennyiben azt beruházásokba forgatják a kötelezettek. Az elvárt adóbevétel újabb 40 milliárd forint, pár hétre rá arra a 30 milliárd forintos, szintén az energetikai, illetve közüzemi szektort érintő többletteherre, amelyet a tulajdonolt vezetékek után fizethetnek majd a társaságok. Ez tehát azt jelenti, hogy három héten belül 70 milliárd forintnyi pluszterhet vetettek ki a szektorra, minden jellegű előzetes egyeztetés nélkül, újabb komoly lépést téve a non-profit közműszolgáltatási célkitűzés elérése felé. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy a non-profit szolgáltatás alatt ritkán értelmezik azt, hogy féltucat intézkedéssel erodálják egy teljes szektor jövedelemtermelő-képességét.
Magyar állampolgárként számos érv szól az energetikai iparág hazai kézben tartása mellett, a biztonsági megfontolásokon túl a jövedelemkiáramlásokra is pozitív hatással lehetne egy ilyen szerkezet, azonban fontos látni, hogy a jelenlegi politika, amely egyértelműen a magántulajdonban lévő energetikai eszközök elértéktelenítését hordozza magában, rendkívül költséges és hasztalan. Lehet, hogy pár éven belül az ilyen lépések hatására egy mai eszközt 40%-os diszkont mellett lehet majd megvenni - tehát "alacsonyabb" áron vásárolhatja majd fel az állam ha lesz miből -, de kétség sem férhet hozzá, hogy ezt az értékcsökkenést a jelenlegi tulajdonosok ki is fogják venni az eszközeikből, aminek hatására lose-lose helyzet alakul ki.
Választási kampány szempontból ugyan ésszerű üzenet, hogy a fogyasztók (választók) nem fognak többet fizetni az energiáért, de minden adóemelés előbb vagy utóbb lecsorog a fogyasztók szintjére is. Ha a lakosság nem, akkor majd megfizeti a vállalati szektor, ami ha így a versenyképessége romlása okán nem lehetetlenül el (és nem kényszerül elbocsátásokra), akkor megemeli a termékek és a szolgáltatások árát, amelyet végül szintén a fogyasztók fizetnek majd meg.
A magyar energiafogyasztók többségének ma teljesen kézenfekvő, hogy bármikor hozzáférhet az energiaszolgáltatáshoz, és ez az "adottság" egyébként igen komoly vonzerőt is jelent az ország ipari beruházásai számára, de ez a "kivéreztetéses" taktika csak csontvázakat fog maga után hagyni, és az "újjászületést" is a magyar fogyasztók fogják megfizetni.
