Uniós források

Milliárdos EU-pénzből épülnek záportározók Vas és Zala megyében

Portfolio
Elindult tavasszal a "Záportározó építési program - Vas és Zala megye" című KEHOP-1.5.0-15-2015-00003 azonosítószámú uniós projekt, amelynek keretében sajtónyilvános helyszínbejárás volt május 21-én Murarátkán, az épülő záportározó területén. Az eseményről és a fejlesztésről a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság küldött szerkesztőségünk számára közleményt.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által alkotott konzorcium az Európai Unió támogatásával 1 milliárd 850 millió forint ráfordítással, a Környezeti és Energiahatékonysági Program (KEHOP) keretében valósítja meg a "Záportározó építési program-Vas és Zala megye" című projektet. A projekt legfőbb célja a völgyfenéki települések - Kőszegdoroszló, Rábagyarmat, Rönök, Murarátka, Zalatárnokárvízi biztonságának növelése, a víz okozta károk megelőzése, csökkentése - derül ki a projekt indításáról szóló közleményéből.

A támogatott projektkereső adatbázis szerint a szóban forgó projekt a KEHOP-1.5.0-15 - "Dombvidéki vízgazdálkodás fejlesztése" című pályázat keretében zajlik, a támogatási döntés dátuma 2016.02.19 volt és az 1,85 milliárdos projektköltségből 85%-ot az EU-s Kohéziós Alap finanszíroz. A megvalósítás kezdete 2017.05.17, a megvalósítás vége: 2020.11.30.

A közlemény szerint "A 2014. évi helyi vízkár események is rámutattak, hogy a kisvízfolyásokon levonuló, a meder vízszállító-képességét meghaladó árvizek több település belterületét veszélyeztetik, valamint jelentős anyagi kárt okoznak. A tervezett záportározók olyan területeket érintenek, melyeken a domborzati viszonyok miatt a csapadék összegyülekezési ideje rövid, gyors a lefolyás, a vízkárok ellen helyben nem lehet védekezni. Az érintett vízfolyások vízemésztő képessége kicsi, bővítésük gazdasági szempontból nem célszerű, továbbá a beépítettség miatt műszakilag nem megoldható. Ezek a tározók völgyzárógátas, átfolyásos rendszerű zöldtározók, a gát alatt egy járható méretű cső alagút kerül beépítésre, melyhez csatlakozik egy bukós kialakítású, zsiliptáblával szabályozható árapasztó műtárgy. A beruházás tartalmazza a tározóhoz kapcsolódó mederszakaszok vízszállítóképességének javítását és hordalékfogók építését. A kiviteli tervek alapján 2018. év szeptemberében megkezdődött Zalatárnokon és Murarátkán a záportározók építése. Ezeken a helyszíneken jelenleg is folynak a völgyzárógát és a vízszintszabályozó műtárgy építési munkái. Elkészült a Szigeti-patak, a Kozmadombi-patak és a Rátka-patak tervezett mederrendezése.

A Vas-megyei helyszíneken 2019 márciusában kezdődtek meg a kivitelezést előkészítő munkák, cserjeirtás, lőszermentesítés és régészeti feltárás. Ezt követően az árapasztó és vízszintszabályozó műtárgy földmunkáit, vasalási és betonozási feladatait végzi el a vállalkozó. Még ez évben megkezdődik a Rönöki-patak és a Gyarmati-patak mederrendezése.

A záportározók üzemeltetésével az érintett településeken olyan vízparti fejlesztések valósíthatók meg, melyek az ott élő emberek életminőségét javítják. A záportározók építésének várható befejezése: 2020. második negyedéve."
A továbbiakban is várjuk az 1 millió eurónál nagyobb EU-s támogatásból megvalósuló magyarországi fejlesztésekről szóló projektközleményeket az uniosprojekt@portfolio.hu címre, amelyeket ingyenesen közzéteszünk.
Címlapkép forrása: Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ursula von der leyen