Már a szerkezetépítési munkálatoknál tart az új hazai Rossmann bázis (x)
Prémium

Már a szerkezetépítési munkálatoknál tart az új hazai Rossmann bázis (x)

PR cikk
A Rossmann vezetősége a beruházóval, a fejlesztővel és a kivitelezővel közösen állította fel az összesen 32000 négyzetméteres drogériabázis első pilléreit május 9-én, Üllőn.

Mérföldkőhöz érkezett a 20 milliárdból épülő hazai Rossmann-beruházás: május 9-én hivatalosan is megkezdődtek a szerkezetépítési munkálatok. Az első pillérek felállítását együtt ünnepelték meg a beruházásban résztvevő partnerek.

A tervek szerint az SSI Schaefer még az idén megkezdi a csarnokban a raktár technológiai kiépítését, amely a conveyor, PickByLight és Voice picking rendszereket ötvözi majd.

  • Rendkívüli öröm számunkra, hogy a rengeteg előkészítő munka után most már nem csak a terveken, hanem fizikai valójában is láthatjuk az új központ építését. Partnereinkkel együtt továbbra is azon dolgozunk, hogy kollégáinkkal közösen minél előbb elfoglalhassuk az új központot – mondta el Németh Kornél a Rossmann Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

A legmodernebb igényeket kielégítő, 28000 négyzetméteres félautomata csarnokot és a hozzá tartozó 4000 négyzetméteres irodaközpontot magába foglaló komplexum megépítését év elején jelentették be, a mintegy 6 milliárd forint értékű technológiai beruházás a Rossmann önálló pénzügyi eredményéből valósul meg.

SPA_2826-2

Az átadását 2025 végére, a költözést 2026 elejére tervezi a drogérialánc. Az építkezés Üllőn zajlik, ahol a vállalat jelenleg is üzemel.

(x)

Holdblog

Hatalmas áldozat, ha nem kockáztatsz

Magyarország legnagyobb portfóliókezelő csapata harminc éve dolgozik a megtakarítások szakszerű kezelésén, méghozzá kiválóan: a három évtized alatt nyolc alkalommal nyerte el az év alapkez

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
1500nadudvari