Prémium

Közeli síparadicsomok kezdőknek és haladóknak (x)

PR cikk
Hóbiztos sípályák karnyújtásnyira Magyarországtól

A hazai síközönség legnagyobb örömére ismét lehet síelni a környező országokban és szerencsére karnyújtásra Magyarországtól remek síterepek találhatók. Vannak, akik évek óta ugyanarra a síterepre járnak, míg mások szeretnek új lokációkat felfedezni.

Egy társaságon belül nem mindenki rendelkezik azonos sítudással, illetve fizikummal, ezért fontos a megfelelő terep kiválasztása. Emellett azt is érdemes figyelembe venni, hogy a társaság nem síelő tagjai el tudják foglalni magukat, legyenek egyéb programlehetőségek is a közelben.

Lachtal, Ausztria – a kezdők és kisgyerekes családok síparadicsoma

A Budapesttől 4,5 órányi autóútra található síterep kiindulópontja 1600 méteren fekszik és szolgáltatásai által kifejezetten gyerekbarátnak számít. A gyerekek és kezdő síelők számára kialakított oktatóközpontban mini szlalompálya, hullámpálya, bébi lift, varázsszőnyeg és szakképzett oktatók segítik a tanulást.

A 22 db széles és folyamatosan hóágyúzott pályából 6 db kezdők számára is alkalmas kék jelzésű, a haladókat pedig 13 db piros és 3 db fekete pálya várja. A pályaszállásokról, mint amilyen a magyar tulajdonú SissiPark is, közvetlenül elérhetők a sípályák, ami a kisebb gyerekkel érkezők számára extra kényelemmel szolgál.

Lachtalban a síelésen kívül szánkózásra is van lehetőség a 1,5 kilométer hosszú éjszakai pályán, valamint a havas fenyveseken átvezető ösvények kiválóan alkalmasak túrázásra és sífutásra.

20220124_SissiPark_1

Schladming 4-hegy, Ausztria –  aktív kikapcsolódás a pályán és azon túl

Mint ahogy a nevéből is kiderül, ez a 123 kilométeres egybefüggő pályarendszer 4 hegy síterepeire terjed ki: Hochwurzen, Planai, Hauser Kaibling és Reiteralm.  

A többségében piros jelzésű pályák miatt elsősorban a középhaladó és haladó síelőknek ajánlott, illetve a jól kiépített fun parkokban a freeride síelés kedvelői is tesztelhetik tudásukat. Az igazán profiknak pedig ott van a Planai hegyen lévő FIS versenypálya, melyen a csúcstól egészen a völgyig lehet csúszni.

Aki mind a 4 hegyet lecsatolás nélkül szeretné besíelni, annak a Hauser Kaibling-on kezdődik az élmény, melyre a SissiPark melletti kabinos felvonóval juthat fel.

A környék nem csak a változatos pályákban, de helyi látnivalókban és téli programokban is gazdag: helyszínéül szolgál például a FIS világkupának, a veterán autók találkozójának, valamint számos koncertnek is. Ezen kívül a hangulatos kisvárosokban jócskán akadnak éttermek, bárok és hütték.

20220124_SissiPark_2

A SissiPark****+ több mint 10 éve látja vendégül a többségében magyar síelőket Lachtalban, Schladmingban és Nassfelden. A jól felszerelt, privát szaunás apartmanok közvetlenül a pályák mellett találhatók, így a szállásról kilépve már kezdődhet is a síelés. Nem csak a lokáció, de a magyar személyzet segítőkészsége is hozzájárul ahhoz, hogy sítudástól függetlenül mindenki megtalálja az őt érdeklő programot és aktívan tölthesse a pihenését.

(x)

Holdblog

Mindent a családtámogatási rendszerről

Milyen állami támogatás és kedvezményes hitel érhető el gyermekvállalás előtt álló párok számára? Hogyan kombinálhatók a támogatások és hitelek? Milyen juttatásokkal élhetnek a munká

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Gránit 1