Ez a bejegyzés egy percről percre cikk része. Vissza a cikkre
Megosztás

Bezárt Amerika

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedést mutattak az amerikai tőzsdék:

  • A Dow Jones 312,08 ponttal, azaz 0,78%-kal erősödve 40 524,79 ponton zárt,
  • míg az S&P 500 index 42,61 pontos, 0,79%-os emelkedéssel fejezte be a napot, 5 405,97 ponton.
  • A technológiai fókuszú Nasdaq szintén pluszban zárt, 107,03 ponttal (0,64%) feljebb kerülve 16 831,48 ponton állapodott meg a kereskedés végére.

A befektetők pozitívan reagáltak Donald Trump péntek este bejelentett vámkivételeire, amelyek értelmében a vámemelések nem vonatkoznak okostelefonokra, számítógépekre, valamint más elektronikai eszközökre és alkatrészekre, például félvezetőkre. A bejelentés különösen jól hatott a technológiai szektorra: az Apple részvényei közel 4%-ot emelkedtek, a Dell papírjai pedig több mint 4%-kal ugrottak meg.

Ugyanakkor a bizonytalanság nem tűnt el teljesen: Trump és a kereskedelmi miniszter, Howard Lutnick vasárnap már arról beszéltek, hogy az említett vámkivételek nem feltétlenül lesznek tartósak. Trump a Truth Social platformon azt írta, hogy ezek a termékek továbbra is az „aktuális 20%-os Fentanil-vám” hatálya alá esnek, csupán más vámtarifacsoportba kerülnek át.

Ennek ellenére a piac jelenleg úgy értékeli, hogy az adminisztráció valamilyen szintű visszalépést hajt végre a legszigorúbb vámterveitől.

Hétfőn Trump az autóiparral kapcsolatban is arra utalt, hogy engedhet a vámokból.

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet