Romlik a hangulat
A fontos amerikai adatközlést megelőzően romlik a hangulat a kontinens tőzsdéin, a DAX és a CAC is már 0,2 százalékos mínuszban van, a FTSE 100 pedig 0,3 százalékkal került lejjebb.
A fontos amerikai adatközlést megelőzően romlik a hangulat a kontinens tőzsdéin, a DAX és a CAC is már 0,2 százalékos mínuszban van, a FTSE 100 pedig 0,3 százalékkal került lejjebb.
Kelebián 40,7 fokot mértek ma.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Gyorsan be is rendelték a nagykövetet.
A Gránit Alapkezelő vág bele.
Növekedésnek indult a kínai infláció, ennek hátterében azonban feltehetően a szűkülő élelmiszeripari kínálat áll, így a kínai gazdaság megítélése nem változott jelentős mértékben a
Bár az Európai Bíróság egy év eleji ítélete iránymutatást ad arra, hogy milyen előzetes üzleti ellenőrzés várható el az adózóktól az adókijátszásban való részvétel elkerülésére,
A vezető gazdaságkutató intézetek eddig azt várták, hogy a német gazdaság teljesítménye 2024-ben összességében enyhén ismét növekedni fog. Számos, az év első felében nyilvánosságra ho
Balásy Zsolt volt a Spirit FM-en Rónai Egon beszélgetőpartnere a múlt héten, miután a részvénypiac jó részével együtt a kriptodevizák árfolyama is nagyot esett. Pont... The post Balásy Zsol
A mostani, három évig fix 7%-os állampapírt csak augusztus 15-ig lehet vásárolni, utána új sorozat jön, de már csak 6,75%-os kamattal. Ha most akartál bevásárolni belőle, akkor itt az idő l
Hiába növekednek nagy tempóban a háztartások megtakarításai, az életbiztosítási piac keveset tudott profitálni a pénzügyi vagyon elmúlt években látható gyarapodásából: sőt, tavaly már
Ahogy az várható volt, a múlt héten esés érkezett a fordulós jelzést követően a piacra a magyar indexben. A jelzett indikátor konfiguráció (MD - találati arány: 60%, célár 71180) elérte a
Augusztus ötödikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!
Különben hogy leszünk zéró emissziós ország?
A szolgáltatásokra van igény, de a fogyasztás alacsony?
A stratégia ráadásul működik.
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen