A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont egy nagy mintás (7000 fős) lekérdezést végzett, amely egyedülálló módon nem csak az országra, hanem adminisztratív régiók helyett 22 földrajzi tájban, nemre, négy korcsoportra, öt településtípusra és iskolai végzettségre reprezentatív módon szondázta a lakosság klímaváltozással kapcsolatos attitűdjét, percepcióit és magatartását. A lekérdezés 2022 nyarán (június, július) valósult meg személyes adatfelvétellel, még éppen a bejelentett rezsiár növekedések előtt, de már az első hazai hőhullám idején (2022. június vége, július eleje). A kutatás első eredményeit röviden itt foglaljuk össze. A 20 perces lekérdezés személyes megkereséssel, valószínűségi mintavétellel történt. A minta mind országos, mind pedig táji vonatkozásban súlyozás nélkül lett reprezentatív, s a tájakban a települések legalább 8%-a a mintába került.
A klímaváltozás hatásainak kutatása hazai viszonylatban nem új keletű, 2003 és 2006 között a VAHAVA-projekt tett kísérletet arra, hogy tudományos igénnyel elemezze a klímaváltozás hatásait (Láng és mtsai., 2007). A klímaváltozással kapcsolatos kérdőíves lekérdezések is egyre gyakoribbak, és nem csak európai áttekintést adnak (pl. (Bodor & Grünhut, 2021), hanem regionális ill. (pl. (Farkas és mtsai., 2015) helyi szintre is fókuszálnak, feltárva akár a döntéshozók (Buzási & Csizovszky, 2021), akár a lakosság (pl. (Kiss és mtsai., 2021) percepcióit, attitűdjeit, stratégiáit.
Országos, reprezentatív lekérdezésből viszont viszonylag kevés van még Magyarországon. Bár az Európai Unió Eurobarometer kérdőívei időről időre elemzik az unió lakosainak klímaváltozáshoz kapcsolódó attitűdjeit, de ezt jobbára a többi környezeti kérdéssel együtt kezelik (pl. Special Eurobarometer 468.), és a reprezentatív lekérdezések hazai mintája ritkán haladja meg az ezer főt, és ennél nagyobb mintájú lekérdezést itthon is viszonylag ritkán találunk. Az Energiaklub 2015-ben végzett 1600 fős mintájú lekérdezése mellett kiemelkedik a Natér szintén 2015-ben végzett több, mint 3200 fős mintájú elemzése (Baranyai & Varjú, 2017), valamint a jelenlegi nagy mintás lekérdezés, amelyek már lehetőséget biztosít az országos szint mellett regionális jellegű következtetések levonására is. Cikkünkben néhány összevetést is teszünk az imént említett Natér kutatás eredményeire vonatkozóan.
Első eredmények
A klímaváltozással kapcsolatban hozható jelenségeket – mint például az átlaghőmérséklet emelkedése, a csapadék mennyiségének és eloszlásának megváltozása – a lakosság nem feltétlenül érzékeli és nem is köti össze a klímaváltozással. Ami tökéletesen érthető, hiszen nem arról van szó, hogy korábban sosem látott események következnek be, hanem korábban is megtapasztalt események válnak gyakoribbá, vagy éppen válnak intenzívebbé. A ritkán bekövetkező időjárási eseményeket extrémnek, szokatlannak tekintjük a hétköznapok világában – azaz a megszokottól eltérő események gyakoribbá válása jelzi időjárásunk megváltozását, mutatva, hogy milyen irányba változik időjárásunk. Ahogy aztán mind gyakoribbá válnak ezek a jelenségek, úgy, egyre kevésbé tartjuk ezeket extrémnek, egyre inkább a “normális” időjárás részeként fogadjuk el mondjuk azt, hogy a hőmérő 35 fok fölötti értéket mutat, vagy hogy a tél enyhe lesz és csak valamikor március idusán esik egy kis hó, esetleg azt, hogy nyáron szinte sose esik az eső.
A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás sok esetben nem is tudatosul, észrevétlenül megy végbe,
legfeljebb az tűnik fel, hogy lassan már február van, s a télikabátokat még mindig nem kellett elővenni. Más esetekben jóval komolyabb döntéseket kell hozni, beruházásokat kell végrehajtani, hogy alkalmazkodhassunk a megváltozó időjárási körülményekhez. Ezek a tudatos döntések pedig – a tervezett cselekvés elmélete alapján – feltételezik, hogy érzékeljük a változást, értékeljük a változtatás szükségességét, majd pedig felmérjük a lehetséges válaszokat, azok megvalósíthatóságát.
A klímaváltozás – mint az “átlagos időjárás” megváltozása –, a hétköznapokban egyre inkább érzékelhető, és vannak olyan jelenségek, amelyek gyakorisága, a klímaváltozás következtében, a hétköznapok embere számára látványosabban megváltozik. Az itt említett nagy mintás lekérdezés alapján ezeket a hazai válaszadók rendre érzékelték is, jelezve, hogy úgy tapasztalják, hogy az utóbbi tíz évben gyakoribbá váltak ezek a jelenségek: aszály, enyhe tél, heves viharok, illetve a tartósan magas hőmérsékletű időszakok (hőhullámok). A megkérdezettek döntő többsége (85% fölötti arányban) vélte úgy, hogy ezek a jelenségek gyakoribbá váltak az utóbbi tíz évben, legtöbben pedig a tartósan magas hőmérsékletű időszakok gyakoribbá válását jelezték, míg legkisebb arányban - talán meglepő módon - az aszály gyakoribbá válását jelölték meg (1. ábra). (Ebben a közvetlen személyes tapasztalatok is szerepet játszhatnak, hiszen a magasabb csúcshőmérsékletet mindannyian közvetlenül megtapasztalhatjuk, míg a mezőgazdaságban pusztító hatású aszály sokak számára közvetlenül nem érzékelhető.)
Mivel a válaszadók ilyen nagy mértékben összekapcsolták a könnyen érzékelhető “extrém” időjárási jelenségek gyakoribbá válását, következő kutatói kérdésként arra voltunk kíváncsiak, hogy az ezt elutasítóknak vannak-e közös tulajdonságaik (vagyis azoknak, akik azt jelezték, hogy az elmúlt évtizedben nem váltak gyakoribbá ezek a jelenségek). A szokásos szociodemográfiai jellemzőket – nem, kor, iskolai végzettség, anyagi helyzetet – figyelembe véve, két csoport tűnt ki: a legfeljebb általános iskolai végzettségűek, illetve, akik saját magukat kedvezőtlen anyagi helyzetűnek tekintik. A két csoport részben átfedésben is van, hiszen az alacsony végzettségűek jellemzően rosszabb anyagi helyzetben vannak, ugyanakkor azt is jelzi, hogy képzettebbek körében is magasabb az elutasítás, ha kedvezőtlen anyagi helyzetben vannak. Nagyon fontos, hogy a “nem” egyáltalán nem bizonyult meghatározónak és hogy nem volt szignifikáns különbség a középfokú és a felsőfokú iskolai végzettségűek között, a valódi különbség az alap és a középfokú képzettségűek közt húzódik. A válaszokat a kor nem egy irányba befolyásolta – az aszály gyakoribbá válásával inkább az idősek értettek egyet, míg a 30 év alattiak kevésbé érzékelték a viharok gyakoriságának megváltozását.
A szokásos szociodemográfiai jellemzőkön túl még két tényező hatott erőteljesen a válaszadásra. Feltételeztük, hogy a klímaberendezések széleskörű elterjedése az otthonokban, munkahelyeken, csökkenti az emberek “időjárási kitettségét”, s emiatt kevésbé érzékelik a hőhullámok gyakoriságának, intenzitásának megváltozását. Meglepő módon rendre az derült ki, hogy a klimatizált munkahelyen dolgozók inkább értettek egyet a vizsgált időjárási jelenségek gyakoribbá válásával, míg az otthonok és üdülők klimatizáltsága a válaszokat érdemben nem befolyásolta. A munkahely klimatizáltsága a szokásos szociodemográfiai mutatókon túl befolyásolta a válaszokat, azaz nem a magasabb képzettség hatása érvényesül – hanem talán meglepő módon az, hogy az ilyen munkahelyeken dolgozók nagyobb valószínűséggel beszélgettek kollégáikkal a klímaváltozásról, ami vélhetően befolyásolta az időjárási jelenségek változó gyakoriságának percepcióját is.
Meglepő lehet, de volt még egy tényező, ami sajátosan együtt mozgott a klimaváltozás percepciójával, mégpedig a COVID-19 oltás felvételi hajlandósága. Akik egyetlen oltást sem vettek fel (és emögött nem egészségügyi ok húzódik meg) kisebb valószínűséggel értettek egyet a klímaváltozással összefüggésbe hozható jelenségek gyakoribbá válásával, mint azok, akik legalább egy oltást felvettek. Ez pedig a bizalom jelentőségéhez vezet el bennünket (Bodor és mtsai., 2020).
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az emberek mennyire tartják súlyos problémának a klímaváltozást, illetve személyesen mennyire aggódnak miatta, illetve azt is meg szerettük volna tudni, hogy más társadalmi-gazdasági problémákhoz, fenyegetettségekhez képest mennyire tartanak tőle.
Eredményeink azt mutatják, hogy a magyar lakosság döntő többsége szerint a klímaváltozás súlyos probléma, és kifejezetten aggódik is miatta.
Mindössze a válaszadók 10-15 %-a látja ezt a kérdést máshogyan. A probléma súlyosságára, illetve a személyes aggodalomra vonatkozó kérdéseket a hasonló kérdőíves kutatásokban megszokott módon tettük fel („Ön szerint a klímaváltozás jelenleg mennyire súlyos probléma?”, illetve „Mennyire tart Ön a klímaváltozástól?”). Ugyanakkor kutatásunkban alkalmaztunk egy ettől eltérő kérdéstípust is, amelynél a válaszadás valamivel nagyobb téttel bír az előbbiekhez képest. Itt különböző lehetséges társadalmi-gazdasági problémákat soroltunk fel, és arra kértük a válaszadókat, hogy válasszák ki azt a hármat, amelyeket a legfenyegetőbbnek tartanak. A felsorolt lehetőségek a klímaváltozás mellett a következők voltak: az egészségügy helyzete, fegyveres konfliktusok, fertőző betegségek, infláció, munkanélküliség, oktatás helyzete, szegénység, éhezés, terrorizmus, migráció, túlnépesedés, vízhiány. Az eredmények azt mutatják, hogy ebben a mezőnyben a klímaváltozás csak a válaszadók egynegyedénél fért bele az első három legfenyegetőbb problémák közé, ami a 2015-ös NATÉR kutatásunk óta lényegileg nem változott.
A klímaváltozás érzékelésén, a hatások és következmények értékelésén túl fontos kérdésként merül fel, hogy miként gondolkodunk a folyamat lassításáról, a káros hatások enyhítéséről. Erre vonatkozóan a kutatásban vizsgálni kívántuk azt is, hogy a különböző intézményi-, gazdasági- és civil szereplők tevékenysége milyen fontossággal bír ebben a tekintetben, illetve milyen szerepet, felelősséget kell vállalnunk egyénileg. A kérdőívben összesen hét szereplői kört – Európai Unió; magyar kormány; tudósok, kutatók; gazdasági szereplők; civil szervezetek; önkormányzatok; emberek egyénileg – vizsgáltunk az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés lassítása, megfékezése irányában folytatott tevékenységük fontossága alapján, négy fokozatú skála alkalmazásával. Az eredményekből általánosságban az mutatkozik meg, hogy a válaszadók túlnyomó többsége minden vizsgált szereplőnek fontos szerepet tulajdonít, azok aránya, akik szerint az adott szereplőnek semmilyen, vagy csak kismértékű szerepe van, minden esetben 25 % alatt marad. Abban a tekintetben, hogy az adott szereplőt milyen arányban tekintik kulcsfontosságúnak, két csoport különíthető el. A válaszadók mintegy fele ide sorolja az állami és szupranacionális hatókörű szereplőket (Európai Unió, magyar kormány), a gazdasági szervezeteket és a kutatókat. (Korábbi 2015-ös kutatásunk is hasonló eredményre jutott, ahol a válaszadók első helyen utóbbiaktól, a kutatóktól várták leginkább a probléma megoldását (Baranyai & Varjú, 2017). Az önkormányzatok, civil szervezetek és az egyének, mint kulcsszereplők azonosítása viszont csak a megkérdezettek mintegy harmadára jellemző (2. ábra).
A társadalmi státusz, illetve a klímaváltozással kapcsolatos ismeretek tekintetében nem figyelhetők meg specifikus motívumok, azt tapasztalhatjuk, hogy a vizsgált szereplői csoportok szerepének, fontosságának megítélése hasonló tendenciákat mutat, azaz a magasabb iskolai végzettség, a jobb anyagi helyzet, illetve a klímaváltozással kapcsolatos érdeklődés és ismeretek magasabb szintje az összes érintett esetében azt vetíti előre, hogy azok szerepe, felelőssége hangsúlyosabb. Figyelemre méltó viszont az életkor szerepe: a legfiatalabb korosztály körében minden esetben alacsonyabb az adott szereplőt kulcsfontosságúnak tartók aránya a mintaátlagnál (3. ábra).
A különböző intézmények és szervezetek szerepén túlmenően vizsgáltuk azt is, hogy az emberek mennyire bíznak abban, hogy az emberiség meg tudja oldani a klímaváltozás kezelését. A válaszadók kevesebb mint negyede nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem, vagy inkább nem bízik benne. A válaszok szocio-demográfiai jellemzők mentén való megoszlása nem mutat olyan egyértelmű képet, mint ahogy azt a különböző szereplők fontosságának esetében láthattuk; az iskolai végzettség, illetve az anyagi helyzet nem befolyásolja egyértelműen a bizalom mértékét. Jól azonosítható viszont a tendencia az életkor, illetve a lakóhely esetében. Ellentétben a szereplők fontosságának megítélésével, a bizalom esetében a fiatalok azok, akik optimistábban gondolkodnak, az idősebb korcsoportok felé haladva növekszik azok aránya, akik szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy az emberiség megoldásokat tud találni a klímaváltozás okozta problémákra. Ugyancsak növekszik a bizalom mértéke a településhierarchiában felfelé haladva. Míg a községekben élők 28%-a, addig a fővárosiak mindössze 17%-a nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem, vagy inkább nem bízik a problémák kezelésére való képességben.
Összességében tehát azt látjuk, hogy a magyar társadalom súlyos veszélyként tekint a klímaváltozásra, de mégsem sorolja azt a legfenyegetőbb veszélyek közé.
Vizsgálataink megerősítik azokat a korábbi eredményeket is, miszerint a társadalmi státusszal kapcsolatos bizonyos tényezők (iskolai végzettség, anyagi helyzet) befolyással bírnak, vagyis a magasabb iskolai végzettségűek, illetve a jobb anyagi körülmények között élők klímatudatosabbak (vö. pl. Baranyai & Varjú, 2017; Bodor és mtsai., 2018). Ugyanakkor a nemnek és az életkornak nem találtunk semmiféle hatását. Amennyiben kutatásunk sajátos profiljára koncentrálva arra vagyunk kíváncsiak, hogy a klímatudatosság szempontjából Magyarország különböző részein mutathatóak-e ki területi különbségek, akkor nagyon érdekes eredményeket láthatunk. Ugyanis azonosíthatunk három olyan sajátos hazai tájegységet, ahol a lakosság egyértelműen komolyabb veszélyként tekint az éghajlatváltozásra, minta az ország egyéb részein élők. Ezek a térségek a következők: Felső-Tisza vidék, Közép-Tisza és a Berettyó-Körös Vidék (4. ábra). Ezek az országon belül talált területi különbségek azért is különösen érdekesek, mert azokat nem magyarázzák a korábban említett egyéni szociodemográfiai tényezők, tehát a klímaveszélyhez való sajátos viszonyulást más okok magyarázhatják. Kutatásunknak további célja ezeknek a kevésbé vizsgált hatásoknak a feltárása.
Köszönetnyilvánítás:
A kutatás az ELKH támogatásával, „A hazai klímaadaptáció lehetőségei” című kutatás keretében valósult meg.
Hivatkozott irodalom:
- Baranyai, N., & Varjú, V. (2017). A klímaváltozással kapcsolatos attitűdök területi sajátosságai. Területi Statisztika, 57(02), 160–182.
- Bodor, Á., & Grünhut, Z. (2021). A klímaváltozás megítélésének dimenziói Európában: Mintázatok és összefüggés a társadalmi bizalommal. Területi Statisztika, 61(2), 209–228. https://doi.org/10.15196/TS610205
- Bodor, Á., Titov, A., & Varjú, V. (2018). Environmental attitude in rural areas of the border region. In D. Topić, V. Varjú, & B. Horváthné Kovács (Szerk.), Renewable energy sources and energy efficiency for rural areas (o. 36–41). Publikon Kiadó.
- Bodor, Á., Varjú, V., & Grünhut, Z. (2020). The Effect of Trust on the Various Dimensions of Climate Change Attitudes. Sustainability, 12(23), Art. 23. https://doi.org/10.3390/su122310200
- Buzási, A., & Csizovszky, A. (2021). Fenntarthatóság és klímaadaptáció a városfejlesztésben – lock-in elemzés Budapest XVII. kerületének példáján keresztül. Tér és Társadalom, 35(1), 72–91. https://doi.org/10.17649/TET.35.1.3291
- Farkas, J. Z., Rakonczai, J., & Hoyk, E. (2015). Környezeti, gazdasági és társadalmi éghajlati sérülékenység: Esettanulmány a Dél-Alföldről. Tér és Társadalom, 29(1), 149–174. https://doi.org/10.17649/TET.29.1.2675
- Kiss, E., Fazekas, I., & Balla, D. (2021). A klímaváltozással kapcsolatos fogalmi hálók feltárása a kiválasztott Hajdú-Bihar megyei településcsoportokban. Területi Statisztika, 61(5), 605–630. https://doi.org/10.15196/TS610503
- Láng, I., Csete, L., & Jolánkai, M. (2007). A globális klímaváltozás—Hazai hatások és válaszok—A VAHAVA jelentés. Szaktudás Kiadó Ház Rt.
- Bodor Ákos az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Regionális Kutatások Intézete (RKI), Koós Bálint a KRTK RKI, Páthy Ádám a KRTK RKI valamint a Széchenyi István Egyetem,Varjú Viktor a KRTK RKI és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem munkatársa.
Bodor Ákos az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Regionális Kutatások Intézete (RKI),
Koós Bálint a KRTK RKI,
Páthy Ádám a KRTK RKI valamint a Széchenyi István Egyetem,
Varjú Viktor a KRTK RKI és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem munkatársa.
A cikk a szerző véleményét tükröz, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
