Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek...
"Egyértelműen a legjobb könyv amit a befektetésekről valaha is írtak!"- ezekkel a szavakkal méltatta Warren Buffet, a világ legnagyobb befektetési guruja tanárának és mentorának örök érvényű pénzügyi bibliáját. Benjamin Graham amerikai közgazdász és befektető, az érték alapú befektetés atyja, 1949-ben írta mára már klasszikussá vált könyvét. Hogyan lehet időszerű egy több mint fél évszázada írt pénzügyi mű? Graham többször, utoljára 1973-ban dolgozta át munkáját. Jason Zweig pénzügyi szakíró 2003-ban lábjegyzetekkel egészítette ki Graham eredeti szövegét, illetve minden fejezethez kommentárokat írt. Másrészt a szerző nagyon éles különbséget tesz a spekuláns és a befektető között. Könyve nem azoknak szól, akik azt szeretnék megtudni, hogy miként lehet a pénzügyi piacokon egy hónapon, egy éven vagy akár három éven belül meggazdagodni. Éppen ellenkezőleg, azok fogják a legnagyobb haszonnal forgatni, akik élethosszig tartó befektetéseikhez kívánnak iránymutatást kapni - vagyis nem spekulánsként, hanem intelligens befektetőként tevékenykedni. Harmadrészt, ahogy Graham is megállapítja, "Plus ca change plus c'est la méme chose" - vagyis minél inkább változik, annál inkább ugyanaz marad. Ennek fényében nem csoda, hogy Zweig - akinek személyében a szerző méltó társra lelt - a Graham által a 60-as évekből, illetve a 70-es évek elejéről hozott konkrét példák mindegyikének megtalálta a közelmúltbeli megfelelőjét. Azt, hogy Graham tanításain nem fogott az idő, leghíresebb tanítványának, Warren Buffetnak az eredményei is igazolják. Buffet, akinek bevallása szerint ez a könyv adta meg befektetői karrierjének legnagyobb lökését, előszót és függeléket írt a könyv a magyar kiadás alapjául szolgáló 2003-as átdolgozásához.
A Befektetések Klasszikusai sorozat darabja.
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek...
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta...
A NAV 2025-től új rendszert vezet be a késedelmi pótlék kiszabására: az éves egyszeri előírás helyett havi rendszerességgel...
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban...
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek...
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik...
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Folytatódik a vámháború.