Keresett kifejezés: 2025大一轮步步高精准复习物理答案 | Találatok száma: 8090 Új keresés

Sok erőművet kell itthon építeni (2.)

A válság miatt a korábban prognosztizáltnál kevesebb erőművi kapacitás építésére van szükség Magyarországon, azonban 2025-ig még így is mintegy 4500-5000 megawattnyi kapacitást kellene beállítani. Ennek oka, hogy hazánk erőművei igen elöregedettek.

A lehetőség ott csöpög a szemünk előtt, csak észre kell vennünk!

A nyersanyagok között gyakran hajlamosak vagyunk elfeledkezni az egyik legelemibb anyagról a vízről, ami évtizedes csend után a közeljövőben újra reflektorfénybe kerülhet. A globális felmelegedés következtében egyre csökken az elérhető vízforrások nagysága, ami a feltörekvő piaci országok gyors gazdasági- és népesség növekedése nélkül is komoly kínálati akadályt jelentene. Nélkülözhetetlen volta miatt a víz a többi nyersanyaghoz képest nem szenvedi meg annyira a globális recessziót, amiért érdemes lehet hosszabb távon már keresni a szektorban működő vállalatok részvényeit. Csak Amerikában a következő 20 évben 1,000 milliárd dollárt kell majd infrastruktura fejlesztésre költeni, és akkor még nem is beszéltünk a feltörekvő országok fejlődéséről.

Kínai befektetésed van? - Még ráncolhatod a homlokod

A kínai részvénypiac az egyik legrosszabb teljesítményt nyújtotta a Földön az elmúlt egy évben, az indexek a historikus értékekhez és a tavaly látott csúcsokhoz képest is lényegesen alacsonyabb árazási szintekre ereszkedtek le. Bár az ország biztosan nem süllyed majd recesszióba, ennek ellenére mégsem kell fejvesztve rohanni azonnal kínai befektetéseket eszközölni - véli Orosz Dániel, az AXA csoport Magyarország stratégiai tanácsadója, akinek írását az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.

Brutális olajrally van Amerikában! +25 dollár (+25%) egy nap alatt!!! (3. - zuhannak a részvények)

Igen jelentős áremelkedés tapasztalható a WTI típusú olaj árfolyamában az Egyesült Államokban, így a fekete aranyért egy rövid időre csaknem 130 dollárt kellett fizetni, ami 25%-os növekedésnek felel meg a pénteki záróárhoz képest. Mint emlékezetes, a múlt hét közepén még a 90 dolláros szinten álltak a jegyzések.

Az arany árfolyama 5%-kal 900 dollár fölé emelkedett. A részvénypiacok esnek, a Dow Jones 350 pontos mínuszt mutat.

Nem csak a spekulánsok hibája a nyersanyagár-sokk

A nyersanyagpiaci árfolyamok elmúlt években/hónapokban tapasztalt jelentős ugrását követően egyre többen a spekulánsok szerepét sejtették a tendenciák mögött. A cél az árfolyam "bármilyen" eszközzel való letörésének elérése lett, melynek égisze alatt az amerikai törvényhozók olyan szabályozást dolgoztak ki, mellyel maximalizálnák az egy befektető által felvehető határidős pozíciók számát az energiapiacokon, illetve a nyersanyagpiaci határidős tőzsde felügyelet (CFTC) ellenőrzési jogkörét szélesítenék ki.

A nyersanyagpiacokra ömlő tőke az elmúlt években kétség kívül hatással volt az árfolyamok alakulására, azonban kizárólagosan azzal magyarázni a történteket nem lehet. Gondoljunk csak olyan termékekre mint az uránérc, a szén, az acél vagy a vasérc, melyek esetében az árfolyam többszöröződése ment végbe az elmúlt években úgy, hogy a spekulánsok jelenléte nem érintette ezen piacokat.

"Tíz év múlva elég lenne nyugdíjkorhatárt emelni"

Némileg a közgazdasági főáramtól eltérően azt hangsúlyozta a Napi Gazdaságnak adott interjújában az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Főigazgatója, hogy nincs szükség azonnali beavatkozásra a magyar nyugdíjrendszerben. Barát Gábor szerint azonban arra igen, hogy a reformokat előkészítő munkálatokkal folyamatosan haladjunk, amint azt történik is a nyugdíjkerekasztal keretei között.

Ki profitál a szomjazásból? - Fókuszban a vízszektor

Bolygónk két harmadát víz borítja, de még így is számos régióban nagy gondot okoz a vízhiány. Ami az egyiknek probléma, a másiknak lehetőség, a technológiai fejlesztésekből és az infrastruktúra kiépítéséből ugyanis a vízipari közszolgáltatók profitálhatnak. Az alábbiakban megvizsgáljuk a szektorban tevékenykedő vállalatok növekedési lehetőségeit illetve mérlegeljük, hogy a nem kifejezetten alacsony árazási szintek mellett mégis érdemes-e vízipari közszolgáltatók papírjaiba befektetni.

Semmi sem dőlt el Pennsylvaniában

Clinton nyert Pennsylvaniában, de a helyzet semmit sem változott. Hillary Clintonnak kétszámjegyű győzelemre lett volna szüksége Pennsylvaniában a trendek megfordításához, Barack Obamának elég lett volna egy ötpontos vereség a végső győzelem bebiztosításához. A végeredmény 55-45 lett Clinton javára, Hillary több mint kétszázezer szavazattal szerzett többet.

Gyurcsány az üzleti élet helyett az ellenzéki szerepet választaná

Mérsékelt reformretorika, várhatóan ennél is kevesebb intézkedés - nagyjából az eddig is ismert forgatókönyv rajzolódott ki Gyurcsány Ferenc interjújából, amit A szólás szabadsága című műsorban adott. A miniszterelnök szavaiból kitűnik: kisebbségi kormányzásra készül fel - amíg az megadatik neki, de érdemi lépéseket már nem hajt végre.

A horvátok jól járnának az EU-csatlakozással

Bulgária és Románia után legközelebb Horvátország csatlakozhat az EU-hoz, ami jelentősen javíthatja a horvát gazdaság hosszabb távú kilátásait. Becslések szerint a csatlakozást követőn a kereskedelemi korlátok lebontásának és az intézményi reformoknak köszönhetően 2025-ig akár 9 százalékkal is magasabb lehet a horvát gazdaság kibocsátási szintje, mint csatlakozás nélkül. Horvátország mellett a többi csatlakozni szándékozó ország is hasonló hatásokkal számolhat - derül ki a CPB Netherlands Bureau for Economic Policy Analysis tanulmányából.

Obama és Huckabee győzelmével zárult a hétvége

Barack Obama a vártnál némileg nagyobb fölénnyel nyerte a demokratáknál döntetlent hozó szuperkeddet követő öt hétvégi választást, miközben Hillary Clinton nem tudott ledolgozni előre borítékolható komoly hátrányából. A republikánusoknál meglepetésre a lehetséges alelnökjelöltnek tartott Mike Huckabee szoros küzdelemre kényszerítette az egyébként már szinte biztos elnökjelölt John McCaint, és háromból két államot meg is szerzett.

2025-ig új atomerőmű épülhet Magyarországon

A kormány által a parlament elé terjesztett, 2020-ig érvényes új energiapolitikai koncepció szerint új atomerőművet kell üzembe helyezni 2020-2025 között Pakson, a régi blokkok kiváltására - írja a Napi Gazdaság. Az új atomerőmű építéséről 2010-ig kell döntést hozni, figyelembe véve az 5-7 éves építési, és az azt megelzőő hasonló nagyságrendű tervezési időt.

Matolcsy: mélypontok sorozatát éljük - jön az újabb alagút, ha...

Az államháztartási egyensúly terén a mélypont 2006-ban volt, a gazdasági növekedésben 2007-ben, míg a reálgazdasági 2008-ban lesz; "a családok számára azt gondolom, hogy még később lesz" - fejtette ki nézeteit a kormányzati kiigazító lépések hatásairól Matolcsy György. A Fidesz-kormány gazdasági minisztere arra hívta fel a figyelmet, hogy ha hat gazdasági-társadalmi csapdából nem tudunk kikerülni, akkor "alagútból alagútba" megy majd a magyar gazdaság.

Csökkenő árbevétel és növekvő nyereség a British Airways-nél

Javuló nyereségességgel és csökkenő költségekkel zárta idei első üzleti félévét a British Airways. A légitársaság a 2007. április 1-től szeptember 30-ig tartó időszakban 3.9 milliárd Font árbevétel mellett, a tavalyi év azonos időszakához képest 25 százalékkal, 556 millió Fontra növelte működési eredményét. Ezzel párhuzamosan a vállalat működési eredményhányada az egy évvel korábbi 9.8 %-ról 12.5%-ra nőtt.

Airbus vs. Boeing - ki uralja az eget?

Az elmúlt egy évben miközben az Airbus sorozatosan elhalasztotta legújabb repülőgépének első útját, a Boeing egyre nagyobb előnyre tett szert a versenyben, és már-már úgy látszott, hogy teljesül a társaság célkitűzése, miszerint jövőre piacvezető lesz a Boeing. Most azonban úgy tűnik, hogy hasonló csapdába eshet mint riválisa, miután a Boeing bejelentette, hogy fél évvel elhalasztja legújabb csúcsmodellje, a 787-es Dreamliner első szállítását. A következőkben megvizsgáljuk, hogy mi vezetett a Boeing előretöréséhez, és hogy melyik repülőgépgyártó részvényeiből érdemes most vásárolni.

Nyugdíjat akarsz? - Gondolkodj időben...

A nyugdíj célú megtakarítások terén fontos megoldást jelenthetnek a jövőben a pontosan a nyugdíjas évek kezdetére hangolt target-date alapok. A meglehetősen széles paletta a közelmúltban egy úttörőnek tekinthető termékcsaláddal bővült az Egyesült Államokban, ami újabb lökést adhat a kockázatokat befektetők életciklus szakaszaihoz igazító alapok számára. Az innováció - amellett, hogy meglehetősen érdekes megközelítést takar - a magyarországi befektetők számára is aktuális lehet, hiszen akár már jövő év elején is "kezünkbe vehetjük" a hazai piac első hasonló termékét.

Heteken belül jönnek az új nyugdíjlépések a kormánytól

Heteken belül beterjeszt a kormány a parlament elé három, a nyugdíjrendszert érintő, korrekciós típusú intézkedést, illetve néhány hónapon belül választ talál a rendszer jelentősebb módosításával kapcsolatos kérdésekre is - jelentette ki a mai, a Pénzügykutató Zrt. és az Allianz Hungária nyugdíjkonferenciáján Kiss Péter. A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter szavai szerint ezek mellett szakmai vitát nyitnak az időskori foglalkoztatásról is, tekintettel a társadalmi és politikai lehetőségekre.

Horváth és Molnár az eü-reformról: más sorrenddel kellett volna elkezdeni (2.)

A biztosítási rendszer megváltoztatásának kellett volna az első lépésnek lenni az egészségügyi reformban és csak ezt követően kellett volna az ellátórendszer kapacitásait törvényi módon módosítani (korlátozni) - ismerte el a mai HBLF-ICEG EC pénzügyi konferencián Horváth Ágnes jelenlegi és Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter. Molnár megjegyezte, mindez annak ellenére történt így, hogy a biztosítási reform szövegtervezete már tavaly nyáron készen volt.

Ennek csúnya vége lehet - küszöbön az újabb argentin válság

Aggasztó jelek bukkantak fel az argentin gazdasággal kapcsolatosan, aminek hatására a tőke újra menekülni kezdett a dél-amerikai országból. A peso értéke az elmúlt napokban közel négy és fél százalékot vesztett értékéből az amúgy gyengélkedő dollárral szemben is, miután a kereskedelmi bankok és alapkezelők elkezdték átváltani eszközeiket dollárra. Jegybanknak tegnap be kellett avatkoznia a nemzetközi devizapiacon, ám az intervenció nem tűnik hatékonynak. A zűrzavar intenzitását emeli, hogy nemsokára választásokat tartanak Argentínában.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Már jövőre 28 tagállama lehet az EU-nak, ami megmentheti az uniót
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.