Ingatlan

Horrorsztorik a lakáspiacon - Mit tehet a gyanútlan vásárló?

Portfolio
Az elmúlt években többször is foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy mit tehet a lakásvásárló, ha a fejlesztő az áremelkedésre hivatkozva felbontja a szerződést, hogy magasabb áron, egy másik vevőnek értékesítse az adott lakást. Az azt követő hetekben, hónapokban több olvasónk is jelezte, hogy őket is érintette ez a gyakorlat, nemrég pedig egy újabb, IX. kerületi projekt esetében hallottunk hasonló történetet. Az esetek kapcsán Dr. Ódor Dániel ügyvédet, a Taylor Wessing Partnerét kérdeztük meg arról, hogy mit tehet ilyen esetekben a vásárló.
Egyik olvasónk tavaly osztotta meg a történetét arról, hogy az új lakásának megvásárlásából hogyan lett valódi rémtörténet. A vásárló elmondta, hogy a fejlesztő cég közölte vele, hogy az építési költségek emelkedése miatt az eredeti vételáron felül további 5,5 millió forint befizetése esetén fejezi csak be a megvásárolni kívánt lakását. Amennyiben ezt a pénzt nem fizeti meg, 5 hónapon belül visszaadja a korábban befizetett részleteket.Olvasónk szerint azonban ezzel jelentős veszteséget szenvedne, mivel az emelkedő árak miatt az akkori összeg a szerződésbontáskor már csak egy kisebb méretű lakásra lenne elegendő. Véleménye szerint a dolog hátterében az állhat, hogy jelenleg már magasabb áron árulják a lakásokat a projektben, így a fejlesztő igyekszik kitenni a még olcsóbban eladott lakások vásárlóit. Az akkori és a mostani eset kapcsán jogi tanácsot kértünk arról, hogy mit tehet ilyenkor a vásárló.


Dr. Ódor Dániel

Partner

Taylor Wessing

Dr. Ódor Dániel 2012 óta senior ügyvédként tevékenykedik a TaylorWessing budapesti irodájában, amelynek keretében hazai és nemzetközi ügyfeleknek nyújt teljeskörű jogi tanácsadást az adatvédelem és e-kereskedelem... Tovább »

Mire figyeljünk szerződéskötéskor?

A még kivitelezés alatt álló ingatlanok adásvétele rengeteg kockázatot foglal magában, ezért kiemelkedően fontos, hogy vevőként az előszerződés megtárgyalása, aláírása során is már kellő körültekintéssel járjunk el, hiszen az esetek túlnyomó többségében ezeket a szerződéseket az építtető jogászai készítik el, egyoldalúan előnyben részesítve az ő érdekeit.

Jogszerű-e a szerződésbontás?

Azon indokok, hogy az árak megváltoztak, munkaerőhiány van, vagy az alapanyagok beszerzése nehézkesebb, nem képezhetik az előszerződéstől való elállás jogszerű alapját. Ezek a tényezők mind az építtető üzleti kockázatába tartoznak, és vis maiorra hivatkozással sem lehet jogszerűen mentesülni a szerződéses kötelezettségek alól, tehát ezekben az esetekben az elállás nem jogszerű. Az ebből fakadó problémák megelőzése érdekében mégis érdemes lehet már az előszerződésben kifejezetten kikötni, hogy az áraknak az előszerződés megkötése után bekövetkező jelentős változása semmiképpen sem szolgálhat egy esetleges elállás alapjául.


Horrorsztorik a lakáspiacon - Mit tehet a gyanútlan vásárló?
Részletekért kattints ide!
Fontos továbbá, hogy az előszerződés csak a vevő számára biztosítson elállási jogot olyan esetre, ha az építkezés egy meghatározott időn belül nem készülne el. Erre az esetre az építtető javára elállási jogot indokolatlanul viszont ne biztosítson. Ezáltal ugyanis az építtető a saját felróható magatartása következtében kerülhet olyan pozícióba, hogy szerződésszerűen szabadulhat a szerződéses kötelezettségei alól.

Mi a teendő, ha a fejlesztő mégis eláll a szerződéstől?

Amennyiben az építtető mégis eláll - jogellenesen - az előszerződéstől, a vevő jogosult a bíróságtól kérni, hogy az az előszerződés alapján hozza létre a végleges adásvételi szerződést, vagy követelheti az építtetőtől a foglaló kétszeresét, valamint az azt meghaladó kárát. Mindemellett visszatartó erőt jelenthet, ha a legalább 10 százalékos mértékű foglalót az építtető is ügyvédi letétbe helyezi annak biztosítása érdekében, hogy a vevő ténylegesen meg is kaphassa a jogszerűtlen elállás esetén neki járó foglaló összegét.

Oszd meg te is a történetedet! A Portfolionál várjuk a különböző olvasói sztorikat, legyen az pozitív vagy negatív az új lakás vásárlással kapcsolatban. Van egy jó történeted? Elégedetten átvetted a lakásod, vagy éppen már azt is megbántad, hogy belefogtál a vásárlásba? Írj nekünk az ingatlancsapat@portfolio.hu címre.



Horrorsztorik a lakáspiacon - Mit tehet a gyanútlan vásárló?
Részletekért kattints ide!

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Neked is sikerül változtatni

Szombatonként kiteszek egy-egy régi cikket, amit sokan nem olvastak, pedig a hasznukra lehet. Ez a cikk közel tizenegy éves, a benne lévő számokat így értelmezd. Ha van egy hasonló veled megtört

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
családi ház