A belváros mellett is találhatsz természetvédelmi területeket
Előkelő helyen a vidéki települések
Nem csak Budapesten, hanem a vidéki városokban is számos természetvédelmi terület található. A legtöbb Pest megyében van, ami nem csak a darabszám alapján, hanem 57,8 négyzetkilométerrel alapterület szerint is vezeti a listát. A második, Békés megyében viszont csak darabra van sok, alapterület szerint mindössze 11,1 négyzetkilométer. Sok védett terület van még Fejér és Csongrád megye településein, előbbiben 46,9, utóbbiban 38,8 négyzetkilométernyi. A másik véglet Győr-Moson-Sopron és Vas megye, ahol a települések határán belül mindössze 4,4 illetve 4,6 négyzetkilométer természetvédelmi terület található.
Mi a helyzet Budapesten?
Ami a fővárost illeti, 18 természeti emlék és 30 természetvédelmi terület található, összesen 8,44 négyzetkilométeren. Többségüket a külsőbb kerületekben kell keresni, de például a belvároshoz közelebb, a várban is van egy - a Bécsi kapu tér és a Kard utca saroktelkén lévő - szőlőtőke, amit védetté nyilvánítottak. Nagyobb összefüggő védett területért a Gellért-hegyig kell menni, ott a Villányi út melletti Budai Arborétum tartozik ebbe a kategóriába. Budapesten a legnagyobb összefüggő természetvédelmi terület a X. kerületi Felsőrákosi-rétek és a XVI. kerületi Naplás-tó. A budai oldalon pedig a XXII. kerületben a Tétényi-fennsík és a XI. kerületben a Kőérberki szikes-rét tartozik a legnagyobbak közé.

Szörnyű, amit az amerikai kötvénypiaci üzen, de lehet, hogy csak a kezdet
Láncreakciók indulhatnak el.
Új EU-s gázszabályok: erre készülhetnek a tagállamok
Jelentősen módosulhatnak az előírások.
Fontos változás jön a munkahelyeken: kiderül, mennyit keresnek a kollégák!
Az EU-s irányelv célja az átláthatóság javítása.
Egyedülálló megoldást kínál a We-Know a vállalati energiahatékonyság javítása érdekében
Nagy Csilla, a cég stratégiai projektekért felelős igazgatója foglalta össze a lényeget.
Egyezkedik Tajvan és az USA, lezajlott a vámtárgyalások első fordulója
Zökkenőmentes volt az első kör a tajvani elnök szerint.
Brutális támadás érte Szumit, Zelenszkij Ukrajnába hívta Trumpot – Háborús híreink hétfőn
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
"Tévedés, ki nem kényszerített hiba, amit Trump csinál"
Szerdán beszélgettem Vakmajom barátommal, és megemlítettem neki, hogy milyen szokatlanul viselkednek az amerikai eszközök: gyengül a dollár, emelkednek a (reál)hozamok, esnek a részvények. Mire
Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Milyen rejtett költségei vannak az ingatlanvásárlásnak? Alapvető költségek ingatlanvásárláskor Sokan csak az önerőre vagy a vételárra koncentrá
Top 10 osztalék részvény - 2025. április
Április elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, a Google pedig megtréfált, és berakta az értesítő levelet a spam mappába, ezért csak most csináltam meg a listá
NAV késedelmi pótlék változások 2025-től - havonta kell megfizetni a pótlékot
A NAV 2025-től új rendszert vezet be a késedelmi pótlék kiszabására: az éves egyszeri előírás helyett havi rendszerességgel kerülnek előírásra a késedelmi pótlékok az adószámlán. Ez a
Fából készült felhőkarcolók jelenthetik az építészet jövőjét
A modern építészetről a legtöbbeknek a beton, az acél vagy a tégla juthat eszébe alapanyagként, valójában azonban a fa is tökéletesen megfelel erre a célra. Számos vo
Geotermikus energia: a második Trump-ciklus nagy nyertese?
Donald Trump energiaügyi reformjaninak az olajvállalatok mellett a geotermikus energiával foglalkozó cégek lehetnek a legnagyobb nyertesei.
Mit keres Deadpool egy kisvárosban? Hollywoodi sztori Ryan Reynoldsszal
Aki ismeri a walesi csoda alaptörténetét, annak a válasz már részint ismerős lehet. Azonban számos részlet bújik meg a Wrexham AFC hihetetlen felemelkedése mögött. És...
The post Mit keres De
Az S&P 500 ETF olcsóbb! - Bognár FIRE Balázzsal
Stúdiónkban az S&P500-azók és a FIRE képviselője, Bognár Balázs. Meg egy kis betevő Trump. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók...
The post A


- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Formálódik Donald Trump nagy terve – Ravasz húzással kényszerítené térdre Oroszországot
- Von der Leyen ultimátuma Trumpnak: esélyt ad az EU a tárgyalásoknak, de nem örökké
- Trump meghátrál! Tépik a piacokat
- Itt a Telekom bejelentése: változik az inflációkövető díjkorrekció
Trump miatt rángatóznak a tőzsdék – Mi jelent most menedéket?
Gyorsan változnak az események Amerikában.
Kockázat vagy lehetőség a génmódosított élelmiszer?
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Nagy hibát vétett Donald Trump, és hol lehet még a szakadék vége?
Folytatódik a vámháború.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.