Globál

Videó: drón jelent meg az ukrán fronton harcoló katonák fölött, de ami ezután történt, arra senki nem számított

Videó: drón jelent meg az ukrán fronton harcoló katonák fölött, de ami ezután történt, arra senki nem számított

A háború eleje óta mind az orosz, mind az ukrán katonák nagy számban használnak civil, kamerával felszerelt drónokat arra, hogy aknagránátokat és kézigránátokat dobáljanak egymásra. Most előkerült a frontvonalról egy olyan felvétel, amely emberek megrázó halála vagy súlyos sérülése helyett pozitív fordulattal ér véget.

Már a volt igazságügyi minisztert körözik Brazíliában

Már a volt igazságügyi minisztert körözik Brazíliában

Elfogatóparancsot adtak ki a brazil hatóságok helyi idő szerint kedden Jair Bolsonaro korábbi elnök két közeli szövetségese, köztük Anderson Torres volt igazságügyi miniszter ellen a brazíliavárosi kormányzati épületek múlt hét végi megtámadásával összefüggésben.

Bejelentette a Wagner-csoport: elfoglalták Szoledárt

Bejelentette a Wagner-csoport: elfoglalták Szoledárt

Átvették az ellenőrzést a donyecki régióban található Szoledár város egész területe felett a Wagner orosz zsoldoscsoport egységei, a központban még harcok folynak - közölte Jevgenyij Prigozsin, a csoport alapítója szerdára virradóra, cégének, a Konkordnak a VKontaktye közösségi médiaszolgáltatónál vezetett oldalán.

Biden meglepődött a minősített iratokon

Biden meglepődött a minősített iratokon

Meglepettségének adott hangot helyi idő szerint kedden Joe Biden amerikai elnök mexikói látogatásán azzal kapcsolatban, hogy minősített iratok kerültek elő novemberben egy olyan irodából, amelyet még elnöksége előtt használt.

Durva harcok Donyeckben, kitüntették Putyint – Háborús híreink kedden

Durva harcok Donyeckben, kitüntették Putyint – Háborús híreink kedden

Nagyon komolyan lehűlt az idő Ukrajna keleti részében, ami jelentősen befolyásolhatja a harcok alakulását a továbbiakban. A legintenzívebb frontszakaszon, Bahmut körül -15 fok van. Az oroszok koncentrált támadást hajtanak végre a Bahmuttól északkeletre található Szoledar ellen, de az ukrán védők egyelőre tartják a település északi részét. Az oroszok elfoglalták a Szoledartól délkeletre található Bahmutszke falut. Számos ország, így az Egyesült Államok szarajevói nagykövetsége is elítélő nyilatkozatot tett közzé hétfőn, miután Milorad Dodik boszniai szerb vezető a boszniai Szerb Köztársaság Érdemrendje kitüntetést adományozta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legújabb eseményeivel.

Elpocsékolt erőforrások, vagy stratégiai fontosságú célpont? – Milyen előnyöket vár Moszkva Bahmut elfoglalásától?

Elpocsékolt erőforrások, vagy stratégiai fontosságú célpont? – Milyen előnyöket vár Moszkva Bahmut elfoglalásától?

A donyecki Bahmut városa az orosz-ukrán háború kirobbanása előtt a legtöbb nem ukrán ember számára ismeretlen volt. Az eredetileg több mint hetvenezres lakosságú település az orosz invázió 2022 eleji megindulása óta lényegében folyamatosan támadás alatt áll, és úgy tűnik, hogy a hírhedt Wagner-csoport zsoldosai bármilyen áldozatra képesek azért, hogy megkaparintsák, még akár megmagyarázhatatlan, öngyilkos rohamokat is képesek lefolytatni a város védői ellen. Nézzük, milyen stratégiai fontossággal bír a város.

Ukrajna még több katonai támogatást vár Németországtól

Ukrajna még több katonai támogatást vár Németországtól

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter bízik abban, hogy országa még több katonai segítséget kap Németországtól - közölte maga a politikus a német kollégájával, Annalena Baerbockkal a kelet-ukrajnai Harkivban kedden tett látogatása után.

Biztató számokat közölt a Boeing és az Airbus

Biztató számokat közölt a Boeing és az Airbus

Kedden az európai Airbus és az amerikai Boeing is közzétette 2022-es adatait. Az évtizedek óta rivalizáló két gyártó növekvő szállításokról és rendelésállományról számolt be.

Figyelmeztet Peszkov: minden olyan ország következményekkel számolhat, amely meglépi ezt

Figyelmeztet Peszkov: minden olyan ország következményekkel számolhat, amely meglépi ezt

"Cinikus és megmagyarázhatatlan" volt Kijev és egyes nyugati vezetők reagálása a Moszkva által javasolt ortodox karácsonyi tűzszünetre - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak. Érdemes megjegyezni, hogy a jelentések szerint azonban az orosz erők több ukrán települést is lőttek a Moszkva által egyoldalúan meghirdetett fegyvernyugvás ideje alatt. Megjegyzése mellett Peszkov arra figyelmeztetett, hogy az orosz vagyon elkobzására tett kísérletek ellentétesek a nemzetközi joggal, és hogy következményei lesznek minden olyan országra nézve, amely megpróbálja támogatni az elképzelést.

Két NATO-tagállam jelzi Oroszországnak: nem érdemes megtámadni az észak-atlanti szövetséget

Két NATO-tagállam jelzi Oroszországnak: nem érdemes megtámadni az észak-atlanti szövetséget

Fontos, hogy az ukrajnai háború ügyében Európa egységes és szolidáris legyen Oroszországgal szemben - jelentette ki kedden Lengyelországban Angel Tilvar román védelmi miniszter, aki Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettessel, nemzetvédelmi miniszterrel találkozott. Blaszczak szerint a lengyel és a román haderő korszerűsítése megmutatja Oroszországnak, hogy nem érdemes az észak-atlanti szövetséget megtámadni.

Többé nem óvatoskodik a NATO: úgy néz ki, csak most kezdenek igazán ömleni a nehézfegyverek Ukrajnába

Többé nem óvatoskodik a NATO: úgy néz ki, csak most kezdenek igazán ömleni a nehézfegyverek Ukrajnába

Nagyon úgy néz ki, hogy Franciaország igazi lavinát indított el azzal, hogy AMX-10 RC kerekes páncélosokat küldött Ukrajnának, de "tanknak" nevezte őket: a nyugati katonai hatalmak vezetői mind elkezdtek gondolkozni azon, hogy szűk 11 hónappal az orosz invázió kezdete után valódi, modern és ütőképes, nyugati gyártmányú általános harckocsikat biztosítanak az ukrán fegyveres erőknek. A játszmának nagy tétje van: az ország, amely elsőként küld modern tankokat Ukrajnának, a nyugati blokkon belül jelentős presztízsre fog szert szövetségeseinek szemében, ugyanakkor Oroszország haragját is jó eséllyel ők vívják majd ki a legjobban. Jelenleg igencsak úgy néz ki, hogy pár hónapon, ha nem héten belül valódi, NATO-tankokat kap Ukrajna, a "megtiszteltetésre" pedig több esélyes is van - nézzük, melyek ezek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.