Erős földrengést észleltek Japán keleti részén
Erős, 7,0-7,1-es magnitúdójú földrengést észleltek szombaton Japán keleti részén, Fukusima prefektúrában, de a földmozgás a 200 kilométerre lévő Tokióban is érezni lehetett.
Erős, 7,0-7,1-es magnitúdójú földrengést észleltek szombaton Japán keleti részén, Fukusima prefektúrában, de a földmozgás a 200 kilométerre lévő Tokióban is érezni lehetett.
A Mario Draghi vezette 67. olasz kormány szombaton délben letette a hivatali esküt, és megtartotta első ülését. A Quirinale elnöki palotában tartott eskütétel rendkívülinek számított, mivel a járványintézkedések miatt a miniszterek egymástól biztonsági távolságra voltak, szájmaszkban mondták fel az eskü szövegét, elmaradtak az ilyenkor szokásos kézfogások, valamint az eseményen nem vehettek részt a rokonok és a sajtó sem. Újságírók és lakosság interneten követte az eskütételt.
Az Európai Unió szombaton fölszólította Kínát, hogy a pekingi vezetés vonja vissza a BBC brit közszolgálati hírcsatorna betiltását. Kína arra válaszul állította le a BBC tv sugárzását, hogy a brit hatóságok megvonták a sugárzási jogot a CGTV kínai állami televíziótól.
A német kormány az Afganisztánban állomásozó német haderő megbízatásának a meghosszabbítását fogja kérni a parlamenttől - mondta szombati rádiónyilatkozatában a német külügyminiszter.
A cseh kormány nem engedheti meg magának, hogy megkerülje a parlamenti alsóházat, és újra kihirdesse a szükségállapotot Csehországban - jelentette ki Andrej Babis kormányfő pénteken késő este, miután Milos Zeman államfővel találkozott a Prágától nyugatra fekvő Lányban.
Az amerikai kormány a koronavírus elleni oltási kampányban bevetett katonák létszámának növeléséről döntött pénteken.
A demokraták politikai bosszújának nevezte a Donald Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment) a korábbi elnök egyik jogi képviselője pénteken.
A francia egészségügyi hatóságok a koronavírus elleni, két komponensű oltóanyagokból csak egy dózis felvételét ajánlják azoknak, akik már átestek a vírus okozta Covid-19 betegségen. Franciaország az első ország, amely ilyen ajánlást tett.
Mario Draghi közgazdász, az Európai Központi Bank egykori elnöke péntek este megerősítette, hogy elfogadja a miniszterelnöki megbízatást Sergio Mattarella államfőtől.
A Szlovákiából érkező forgalmat is korlátozzák Németországban az új típusú koronavírus fokozottan fertőző mutációi miatt - közölte pénteken a szövetségi belügyminisztérium.
A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének egyértelmű lassulását mutatja a terjedés dinamikáját mérő R reprodukciós mutató pénteken ismertetett új becslési sávja. A brit statisztikai hivatal ugyancsak pénteken közzétett felmérése is a járvány visszavonulására vall.
A hongkongi közszolgálati hírcsatorna bejelentette pénteken, hogy megszünteti a BBC globális hírcsatorna rádiós műsorának sugárzását a városban, miután az előző nap Kínában is letiltották a szolgáltató adását arra hivatkozva, hogy megsértette a külföldi tudósítókra vonatkozó szabályokat.
Iparági szereplők és környezetvédők közös levélben kérik az Európai Unió érintett biztosait, hogy ezt az évet szánják arra, hogy felülvizsgálják az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájáról szóló törvényt. Szeretnék ugyanis elérni, hogy Brüsszel a korábbiaknál sokkal határozottabb lépéseket tegyen annak érdekében, hogy a következő években valóban kiépüljön a szükséges méretű nyilvános töltőinfrastruktúra, amely biztosítja az elektromos autók kívánt mértékű elterjedését.
Irán a héten fémuránt állított elő, amelyet nukleáris fegyverek magjához használnak fel - derül ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által készített jelentésből. A fémurán termelését kifejezetten tiltja az Irán által 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodás. A lépéssel Irán valószínűleg az új amerikai vezetésre próbál nyomást helyezni az ellenük hozott szankciók feloldása céljából. Joe Biden azonban kizárta annak lehetőségét, hogy az amerikaiak a szankciók feloldásával próbálják jobb belátásra bírni Iránt, amely mostani lépésével azt kockáztatja, hogy nemcsak az Egyesült Államok viszonylatában, hanem az eddig párbeszédre nyitott európai országok szemében is elszigetelődik.
Élő televíziós fórumot tartanak mások mellett Joe Biden amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár részvételével a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) szervezői február 19-én, a koronavírus-világjárvány miatt elhalasztott tanácskozás hagyományos nyitó napján.
Újabb iszlamista terrortámadást akadályoztak meg a német biztonsági szervek, ezúttal európai partnerekkel együttműködésében - közölte a német szövetségi belügyminiszter pénteken.
Egyre nagyobb nyomás helyeződik több külföldi vállalatra, hogy hagyjon fel a mianmari katonai vezetéssel folytatott üzleteléssel, miután múlt héten a hadsereg egy puccs keretein belül átvette a hatalmat az országban. - írja a Guardian.
A Rivian már nagy erőkkel keresi európai gyárának helyszínét, a Bloomberg iparági forrása szerint a beruházás az Egyesült Királyságban, Németországban vagy Magyarországon valósulhat meg. A Tesla riválisaként számon tartott vállalat mögött olyan tőkeerős befektetők állnak, mint az Amazon és a Ford.
A Ceska Zbrojovka Group (CZG) cseh fegyvergyár 220 millió dollár készpénzért és egymillió új saját részvény ellenében megvásárolja az amerikai Colt fegyvergyárat a cseh cég pénteki közleménye szerint.
Az Európai Unió a hónapban várhatóan szankciókat fog kivetni Vlagyimir Putyin szövetségeseire, miután Németország és Franciaország jelezték erre irányuló hajlandóságukat. A szankciók főleg utazási korlátozásokat és az érintettek vagyonának zárolását foglalnák magukban, viszont az Északi Áramlat-2 projektet nem érintenék - írja a Reuters.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
A megkérdezett amerikaiak közel 60%-a úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság recesszióban van, ami messze nincs...
Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál...
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.