Évtizedek óta egyre hangsúlyosabb kérdés a globális gazdaságban és politikában a fenntarthatóság: ön hogy definiálná a kérdéskört 2024-ben? Mit fog jelenteni a fogalom a jövőben?
A fenntarthatóság fogalmát gyakran félreértik és a „greenwashing” eszközeként használják. Számomra a fenntarthatóság alapja a regeneratív rendszerek működése.
Ez azt jelenti, hogy egy rendszer – legyen az természetes vagy mesterséges – csak akkor maradhat fenn, ha biztosítjuk a folyamatos regenerációját. Az ökoszisztémák, például az erdők vagy óceánok, fenntarthatóak lehetnek, ha nem csak a kitermelésre koncentrálunk, hanem biztosítjuk a visszapótlást is. Ez az üzleti életben is érvényes: egy vállalkozás működhet kizárólag kitermelő módon, vagy regeneratív módon, amely a hosszú távú fennmaradást célozza meg.
Hogyan lehet egyensúlyba hozni a fenntarthatóságot a gazdasági növekedéssel?
Ez praktikusan akkor lehetséges, ha nem szükségszerűen ragaszkodunk a jelenlegi értelemben vett gazdasági növekedéshez. Az elmúlt száz év gazdasági növekedése több milliárdost teremtett, de közben kétmilliárd ember még mindig éhezik. Valójában nem a hagyományos értelemben vett gazdasági növekedés és fenntarthatóság egyensúlyának megteremtése a cél, hanem egy új gazdasági modell kialakítása, ami a jólét szélesebb körű megosztását segíti elő.
A jelenlegi növekedési modell nem fenntartható, és a GDP-t mint mérőszámot, nem tekinthetjük többé a társadalmi jólét pontos mutatójának. Olyan rendszert kell létrehoznunk, amelyben a gazdasági tevékenységek nem csupán profitot termelnek, hanem hozzájárulnak a társadalmi igazságossághoz és a természeti erőforrások regenerációjához.
Hogyan tudnának az üzleti szektor szereplői hozzájárulni ehhez? Látszólag ellentmondás van a profitabilitás és a fenntarthatósági célok között.
Az üzleti szektornak fel kell ismernie, hogy a hosszú távú túlélés és a fenntarthatóság elválaszthatatlan egymástól. A regeneratív gyakorlatok rövid távon talán profitcsökkenést hoznak, de jelentősen csökkentik a kockázatokat és fenntartható növekedést biztosítanak.
Az idő sürget: a következő 15-20 év kritikus lesz az éghajlat és a társadalom szempontjából.
A vállalatirányítás fejlődése során a menedzsment mindig is a hatékonyság maximalizálására összpontosított. Az elmúlt évszázadban ez a törekvés több szakaszban valósult meg. Először a technikai hatékonyság került előtérbe: az automatizáció révén célunk a lehető leghatékonyabb technológiai rendszerek kialakítása volt. Ezt követte a munkaerő hatékonyságának optimalizálása, amely a termelékenység növelésére összpontosított. A harmadik szakasz a pénzügyi hatékonyságra irányult, amely során a vállalatok egyesítése, fúziók és felvásárlások révén hatékonyabb pénzügyi struktúrák jöttek létre.
A hatékonyság következő területe szerintem az ökológiai hatékonyság, amely az üzleti működés környezeti szempontú optimalizálását célozza. Ez magában foglalja a hulladék minimalizálását, a termékek újrafelhasználását és a hosszú távú tervezést. Az ilyen módszerek lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy egyszerre csökkentsék költségeiket és javítsák nyereségességüket, miközben megfelelnek a fenntarthatósági elvárásoknak. Az ökológiai hatékonyság tehát új lehetőségeket kínál a vállalatok számára a gazdasági és környezeti célok összehangolására.
Mik a legfőbb akadályok a fenntarthatósági célok megvalósításában?
A legnagyobb akadályok a kapitalista gazdasági rendszer ellentmondásaiból fakadnak. A vállalatok működése jogilag a profit maximalizálására van optimalizálva, miközben a környezeti fenntarthatóságot célzó szabályozások gyakran gátolják a pusztán kitermelő szemléletet.
Az oktatási rendszer sem készült fel arra, hogy a következő generációkat felkészítse a fenntarthatósági kihívásokra. Ezen felül a szabályozások széttagoltsága és belső ellentmondásai tovább hátráltatják a változásokat.
Mit gondol, hogyan valósíthatók meg a szükséges szabályozások, és miért fontos a globális együttműködés?
A szabályozások racionalizálására van szükség: nem elegendő az egyes iparágakat külön kezelni. Átfogó, koherens rendszerek kellenek, amelyek egyszerre célozzák a környezetvédelmet, az egészségügyet és a társadalmi jólétet. Ezen kívül szükség van ösztönzők és büntetések megfelelő alkalmazására: a vállalatokat egyrészt ösztönözni kell a kívánatos viselkedésformákra, másrészt szankciókkal kell sújtani a nem megfelelő gyakorlatokért.
A jelenlegi szabályozási rendszer nem elég hatékony ebben. Bár a támogatási mechanizmusok – például az elektromos járművek és a megújuló energia előmozdítására irányuló ösztönzők – bizonyos területeken jól működnek, a szankciók alkalmazásában jelentős hiányosságok tapasztalhatók.
A vállalatok gyakran nem szembesülnek érdemi következményekkel, ha nem tesznek eleget fenntarthatósági céljaiknak.
Ez részben a piac és a kapitalista gazdasági rendszer szabadságot előtérbe helyező ideológiájának következménye. Az elmúlt három évszázadban ez a szemlélet több országban rendkívül sikeres gazdaságot hozott létre, ugyanakkor súlyos károkat okozott az ökoszisztémában. Úgy vélem, hogy korszakváltás küszöbén állunk: az előttünk álló átmeneti időszakban szigorúbb szabályozásokra van szükség, amelyek erősebb ösztönzőkkel párosulnak, hogy a fenntarthatóságot előmozdítsák.
Globális szinten az egységes szabályrendszerek kidolgozása kiemelten fontos, különösen a szennyezés és adózás terén. Bár ez lassú folyamat, már vannak pozitív jelek. Az iparosodott országok felismerték, hogy a szennyezés „exportálása” társadalmilag és ökológiailag is káros, míg a fejlődő országok egyre inkább elutasítják a szennyező technológiákat.
Hogyan járulhatnak hozzá az egyetemek és az oktatás a fenntarthatósági célok eléréséhez?
Az egyetemek kulcsszerepet játszanak a fenntarthatóság előmozdításában. Nemcsak oktatási és kutatási tevékenységük révén, hanem saját működésükben is példát kell mutatniuk. Ez magában foglalja az energiafelhasználás, az étkeztetés és az ökológiai lábnyom minimalizálását. Emellett alapvető reformokra van szükség a tantervekben: az 1950-es évek közgazdasági modelljei nem alkalmazhatók egy 8 milliárdos populációval rendelkező, erőforrás-hiányos világban.
A földtudományok és a fenntarthatósági ismeretek integrálása minden hallgató képzésébe elengedhetetlen. Az új gazdasági és társadalmi modellek megértéséhez az alapoktól kell elindulni: ha a Földön akarunk élni, tudnunk kell, hogyan működik a Föld.
Milyen kutatásokat végez a Corvinus Egyetemen, és ezek hogyan kapcsolódnak a fenntarthatósághoz?
Zsolnai Lászlóval több mint egy évtizede dolgozunk együtt a jólléti gazdaságok és szervezetek témáján. Kutatásaink célja, hogy alternatívát kínáljunk a GDP-központú modellek helyett. Olyan gazdasági rendszereket vizsgálunk, amelyek mind az emberek, mind a bolygó szempontjából fenntarthatóak, és hozzájárulnak a társadalmi igazságossághoz.
Paul Shrivastava a Pennsylvania State University korábbi fenntarthatósági vezetője, az egyetemen működő Smeal College of Business professzora. A Future Earth globális fenntarthatósági program vezetőjeként is dolgozott. 2023-tól a Római Klub társelnöke. 20 könyv és közel 150 tanulmány szerzője a fenntartható gazdálkodás és a válságmenedzsment területén. A Budapesti Corvinus Egyetemtől 2024. november 12-én vette át a Doctor et professor Honoris Causa kitüntetést. A magyar intézménnyel 2012 óta jó tudományos kapcsolatokat ápol, például tíz közös publikációt, köztük szakkönyvet is jegyez a Corvinus Gazdaságetikai Központjának vezetőjével, Zsolnai Lászlóval.
A cikk meglenését a Budapesti Corvinus Egyetem támogatta.
Címlapkép forrása: Budapesti Corvinus Egyetem
