Vasárnapi hírek az árvízhelyzetről
Az árvízről szóló legfontosabb vasárnapi híreket már itt olvashatod:
Megcsúszott a gát Pilismarótnál, de stabilizálták
16 órás küzdelemmel sikerült stabilizálni a megcsúszott gátat Pilismarótnál - közölte Facebook-oldalán a kormány.
Van egy városrész Budapesten, amit teljesen elöntött a Duna
Amikor árvíz van Budapesten, a III. kerületi Római-part hosszú szakasza biztosan víz alá kerül. Így van ez a jelenlegi árvíz idején is, a kerületi média látványos felvételeket közölt a helyi árvízhelyzetről.
Megkezdődik a Mosoni–Duna apadása
Megnyitották a Mosoni-Duna torkolati művet szombat délután, így a Mosoni–Duna apadása is megkezdődik - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Facebook-oldalán. A Duna térségbeli apadásának és a Mosoni-Duna vízszintemelkedésének következtében szombaton 15 óra 25 perckor a vízszintek kiegyenlítődtek, és kinyitották a Mosoni-Duna torkolati művet - írták, hozzátéve: így a Mosoni–Duna apadása is megkezdődik. (MTI)
Karácsony Gergely a Duna tetőzése után: "túl vagyunk a nehezén, de nem vagyunk a végén"
"Túl vagyunk a nehezén, de nem vagyunk a végén, rengeteg feladatunk lesz még" – hangsúlyozta szombat délutáni, a Batthyány téren tartott, sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester azután, hogy hajnalban tetőzött a Duna Budapesten.
Hatalmas tömeg kíváncsi a Duna tetőzésére Budapesten
Hatalmas tömeg kíváncsi a Duna szombati tetőzésére Budapesten, hömpölyögnek az emberek a két parton.
Extrém időjárás érte el a régiót, az interneten is megmutatta magát
Az extrém aszályhelyzet után extrém ciklon csapott le Közép-Európára, benne Magyarországra. A Boris-ciklont pusztító árvíz követte hazánkban és a régió több országában. Az időjárási modellezések már előre jelezték a kimagasló csapadékmennyiséget, meteorológusok és klímaszakértők pedig árvízveszélyre figyelmeztettek. De mikor kezdett meglátszódni az internetes keresésekben a ciklon és az árvíz iránti érdeklődés? Megnéztük a Google Trends adatait.
Friss helyzetjelentést adott ki a vízügy az árhullámról, nagyon ébernek kell lenni
Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, Pilismarótnál extrém helyzet volt, Budapesten szombat hajnalban volt a tetőzés, a Budapest alatti szakaszon a következő napokban kerül erre sor – többek között ez derült ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság szombat déli közleményéből. Ebben arra is figyelmeztetnek, hogy az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában.
A budapesti tűzszerész és folyamőrezred laktanyájánál is komoly védekezésre van szükség
Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred laktanyájánál is komoly védekezésre van szükség - közölte a honvédelmi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a videóban közölte, hogy "Az operatív törzs ülése után rögtön ide, a budapesti tűzszerész és folyamőrezredhez jöttem, amelynek laktanyája a Duna-parton található. A tetőző ár elérte a laktanyánkat is, így látható, hogy meg kell védenünk, és az éjszaka az ezredes egy munkacsoportot rendelt be, hogy a laktanya területét is megvédje" - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az ezred azért méltán ismert, mert ők jelennek meg mindenütt, ahol második világháborús lőszereket találnak és hatástalanítani kell, illetve a méltán híres kutyáikkal tűzszerész feladatokat látnak el szerte az országban. (MTI)
Felhőzónákra számíthat Magyarország: kiderült, mikor jöhetnek záporok és zivatarok
A HungaroMet közzétette friss időjárás-előrejelzéseit, amelyből kiderült, milyen időre számíthatnak a következő napokban a magyarok, mely napokon várható eső. Jelentésük szerint jövő héten több felhőzóna is átvonul az országon.
Másodfokú az árvízvédelmi készültség Paksnál - Megszólalt az energiaügyi miniszter
Megfelelően felkészültek és fokozott figyelemmel kísérik az árhullám levonulását az országos ellátásban meghatározó szerepet betöltő energiahálózatok, energetikai létesítmények üzemeltetői. A Paksi Atomerőműnél pénteken reggeltől másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Az erőmű tűzoltószervezete és a vízügyi szakemberek folyamatos felügyeletet biztosítanak a gát és a zsilipek felett. Az átviteli rendszerirányító MAVIR diszpécserszolgálata elővigyázatosságtól tartaléktelephelyen látja el feladatait - ismertette Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
Úgy tűnik, tetőzött a Duna Budapestnél
Szombat hajnali 5 órakor 830 cm-es vízállásnál tetőzhetett a Duna Budapestnél. Reggel 6 és 7 órakor 829, majd 8 és 9 órakor 827 cm volt a vízállás - tette közzé legfrissebb számait a Vízügy.hu.
Rendőrségi drónok és lovasrendőrök is segítik az árvízi védekezést
Rendőrségi drónokkal figyelik és követik a víz terjedését, a nehezen megközelíthető helyszíneken pedig lovasrendőröket is bevetnek a védekezési munkálatok során - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről szóló szombati sajtótájékoztatón.
Ekkora vízállásnál várja a tetőzést az Országos Vízügyi Főigazgatóság
Órákon belül tetőzhet Budapestnél a Duna, amelynek vízszintje most 830 centiméter a fővárosnál - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában. Siklós Gabriella közölte: nem valószínű, hogy a 830 centiméternél már sokkal tovább nőne a Duna vízszintje, mert a Lajtán a vártnál kevesebb víz érkezett.
Orbán Viktor az árvízről: Most kell nagyon figyelni
Orbán Viktor miniszterelnök az árvízhelyzetről tartott Árvízinfót, amelyen elmondta, még 5 nehéz napot kell kibírnia Magyarországnak. A miniszterelnök hozzátette, túljutottunk az árvízhelyzet közepén, de nagyon kell figyelni, ma Budapesten tetőzik majd a Duna vízszintje.
Tetőzik a vízszint Budapesten, most a legnagyobb a terhelés a gátakon - Szombati híreink a dunai árvízről
A legfontosabb tudnivalók az árvízi védekezés 9. napján:
Most a legnagyobb a terhelés a gátakon az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője, Siklós Gabriella szerint.
Komáromnál és Esztergomnál tetőzött a Duna.
A Duna-kanyarnál vannak most a legnehezebb helyszínek. A napok óta elzárt Kisorosziban élők tudják kezelni a helyzetet, és mivel közeledik a tetőzés, várhatóan néhány nap múlva felszabadul a terület.
Budapesten a vízszint várhatóan szombaton tetőzik, jelenleg 830 centiméter körüli magasságot mérnek.
A budapesti rakpart várhatóan a jövő hét közepén már felszabadítható lesz.
Budapesten, a Batthyány téren egyre nagyobb a készültség az árvíz miatt, már az aluljárót is lezárták.
800 mentőegység és 7 darab mentőhelikopter van készültségben az árhullám miatt.
A budapesti helyzetről a Portfolio korábban exkluzív képekkel számolt be, ezt ebben a cikkben tekintheted meg.
A Budapesttől délre fekvő területeken az 1954-es jeges árvízre építették ki a töltésvonalakat, azok nagyon magasak, de ott is előfordulhatnak védendő helyek, csurgások, szivárgások, buzgárok – tájékoztatta az MTI-t az OVF.
A Lajtán még mindig a legmagasabb fokú a készültség, de már elkezdődött a nagyon lassú apadás.
Több mint 30 beteget költöztetett át az Országos Mozgásszervi Intézet (OMINT) péntek este, miután az egyik liftaknában vizet észleltek - közölte az MTI-vel az Országos Kórházi Főigazgatóság.
Az árvízhelyzetről szóló legfontosabb jelentéseket és előrejelzéseket összefoglaló pénteki hírfolyamunkat itt találod meg.
Címlapkép forrása: Portfolio
Már Komárom és Esztergom felé tart az árhullám, Budapesttől délre is készülni kell - Pénteki híreink a dunai árvízről
A fővárost fokozatosan éri el a kiugró árhullám, amelyre több mint 10 éve nem volt példa. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzése alapján nem lesz második árhullám, de az első elhúzódik. Orbán Viktor a csütörtöki Árvízinfón elmondta, hogy jövő hét közepén hagyhatja el az árhullám tetőzése Magyarországot. Karácsony Gergely főpolgármester jelentése szerint Budapestet sikerült 9 méteres magasságig felkészíteni az árvízi tetőzésre, a vízügyi főigazgató szerint szombat estig még körülbelül ötven centiméterrel fog emelkedni a Duna vízszintje. Péntek reggel várhatóan Komáromnál, péntek este pedig Esztergomban lesz tetőzés. Orbán Viktor az Árvízinfón jelentette: új elem az Operatív Törzs munkájában, hogy a Budapesttől délre eső védműveket is munka alá kell vonni.
Árvíz: megszólalt a kormány a legújabb intézkedésekről
Budapesten, a Batthyány téren egyre nagyobb a készültség az árvíz miatt, már az aluljárót is lezárták – közölte friss helyzetjelentésében a kormány.
Árvíz: vallott a vízügy, mi most a legnagyobb probléma
A Dunán levonuló árhullám jelenleg a Lábatlan térségében tetőzik, és komoly terhelés éri a gátakat – írja közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Azt közölték, hogy a figyelőszolgálatot ellátó szakemberek munkája most különösen fontos, mivel az extrém vízszint miatt váratlan jelenségek, mint például a csurgás vagy buzgár, bármikor bekövetkezhetnek. A vízügyesek éjjel-nappal dolgoznak, hogy fenntartsák a gátak stabilitását és elkerüljék a veszélyes helyzeteket.