A New Yorkban tárgyaló magyar külgazdasági és külügyminiszter fehérorosz kollégájával (képünkön) egyeztetett, és ezután jelezte, hogy "Az orosz kivitelező folyamatosan hozza át a Belaruszból felszabaduló munkaerejét a paksi telephelyre. Ennek nyomán aztán a beruházásnak a jelentős felgyorsulása várható".
Emlékeztetett rá, hogy a paksi bővítés újabb mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy megkezdődött a teljes talajkiemelés az 5-ös blokk alatt, az idei év végén pedig az első beton is bekerülhet a földbe. "És ettől kezdve a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség sztenderdjei szerint is már egy építés alatt álló atomerőműként fogják regisztrálni a paksi telephelyet" - jegyezte meg a miniszter.
Szijjártó Péter azt is hangsúlyozta, hogy Fehéroroszország mindig is megbízható partner volt a kőolajtranzitban, amivel arra utalt, hogy a Barátság kőolajvezeték áthalad az országon, és a nyári Lukoil-ügy mellett sem volt ott sose semmilyen probléma.
A magyar tárcavezető jelezte, hogy az utóbbi napokban a Barátság vezetéken keresztül Magyarországra szállított kőolaj mennyisége átlépte a hárommillió tonnát. "Ezért Belarusznak is köszönettel tartozunk a folyamatosan biztosított tranzit lehetőségért" - mondta.
Címlapkép forrása: Szijjártó Péter Facebook-oldala