Hat céggel bővült az elitklub: ők lettek a Kiválóan Vezetett Vállalatok idén
Gazdaság

Hat céggel bővült az elitklub: ők lettek a Kiválóan Vezetett Vállalatok idén

A Deloitte Private nyilvánosságra hozta Best Managed Companies - Kiválóan Vezetett Vállalatok minősítést elnyerő vállalatok 2023-as listáját. A tavalyi tíz díjazott vállalathoz újabb hat csatlakozott. A mentorprogramban olyan sikeres magyar tulajdonú és irányítású vállalkozások vehetnek részt, amelyek – egyéb feltételek mellett – legalább 20 millió euró éves árbevétellel és több mint 50 foglalkoztatott munkavállalóval rendelkeznek. A program során a Deloitte szakértői mentorként rávilágítanak a cég erősségeire, valamint feltárják, hogy a globális gyakorlatokat figyelembe véve, milyen területen lenne még érdemes fejleszteni. A nemzetközi szinten már három évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezés egyik legfőbb tanulsága, hogy a vállalatvezetők a világon mindenhol hasonló problémákkal küzdenek, ezért különösen értékesek azok a jó gyakorlatok, amelyeket a cégek megismerhetnek és implementálhatnak a részvételt követően. A korábbi általános kihívások, mint a stratégiaalkotás, a szervezetfejlesztés vagy digitális áltállás mellett, idén már hangsúlyos szerepet kaptak a fenntarthatósági vállalások és a zöld átmenet megvalósítása is. A Deloitte Private a jövőben a minősítést elnyerő vállalatok közötti közösségépítést nemzetközi szintre emelné, ezzel is segítve a magyar cégek külföldi láthatóságának növelését.

A Deloitte Private nyilvánosságra hozta a Best Managed Companies - Kiválóan Vezetett Vállalatok minősítést elnyerő vállalatok 2023-as listáját. A tavalyi évben a DM-KER Nyrt., a Dorsum Zrt., a H1 Systems Mérnöki Szolgáltatások Kft., a HELL ENERGY Magyarország Kft., a Hunland Csoport, a Qualysoft Informatikai Zrt., a Schiller Autó Család Zrt., a TOM-FERR Zrt., a Tutti Kft., és a Vöröskő Kft. (Euronics) nyerte el a minősítést, és közülük mindegyik az idén is megszerezte az elismerést. Idén az elitklubhoz további 6 kiválóan vezetett vállalat csatlakozott:

  • a BioTechUSA-cégcsoport
  • a CÉH zRt.
  • a Márka Üdítőgyártó Kft.
  • a Petrányi Autó Kft.
  • a Simon Plastics Kft.
  • a Wagner Solar Hungária Kft.

A hazai, de sok más európai vagy amerikai gazdaság gerincét is a sikeres magánvállalkozások, KKV-k jelentik. Éppen ezért lenne fontos, hogy minél több olyan kiválóan vezetett vállalat erősödjön meg a hazai piacon, amelyek határozott növekedési potenciállal, világos stratégiával és sikeres exporttevékenységgel rendelkeznek. Magyarországon ez a szegmens foglalkoztatja a munkavállalók 72 százalékát, tavaly a nettó árbevétel és a hozzáadott érték 60 százalékát a KKV-k állították elő. Az MNB tanulmánya szerint azonban csak 5 százalékuk folytat exporttevékenységet, és ezen vállalkozások külpiaci értékesítése a teljes volumen 28 százalékát adta 2021-ben.

Jól látszik, hogy a termelés/szolgáltatás hatékonyságában, illetve a külpiaci jelenlét erősítésében is jelentős tartalékok vannak, amelyek nélkül hosszútávon nem lehet sikeres a hazai nemzetgazdaság.

Többek között a felsorolt célok elérésének támogatására a Deloitte Private idén is meghirdette Best Managed Companies – Kiválóan Vezetett Vállalatok programját, amelyben magyar tulajdonban lévő vállalkozások kaphattak mentorálást többek között a stratégiai és pénzügyi működésüket, szervezetfejlesztési kérdéseket és fenntarthatósági programjaikat érintő területeken. A Deloitte mentorai az adott vállalat működését átfogóan vizsgálják a felsővezetés bevonásával, és rávilágítanak a cég erősségeire, illetve feltárják azokat a területeket, ahol még van lehetőség a fejlődésre.

A program nemzetközi szinten már három évtizedes múltra tekint vissza, de a régió országaiban nagyságrendileg egyszerre, 2-3 éve indította el a tanácsadó cég. Bár a gazdasági körülmények és az üzleti környezet nagy eltéréseket mutat például Kanadában és Magyarországon, de a Deloitte szakértői szerint, mégis nagyon hasonló kihívásokkal küzdenek a világ minden pontján a hasonló struktúrában működő vállalatok.

Deloitte (611)
Deloitte Best Managed Companies 2023 díjátadó gála

„A pályázat során jól meghatározott kritériumoknak kell megfelelnie a vállalkozásoknak, legyen szó pénzügyi fegyelemről, stratégiaépítésről, humánerőforrás kérdésekről, az erőforrások hatékony kihasználásáról vagy az innovációról. Ennek megfelelően a magánvállalkozások közül a különösen sikeres cégek tudnak bekerülni a programba, olyanok, amelyek alapvetően jól strukturáltak, nyereségesek és működésük már elért egy magas érettségi szintet. Ennek tudatában gondolhatnánk azt, hogy ezeknek a vállalatoknak nincs szükségük segítségre, minden területen remekül boldogulnak.

Azonban a több hónapig tartó mentorálási folyamat rámutat, hogy mindig előkerülnek olyan részterületek, amelyeken lehet még fejleszteni a versenyképesebb működés érdekében.

 Azt tapasztaljuk, hogy a tavalyi pályázathoz hasonlóan a stratégiaalkotásban, belső kommunikációban, szervezetfejlesztési kérdésekben, illetve a digitalizációs területen jelentkeznek a legnagyobb kihívások, ugyanakkor idén nagyon hangsúlyosan megjelentek az ESG vállalásokhoz és a fenntarthatósági jelentéshez kapcsolódó törekvések is” – mondta Kóka Gábor, a Deloitte Private közép-európai régiójának vezető partnere.

A programra idén közel 30 vállalat - a tavalyi szám duplája – jelentkezett, köztük mind a 10 tavalyi nyertes is. A vállalatok a legváltozatosabb szektorokból érkeztek, minden második cég már megjelent a külpiacokon, kétharmaduk pedig túl van a generációváltáson is, így biztosított a cégek jövője. Sokuk már tőzsdén jegyzett vállalat vagy a tőzsdei bevezetésre törekszik, illetve részt vett az MNB kötvényprogramjában is.

Az említett vállalatok ezért tekinthetők egyfajta „nemzeti bajnokoknak” is, amelyek a szektor zászlóvivői, és példaként állhatnak a feltörekvő cégek előtt.

Ugyanakkor ez a szerep egyben kihívás is, hiszen nekik kell mutatniuk az utat, nem feltétlenül vannak a vezetők előtt olyan példák, amelyeket követni lehet, így mindenképp szükséges lehet a nemzetközi kiváló gyakorlatok elsajátítása, amelyre a Deloitte programja lehetőséget is ad.

Deloitte (582) másolat

A jelentkezés és a részvétel a vállalkozások számára teljesen díjtalan. A program hosszútávú célja a Best Managed Companies minősítést elnyerő vállalkozások körének bővítése, egy egymást segítő közösség építése.

A tanácsadócég azt tervezi, hogy a közeljövőben nemzetközi szintre emeli az együttműködést, hogy a sikeres vállalkozások az országhatárokon túl is kialakíthassanak jó kapcsolatokat, ezzel is segítve a nemzetközi beágyazódást.

A program sikerét jól mutatja, hogy a tavalyi 10 díjazott cég mind jelentkezett idén is annak érdekében, hogy megmérethessék azokat a fejlesztéseket, amiket a mentorálás során kapott javaslatok alapján hajtottak végre, és további impulzusokat kapjanak a szakemberektől.

„Minden olyan vállalattal tartjuk a kapcsolatot, akik részt vettek a programban, akár megszerezték a minősítést, akár nem. Követjük, hogy milyen fejlesztéseket valósítottak meg az adott időszakban, van-e szükségük további segítségre.

Folyamatos párbeszéd, bizalmi kapcsolat alakul ki a cégekkel.

Valamennyi jelentkező nagyon sikeres cég, sokszor nem egyszerű mentális feladat egy évtizedek óta vállalatot építő, alapító tulajdonosnak elfogadnia, hogy vannak olyan területek, folyamatok, amelyeken érdemes lenne változtatni, mégis nagyon pozitívak a visszajelzések. Ezt az is mutatja, hogy a tavalyi minősítést elnyerő vállalatok mind újra jelentkeztek egyfajta kontinuitást adva a közös munkának” – mondta Bálint Gergely, a Best Managed Companies – Kiválóan Vezetett Vállalatok program operatív vezetője.

Címlapkép és képek: Deloitte

A cikk megjelenését a Deloitte támogatta.

Holdblog

A személyes szorzónk

Modern korunkban sok lehetőségünk van személyiségünk kiteljesítésére, önérdekünk követésére. Ha ki akarunk tűnni mások közül, akkor ezekkel nem csak lehet, hanem szükséges is foglalkoz

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet