Ezzel az írással egy új cikksorozatot indítunk el, ami a gazdasági válság közepette kevesebb figyelemmel övezett, de a jövő egyik kulcsproblémájának tekinthető ügyet, a demográfiai helyzetet járja körbe.
Vészes arányok
Míg ma négy munkaképes korú ember jut egy időskorúra, 2050-re már csak kettő fog - legalábbis az OECD országok átlagában, az ENSZ előrejelzései alapján.
Az országok közötti különbségek addigra jóval kisimultabbak lesznek. Tehát míg ma viszonylag nagy különbségek vannak egyes országok között a függőségi rátát tekintve, az előrejelzések szerint ezek a különbségek radikálisan csökkenni fognak. Törökországban például manapság körülbelül kilenc munkaképes korú lakos jut egy időskorúra, de az előrejelzések szerint 2050-re már csak három munkaképes korú jut majd. Ezt az arányt, vagyis, hogy hány munkaképes korú ember jut egy időskorúra elnevezhetjük "eltartó rátának", ez az ismertebb függőségi ráta reciproka.
A törökországi 3,2-es arány azonban még így is kedvezőnek mondható ahhoz képest, ami Európa országaira vár. A fejlett európai országokban most akkora az eltartó ráta, mint ami Törökországban 2050-re lesz, és az arányok további erős romlása várható. Ez azt jelenti, hogy például Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban, de Németországban is, 2050-re mindössze feleannyival lesznek többen a munkaképes korúak, mint az idősek, Japánban pedig vészesen közelít az 1:1 arány, azaz nagyjából ugyanakkora részét teszi majd ki a társadalomnak a 65 év feletti népesség, mint a munkaképes korban lévő.
Hogy számol az ENSZ?
A legtöbb nemzetközi demográfiai előrejelzés az ENSZ adatain alapul, így az OECD adatai is. A jelenlegi legfrissebb népesedési előrejelzések a 2010. júliusi becsült népességi adatokból indulnak ki, a prognózishoz pedig felhasználják a természetes népességváltozás (termékenységi ráta és halálozás trendje) illetve a migráció várható hatását is. A legújabb becslések már számolnak azzal is, hogy a termékenységi ráta a népesség reprodukciójához szükséges szint alá esik (ez a szint a 15-49 éves, szülőképes korú nőkre jutó megszületett gyermekek száma: átlagban 2,1), és az előrejelzés bizonytalanságának csökkentése érdekében az adott ország historikus adatain felül számításba veszik a globális empirikus tapasztalatokat is.
A munkaképes korú lakosság azonban nem egyenlő azzal a népességgel, aki valójában dolgozik is, vagy legalábbis a munkaerő-piacon aktív. Magyarországon például a 15-64 éves korú lakosság nagyjából 63 százaléka aktív, az uniós átlag pedig 71 százalék.
Kik az aktívak, és mit jelent, hogy valaki inaktív? Gazdaságilag aktívnak számítanak azok, akik dolgoznak vagy aktívan munkát keresnek. Tehát az aktív népességbe a munkanélküliek is beleszámítanak, de fontos, hogy csak azok, akik ténylegesen munkát keresnek és munkavégzésre bármikor rendelkezésre állnak. Ezzel szemben az inaktívak közé tartoznak például a reményvesztett állástalanok és azok is, akik valamilyen más okból nem keresnek állást. Az inaktívak fő csoportját azonban az oktatásban részt vevő tanulók, nyugdíjasok, korai nyugdíjazottak, rokkant nyugdíjasok, gyermeknevelési távolléten (pl. gyed, gyes) lévők teszik ki.
Ha most az időskorúak számát nem a teljes munkaképes korú népességhez viszonyítjuk, hanem csak az ebből aktív népességhez, akkor a kilátások még ijesztőbbek.Ilyen módon Németországban például 2050-re több lesz az időskorú, mint a gazdaságilag aktív, munkaképes korú ember. 10 aktív dolgozóra 12 időskorú ember juthat. Tehát míg a fenti teljes eltartó ráta Németország esetében 1,6 lenne 2050-re, ha csak a gazdaságilag aktívakhoz viszonyítunk, akkor a ráta 2050-re 0,8-ra eshet le.
Mindez azt mutatja, hogy a demográfiai, konkrétan a termékenységi, halálozási trendeken túl milyen nagy szerepe van annak, a lakosság mekkora aránya aktív a gazdaságban.
Nyugdíjba megy a baby-boom generáció
Az elmúlt évtizedekben ismeretlen volt a társadalmi elöregedés, mint kézzel fogható probléma Európában, mert a demográfiai folyamatok szempontjából igen kedvező időszak volt az elmúlt néhány tíz év. Ennek azonban néhány év alatt vége lehet.
Ugyanis épp ezekben az években kezd nyugdíjba menni a második világháború után született, úgynevezett baby-boom nemzedék. Az időszak Magyarországon a Ratkó-korszak gyermekei néven ismert. A második világháború utáni súlyos emberveszteségeket követően a legtöbb európai országban erőteljes baby-boom zajlott, Magyarországon ezt még megfejelték az akkori szociálpolitikai intézkedések (gyermektelenségi adó, abortusz tiltása).
Az elmúlt évtizedekben, de különösen az 1980-90-es években ez a népes nemzedék nyújtotta a munkaerőt és hátteret a gazdasági felépüléshez és növekedéshez. A nyugat-európai országokban a baby-boom generáció munkaerejére alapozva születtek meg a jóléti társadalmi rendszerek. És mivel évtizedeken át sokan dolgoztak, az ellátórendszerek számára stabil alapot adtak a befizetett adók és járulékok, a megtermelt gazdasági jövedelem.
Az európai népesedési folyamatokban az első, nagy törést az jelenti majd, amikor a baby-boom generáció nyugdíjba megy, "kiesik" a munkapiacról. És nagyjából 2050-re esik majd az, amikor a még szintén népesnek mondható következő generáció (baby-boom generáció gyermekei) is nyugdíjba mennének.
A társadalom elöregedésének következményei a gazdaságot ezer szálon át érintik. Az első és legalapvetőbb, ami az eszünkbe juthat, a társadalmi ellátórendszerek (nyugdíj, egészségügy) fenntartása, a gazdaság jövedelemtermelő képessége, versenyképesség, a gazdaság növekedési potenciálja, költségvetés finanszírozása, pénzügyi rendszer működése. Kisebb számú munkaképes korú lakosság eltartó képessége gyengébb, kevesebb befizetett adót, járulékot eredményez, miközben a másik oldalon egyre többen igényelnék a társadalmi ellátórendszerek támogatását, vagyis juttatást a befizetett adókból és járulékokból. Ez önmagában, a szociálpolitika változtatása nélkül magasabb költségvetési hiányt és egyre nagyobbra duzzadó államadósságot von maga után.
És már vannak arra vonatkozó előrejelzések is, nagyjából mekkora adósságnövekedést generál a társadalom elöregedése.
Az Economics and Econometrics Research Institute (EERI) brüsszeli intézet júniusban publikált elemzése szerint azt feltételezve, hogy a nyugdíjak nem csökkennek és az elöregedés egyénenként egyenlően terheli a rendszert, a legtöbb európai országban 5-10 százalékponttal ugorhat meg az államadósság 2025-re, azaz 13 év múlva, csak az elöregedésből fakadóan. Miközben egyébként a következő évek épp a magasra halmozódott adósságok leépítéséről szólnának.
A Marga Peeters illetve Loek Groot által készített Demographic Pressure in the European Union című elemzés azt mutatta ki, hogy azok az országok, amelyeknek már most is magas az államadóssága, különösen gyorsan kerülhetnek a mostaninál is sokkal rosszabb helyzetbe, de a jellemzően alacsony termékenység miatt a kelet-közép európai országokban, így például különösen Lengyelországban aggasztóbb az előrejelzés. Egyedül Írország az, ahol a népesedési folyamatok az adóságot inkább lefelé mozgathatják majd, lévén az ír népességben a fiatalok aránya viszonylag magas.
Az elöregedés közvetlen következményeit enyhítendő az EERI is számolt a szakpolitikák változtatásának hatásával, például ha a nyugdíjrendszerben, nyugdíjkifizetésekben vagy ha a másik oldalon az adó-járulékterhekben történik változtatás. Illetve ha valami módon növekedne a népességen belül az aktív népesség aránya (ahogy fent láthattuk, ennek nagyon erős hatása lehet), vagy ha nagyobb hangsúly kap a migráció.
Következő cikkünkben ezeket a szakpolitikai lehetőségeket vesszük végig.
