A bajt az udvariasság elemi szabályai szerint a közgazdászok úgy szokták leírni, hogy a vásárlóknak megváltozik a preferenciája, vagyis az egyik kocsma sörei iránti érdeklődés erőteljesen megcsappan. De ne legyünk ennyire "pc"-k, a valóságban ennek a keresletcsökkenésnek nem feltétlenül csak külső okai lehetnek, néhány belső tényező példaszerűen:
- A kocsmáros rosszabb terméket kezd el árulni, mondjuk, elkezdi vizezni a sört.
- A kocsmáros szívbaj nélkül fizeti az egyre több tartós betegszabadságon lévő alkalmazottját.
- A kocsmáros évről évre megalapozatlanul emeli a béreket.
- A fentieket finanszírozandó, a kocsmáros egyre több hitelt vesz fel.
- Eközben az alkalmazottak és a kocsmáros időnként "rájárnak" a kasszára.
- A növekvő gondok, az emelkedő adósság hatására a kocsmáros az árakat is feljebb viszi.
A versenyképességét veszítő kocsma nyilván analógiája a magas inaktivitással, korrupcióval, rossz intézményekkel, magas bérekkel jellemezhető Görögországnak, ahol az adósság az egekben van. Hogyan szerezheti vissza pozícióját a kocsma? Alapvetően három ismert út van:
1. Ha csak kisebb a baj, akkor a kocsma egyszerűen "behúzza a féket". Az árakat és a béreket éveken keresztül nem emeli, a többiek lassú "sörinflációja" mellett feszes gazdálkodással szép lassan visszaállítja a versenyképességét. (A németek például az euróövezetbe való belépés után - az egyszerű példánkban gondolkodva - valami ilyesmit csináltak.)
2. Ha súlyosabb a helyzet, akkor erősebb, gyorsabb lépések kellenek. A kocsmáros leül az alkalmazottakkal, megbeszéli velük, hogy súlyos a helyzet, közösen döntenek arról, hogy a béreket és az árakat lejjebb viszik, méghozzá annyira, hogy a felhalmozódott adósságot is viszonylag hamar vissza tudják fizetni. Ezt persze nem biztos, hogy könnyen meg lehet oldani, az alkalmazottak tüntetnek, felgyújtják a sörpultot, a szakszervezetek ellenállnak, napokra zárva tarthat a kocsma stb. Éppen ezért "politikailag" is könnyebben végrehajtható megoldást kell keresni, és itt jön a "nagy ötlet".
3. A kocsmáros bejelenti, hogy mostantól bárki, aki a bejön hozzá, a falu pénze helyett egy általa kibocsátott kuponnal fizethet. Számokban kifejezve minden étel, ital ugyanannyi kuponba kerül, mint amennyi pénzt kértek érte korábban, DE a kocsmáros egy egységnyi pénzért a küszöböt átlépő vendégnek 1,2 kupont ad. Sőt, a kocsmáros mostantól kezdve a saját kuponjaival fizeti az alkalmazottakat is, ugyanannyit fizet, mint eddig, de kuponban. Mi történik ennek hatására? A vendégek olcsóbbnak fogják látni a kocsmát, miközben az árakat nem kellett nominálisan lejjebb vinni. Az alkalmazottak bérét könnyebb lesz kifizetni, miközben nem kellett látványosan csökkenteni. Sőt, amíg az alkalmazottak a saját kocsma sörét és hamburgereit fogyasztják, nem is igazán érzékelik a bérek csökkenését, csak ha a szomszéd ivóba betérve 1,2 kuponját visszaváltják 1 "régi" pénzre, és azzal kell fizetnie a sörért.
A 3. számú megoldást a való életben úgy hívjuk, hogy a közös pénz helyett önálló fizetőeszköz bevezetése, majd azonnali leértékelése. Jól látható előnye, hogy gyorsan, általános érvényűen lehet vele a belső relatív ár- és bérszintet leértékelni. Nincs hozzá szükség munkavállalói megállapodások átírására, nem kell a lefelé hagyományosan merevebb árak lassú esésére támaszkodni, politikailag kisebb költséggel megvalósítható. Erről az eszközről mondtak le az országok, amikor bevezették az eurót, és ezt az eszközt kapná vissza az, aki rengeteg jogi, technikai, gazdasági nehézség dacára a közös pénzt elvetve újra saját fizetőeszközt vezetne be. (Ezekről a nehézségekről a következő írásunkban szólunk.)
Természetesen mint minden példa, a fenti is sok szempontból tökéletlen. Bizonyos összefüggésekre jól rá lehet mutatni a segítségével, mások homályban maradnak. Fontos, hogy a görög kocsma olyan, hogy igazából kevés a külső vendég, és a belső forgalom ehhez képest nagy (még a turizmussal együtt is zárt a gazdaság). Ez a leértékelésből fakadó segítséget mérsékeltté teszi. Hasonlóan hiányzik a példából a hitelezők viselkedése, akik akár csődöt is elő tudnak idézni, vagy a belső pénzügyi közvetítő rendszer (bankszektor) állapota.
Bár kocsmárosunkon segít a kupon bevezetése, azért nem könyvelheti el óriási csodaszerként a megoldást. A hitelezők felé feltehetően továbbra is a közös pénzzel kell fizetnie, amit nehezebb lesz előteremteni úgy, hogy a gyengébb vásárlóerejű kuponból folynak be a bevételek. További gond, hogy rövid távon ugyan nagy lehet a fellélegzés, de hosszabb távon a leértékelés hatásának jó része eltűnik. A komlóért, a vízért és a hamburgerzsemléért továbbra is a régi pénzben kell fizetni, vagyis hazai pénzben kifejezve drágább lesz, a sör és az étel árát valamelyest mégis emelni kell. Az alkalmazottak elkezdenek morgolódni, hogy kuponban kapott fizetésük már nem csak a faluban, hanem a kocsmában is kevesebbet ér, ezért elkezdenek magasabb bért követelni. Ha a kocsmáros sikerrel áll ellen ezeknek a törekvéseknek, akkor a kezdeti félreárazási problémát megoldotta ugyan, de a leértékeléssel természetesen nem nyert fokozatosan javuló versenyképességet. Az adósságleépítést nem úszhatja meg, a versenyképességet, hatékonyságot elősegítő lépések továbbra is sürgetők. De kétségtelen: egyszer, intézményi és politikai kötöttségek nélkül végrehajthatta azt a korrekciót, ami a túlélés esélyéhez szükséges.Az persze egy további kérdés, hogy enélkül mivé lenne a kocsmánk. Talán a 2. számú megoldással is juthat valamire, bár a görögöknél az ebbe vetett bizalom gyorsan apad. Akkor pedig tényleg lehet, hogy a falunk egykori patinás kocsmája késdobáló kricsmivé züllik.
