FONTOS Trükközhetnek az oroszok a béketárgyaláson, egy fontos kérdésben máris nem sikerült megegyezni - Híreink a orosz-ukrán háborúról szombaton
Elon Musk barátja kerül a NASA élére

Elon Musk barátja kerül a NASA élére

Donald Trump megválasztott amerikai elnök Jared Isaacmant, a Shift4 Payments vezérigazgatóját nevezte ki a NASA élére. A döntés jelentős változást hozhat az űrügynökség irányításában, hiszen Isaacman szoros kapcsolatban áll a SpaceX-szel és annak alapítójával, Elon Musk-al, írja a Reuters.

Videó érkezett a Föld felé tartó aszteroidáról, már csak egy kérdés maradt

Videó érkezett a Föld felé tartó aszteroidáról, már csak egy kérdés maradt

A tegnapi nap folyamán látványos fénycsóvával égett el Oroszország égboltján egy nagyjából 70 centiméteres aszteroida, amelyről több felvétel is kering a közösségi médiában. Ez volt a 11. olyan alkalom, hogy egy aszteroida becsapódását már a megérkezése előtt sikerült jelezniük a kutatóknak, azonban a beszámolók alapján jelenleg nem tudni, hogy az objektum darabjai földet értek-e, vagy azok még a levegőben teljesen elégtek.

Hatalmas lézersugárral oldanák meg az emberiség egyik égető problémáját

Hatalmas lézersugárral oldanák meg az emberiség egyik égető problémáját

Osztrák kutatók egy új módszert dolgoztak ki az űrutazás számára jelentős problémát okozó űrszemét kezelésében. A tudósok új módszerükkel egy lézersugár segítségével képesek lesznek a Föld körül keringő objektumok helyzetét centiméteres pontossággal meghatározni. Ez az áttörés jelentős javulást jelent a korábbi, nagyjából száz méteres pontossághoz képest - közölte az Interesting Engineering.

Vészharangot kongat az ESA: Európa lemaradhat az űrversenyben, ha nem lép

Vészharangot kongat az ESA: Európa lemaradhat az űrversenyben, ha nem lép

Az Európai Űrügynökség (ESA) új intézkedéseket jelentett be az űrkutatási ágazat támogatására, miközben szigorúbb ellenőrzést vezet be a projektek felügyeletére. A lépések célja a kifizetések felgyorsítása és a munkahelyek megőrzése, válaszul az iparágat sújtó elbocsátásokra és pénzügyi nehézségekre – írja a Reuters.

Figyelmeztetnek a tudósok: olyan napkitörések jöhetnek, amikre rég volt példa

Figyelmeztetnek a tudósok: olyan napkitörések jöhetnek, amikre rég volt példa

A Napciklusok alakulását vizsgáló tudósok megállapították, hogy az átlagosan 11 évente bekövetkező napmaximum időszaka már javában tart, és a legintenzívebb napkitörések még előttünk lehetnek. A Nap aktivitási ciklusának csúcspontját jelentő maximum-állapot a vártnál korábban érkezett meg, és várhatóan még legalább egy évig folytatódik majd - közölte a LiveScience.

Űrháború miatt sürgetik az EU-t

Űrháború miatt sürgetik az EU-t

Az Európai Unió űrágazatának versenyképesebbé és befektetőbarátabbá tételéhez szorosabb együttműködésre, gyorsabb döntéshozatalra és egyértelműbb szabályokra van szükség – hangzott el az olasz űrügynökség vezetője és az ország ipari minisztere részéről a Milánóban zajló nemzetközi űrügynökségi találkozón. A tisztviselők hangsúlyozták az európai összefogás fontosságát a globális űrversenyben való helytálláshoz.

Új fronton verseng egymással a világ két vezető hatalma: a héten sok dolog eldőlhet

Új fronton verseng egymással a világ két vezető hatalma: a héten sok dolog eldőlhet

A világ űrügynökségei ezen a héten Milánóban találkoznak a Nemzetközi Asztronautikai Kongresszuson (IAC), amelyen többek között a legnagyobb globális űrhatalmai - Kína és az Egyesült Államok is - részt vesznek majd. Az idei kongresszus izgalmasnak ígérkezik, ugyanis jelenleg egyre inkább kibontakozó űrverseny folyik a Föld körüli keringési pályákért, valamint a Hold meghódításáért, amelyben a geopolitikai szereplők mellett a magánvállalatok, például az amerikai SpaceX is meghatározó szerepet játszik.

A Roszatom már a Holdra tervezi Paks kistestvérét

A Roszatom már a Holdra tervezi Paks kistestvérét

Oroszország ambiciózus új terve, hogy egy nukleáris erőművet építsen a Holdon India segítségével. A projektet az orosz állami atomenergetikai vállalat, a Paks II-t is építő Roszatom vezeti, célja pedig egy megbízható energiaforrás biztosítása a jövőbeli orosz-kínai közös holdbázis számára.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újjáalakul az Európai Unió, Magyarország a nagy vesztesek közé kerülhet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.