Új minisztert nevez ki Orbán Viktor
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője lemond és tárca nélküli miniszter lesz - tudta meg a hvg.hu. A frakcióvezetőt Orbán Viktor a Modern Városok Program megvalósításának felügyeletére kérte fel.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője lemond és tárca nélküli miniszter lesz - tudta meg a hvg.hu. A frakcióvezetőt Orbán Viktor a Modern Városok Program megvalósításának felügyeletére kérte fel.
Az elmúlt négy évben négyszáz kilométerrel gyarapodott a kisebb településeken a kiépített utak hossza, amit részben saját forrásból és támogatásokból fedeztek - írja a Világgazdaság az Országos statisztikai adatgyűjtési program (OSAP) adatai alapján.
A Brexit-folyamat brit főtárgyalója ma azt mondta a brit parlament alsóházában: arra számít, hogy a kilépési számláról szóló vita a tárgyalások végéig, azaz 2019 tavaszáig el fog húzódni. Ez azt jelentené, hogy Magyarország még másfél évig izgulhatna, hogy a most futó 2014-2020-as ciklus EU-pénzeiből bukik-e és ha igen, mennyit az elmaradó/lecsökkentett brit befizetés miatt.
Csongrád-Csanád megyévé neveztetné át Csongrád megyét hétfőn benyújtott parlamenti javaslatával Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Theresa May brit kormányfő ősszel bele fog egyezni abba a politikailag kényes dologba, hogy Nagy-Britannia 50 milliárd fontig terjedő "lelépési számlát" kifizessen az Európai Uniónak azért, hogy fel tudja gyorsítani a kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalásokat és így elkerülje a 2019-es brit kilépéskor előálló "szakadékba zuhanás" forgatókönyvét - ezzel a címlapsztorival jelentkezett ma a The Sunday Times. A brit kormányfő hivatala azt mondta a Reutersnek: egyszerűen nem igaz a névtelen forrásra hivatkozó cikk állítása és több tényező is arra utal, hogy a sztori gyanús, noha Magyarországnak kifejezetten jól jönne, ha mégis igaz lenne.
Az 1. számú főút likócsi körforgalom - Ipar u. csomópont közötti szakasz fejlesztésére, az 54. számú főút Kecskemét bevezető szakasz kapacitásbővítésére, valamint az M25 autóút maklári csomópont és összekötő út megvalósítására több mint 16 milliárd forintos összeget biztosít a kormány - derül ki a Magyar Közlöny keddi számából.
Az európai uniós tagság az ország alapvető érdeke, és nem az uniós támogatások miatt - hangsúlyozta a budapesti német nagykövetségen tartott kedd esti pódiumbeszélgetésen Gulyás Gergely.
"Több formájú Európát kell elgondolnunk, messzebb kell mennünk azokkal, akik haladni szeretnének, nem akadályoztatva azon államok által, amelyek erre nem vágynak. Nekik is jogukban áll lassabban vagy kevésbé messze haladni" - hangsúlyozta mai párizsi beszédében Emmanuel Macron köztársasági elnök, amellyel a többsávosnak mondott EU modelljét szorgalmazta újra, de a nagyjából 10 területre kiterjedő részletes tervével megvárja a szeptember 24-i német választást. Ennek nagy esélyese Angela Merkel német kancellár, aki szintén érintette ma az EU jövőjével kapcsolatos témát és megerősítette, hogy jó ötletnek tartja a közös eurózóna költségvetés létrehozását, és azt is, hogy az euróövezeti állandó válságkezelési mechanizmus (ESM) alapjaira építsenek fel egy új intézményt, az euróövezeti valutaalapot (EMF).
A magyar kormány 2020-ig 1500 milliárd forinttal támogatja a vasút korszerűsítését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Hajdúszoboszlón.
A napokban jelent meg az az uniós pályázat, amely keretében kiemelt turisztikai térségek fejlesztését támogatják 4 milliárd forintos keretösszeggel. A felhívásra csak konzorciumi formában lehet kérelmet benyújtani. Támogatják a termékfejlesztést, családbarát fejlesztéséket célzó tevékenységeket, térségi tematikus csomagajánlatok, programcsomagok kidolgozását és összeállítását, turisztikai kártyarendszer fejlesztése és még desztináció-fejlesztéshez kapcsolódó tevékenységet.
Októberben kezdődhet, és 2019 végére fejeződhet be a Letenye és Tornyiszentmiklós közötti M70-es autóút kétszer egysávos szakaszainak autópályává szélesítése - közölte a beruházó NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pénteken.
Három héttel ezelőtt latolgattuk a cseh euróbevezetés esélyeit, egy tegnapi cseh magazin pedig arról számolt be: információi szerint a cseh kormány azt kéri majd az Eurócsoporttól, hogy a cseh pénzügyminiszter is vehessen részt megfigyelőként az eurótagok pénzügyi tárcavezetőinek ülésén. Fontos, hogy ez még semmiféle formális elköteleződést nem jelent az euróbevezetés mellett, mégis jelzésértékű, hogy a csehek ott akarnak lenni a tűz körül, ahol kialakul, hogy az eurózóna integráció pontosan milyen feltételek mentén mélyül. Akkor, ha a csehek is hajlanának az euróbevezetésre, azaz követnék a szlovákokat, jócskán gyengülne a V4-ek formális egysége és politikai érdekérvényesítési képessége az EU-ban.
Közel 700 millió forintot szán a kormány az észak-magyarországi, valamint az észak-alföldi lovas turisztikai infrastrukturális fejlesztésekre - jelentette be Révész Máriusz kormánybiztos a minap Harsányban.
Egyenként 150 millió forinttal támogatja a kormány az eplényi és a mátraszentistváni sípályák fejlesztéseit - tájékoztatott Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáráért felelős kormánybiztos a héten.
Az Európai Bizottság 45 millió euróra (mintegy 14 milliárd forint) módosította a regionális fejlesztési EU-programok keretében igényelhető támogatási összeg felső határát a Portugália középső régiójában pusztító erdőtüzek okozta károk következményeinek kezelhetősége érdekében - közölte Corina Cretu, a kohéziós politikáért felelős uniós biztos csütörtökön Brüsszelben.
"Az a politikámnak az alapja, hogy legyünk közel Európa magjához, Németországhoz és Franciaországhoz" és bár "együtt akarok működni a Visegrádi Négyekkel, de Szlovákiának az EU az alapvető érdeke" - jelentette ki a különutas Magyarország és Lengyelország felé beszólásként értelmezhető mondatokat tegnap Robert Fico szlovák kormányfő.
Az elektronikus közbeszerzési rendszer üzemeltetését végző, Electool Közbeszerzési Szolgáltató Kft. 100 százalékban az állam tulajdonába kerül, melyre 500 millió forintos forrást biztosít a kormány - derült ki a napokban megjelent Magyar Közlönyből. A rendszer infrastruktúra-üzemeltetési feladatainak ellátását a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. végzi majd.
A kormány döntött az M15 autóút M1 autópálya és Rajka országhatár közötti szakaszának autópályává bővítéséhez szükséges forrásokról - derül ki a Magyar Közlönyben hétfőn közzétett kormányhatározatból.
A Pannon Szíve Program keretében Etyektől Tarjánig épülő kerékpárút Bicske közelében keresztezi az M1-es autópályát és mivel a pályán szintbeli kereszteződés elképzelhetetlen, így a kerékpárosoknak egy önálló alagutat építettek - írja a vg.hu.
A hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági szemléletformálásra, a környezettudatos gondolkodás erősítésére 200 millió forint összegben írnak ki pályázatot civil szervezetek, önkormányzatok és egyházak részére - közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztériumnál (FM) államtitkára hétfőn Budapesten.
Nem tudom, mikor vezették be, de néhány hete már biztos van egy nekem új funkció a Revolutban, be tudom állítani...
2024 szeptemberében bekövetkezett Közép-Európában, amire az éghajlatkutatók figyelmeztetnek: a globális felmelegedés...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Megjelent a rendelet: Változások a Babaváró Hitelben - Így érinthetnek...
Kipécézte Lengyelországot a piac, pedig ennek fundamentális oka nincs. Európa rendkívül olcsó, az Egyesült Államok...
Az év vége közeledtével a családi összejövetelek nem csak a szeretetről és a közös pillanatokról szólnak, hanem...
In our article published in the International Review of Financial Analysis, we investigate the novel question of how the...
Meddig nőhet még?
Kik kísérték el a politikust?
Az IO Partners szakértőivel beszélgettünk.