Kilőtt az olajár az izraeli szárazföldi ellencsapás hírére
A közel 6%-kal emelkedett az olajár a közel-keleti konfliktus eszkalálódása miatt, a Brent a február óta legmagasabb heti emelkedést könyvelte el.
A közel 6%-kal emelkedett az olajár a közel-keleti konfliktus eszkalálódása miatt, a Brent a február óta legmagasabb heti emelkedést könyvelte el.
Az elmúlt napokban elkezdett javulni a hangulat a tőzsdéken, ami elsősorban a kötvényhozamok csökkenésének volt köszönhető. A benchmarknak számító 10 éves amerikai állampapír hozama csökkent egyrészt a gázai konfliktus kirobbanását követően, de emellett az is segített, hogy a Fed több tisztviselője is pozitív üzeneteket küldött a kamatpályával kapcsolatban. Ezek után Ázsiában is kifejezetten jó hangulatban telt a kereskedés, és délutánra Európában is javult a hangulat a kezdeti iránykeresés után. Az USA-ban a kezdeti óvatos optimizmust bizonytalanság váltotta fel, miután kiderült, hogy a vártnál nagyobb mértékben nőttek az amerikai termelői árak szeptemberben.
A részvénypiacok továbbra is az izraeli-palesztin háború hatásait igyekeznek mérlegelni és beárazni, jelenleg rendkívül nagy az optimizmus a piacokon. Ezen felül fontos gazdasági információk is érkeztek ma a magyar befektetők számára - az előzetes várakozásoknak megfelelően szeptemberben 12,2 százalékra esett vissza az infláció hazánkban. Ezt követően kiválóan indult a nap a magyar tőzsdén, később beárnyékolta azonban a hangulatot, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rontotta a gazdasági előrejelzését Magyarországgal kapcsolatban, így a korábbi 0,5 százalékos növekedés után a GDP 0,3 százalékos visszaesésére számítanak idén.
Európában határozott, 1 százalék feletti pluszban vannak a vezető részvényindexek, a délutáni órákban a magyar tőzsdén is egyre jobb a hangulat. Ehhez képest az amerikai piacokon már jóval kisebb mozgásokat láthattunk.
Szombat hajnalban átfogó támadás érte Izraelt, az események hatására estek az európai tőzsdék, és Amerikában is bizonytalan hangulatban zajlik a kereskedés. Kilőtt viszont az arany és az olaj ára is, és minimálisan ugyan, de gyengült a forint a vezető devizákkal szemben. A befektetők elkezdtek fedezékbe vonulni, most is jól működnek a szokásos menekülőtermékek, erősödött az arany, a dollár és az amerikai állampapírok árfolyama.
Bár Izrael nem jelentős szereplő a világ olajpiacán, a háború kirobbanásával a geopolitikai feszültségek erősödése és a befektetői kockázatvállalási kedv csökkenése jelentős emelkedést eredményezett ma reggel a benchmark olajtípusok árfolyamában. Elemzők várakozásai szerint valószínűleg pár napig idegesek lehetnek a piacok, de nem lesz tartós az áremelkedés, kivéve, ha jelentős eszkaláció jön és Irán szankciókkal nézhet szembe, vagy megáll Izrael és Szaúd-Arábia közeledése. Összegyűjtöttük, hogy mit gondolnak az elemzők az olajár alakulásáról az események fényében.
A Hamász Izrael elleni támadása és a helyzet eszkalálódása azzal fenyeget, hullomákat kelt a tőzsdéken - írja a Bloomberg. Néhány azonnal hatás már most is látszik - az olaj vagy az arany árának megugrása - viszont jóval több vállalat érezheti meg a konflikus hatásait, beleérve chipgyártókat, védelmi cégeket, valamint gyógyszergyártókat.
Az előzetes 171 ezer főről szóló várakozásokhoz képest jóval többel, mintegy 336 ezer fővel nőtt a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban szeptemberben, a munkanélküliség pedig a várt 3,7 százaléknál némiképp rosszabb, 3,8 százalékos volt a világ legnagyobb gazdaságában az év kilencedik hónapjában.
Az adatok publikálását követően hamar elolvadtak a nap korábbi részében látott pluszok az európai tőzsdéken, és Amerikában is mínuszban indult a kereskedés.
Ázsiában kedvező hangulatban telt reggel a kereskedés, ezt követően az európai tőzsdéken iránykereséssel indult a nap, délutánra azonban zöldbe fordultak a vezető részvényindexek. Az amerikai tőzsdék mínuszban nyitottak, az esést pedig ezúttal is a technológiai részvények vezetik.
A magyar tőzsde alulteljesít az európai átlaghoz képest, a blue chipek azonban igencsak vegyes képet mutatnak, hiszen amíg az OTP részvényei már közel 2 százalékos mínuszban is voltak, addig a Magyar Telekom a mai napon is megállíthatatlan.
A nap eleji esésből felállva stagnálással zártak szerdán a vezető európai részvénypiacok, ebbe a trendbe simult bele a magyar piac is, a BUX értéke alig változott keddhez képest, az OTP és a Telekom árfolyama emelkedett, a Mol és a Richter árfolyama viszont emelkedett. A fontosabb amerikai részvényindexek szerdán mérsékelten felpattantak a keddi esést követően.
Az elmúlt időszakban tapasztalt negatív tőzsdei hangulat a hét első felében sem tudott érdemben javulni. Ázsiában tovább gyengületek ma a tőzsdék a hongkongi piac vezetésével, amelyen újra volt kereskedés a hosszú hétvége után. Az európai tőzsdéken közben a napon belüli iránykeresés után ismét lefelé vette az irányt a piac, miután az amerikai tőzsdék megint jelentős nyomás alá kerültek a vártnál erősebb munkaerőpiaci adatok után, illetve a folyamatosan emelkedő amerikai kötvényhozamok mellett. Eközben a magyar tőzsde szembement a nemzetközi hangulattal, részben az OTP-nek köszönhetően.
Múlt héten nyomás alatt tartotta a piacokat, hogy sikerül -e elkerülnie az amerikai kormányzat költségvetési okok miatti leállását. A megállapodás végül az utolsó pillanatban született meg, ezt követően azonban felemásan teljesítettek reggel az ázsiai tőzsdék. Európában ugyan határozott emelkedéssel indult a nap, a déli órákra azonban elfogyott a lendület, délután pedig már egyre nagyobb mínuszban vannak a tőzsdék. Amerikában pedig vegyesen zártak a vezető részvényindexek.
Ami a gazdasági eseményeket illeti, a külföldi adatközlések közül az eurózóna munkanélküliségi adataira, az amerikai ISM BMI-re, valamit Jerome Powell Fed-elnök beszédére kell figyelni.
Büntették az utóbbi hetekben a légitársaságok részvényeit az olajár és a kerozinár meredek emelkedésével párhuzamosan, ami profit warningokat indított el a szektorban. Bár fedezeti ügyletekel lehet a magasabb üzemanyagárak ellen védekezni, ezzel nem mindenki él, és hosszú távon nem is lehet teljesen függetlenedni a piaci folyamatoktól. Az utasforgalom és a kapacitások már közelítik a járvány előtti szinteket a világban, de az eredményesség még messze elmarad. Megnéztük, hogy mit mutatnak a fundamentumok, érdemes-e már kihasználni az árfolyameséseket vételekre.
Óvatos emelkedéssel kezdték az európai tőzsdék szeptember utolsó kereskedési napját, miután az amerikai indexek pluszban zártak csütörtökön, és az ázsiai részvénypiacokon is többnyire jó volt a hangulat hajnalban. A délelőtti eurózónás inflációs adatokat követően tovább emelkedtek az irányadó európai indexek, és délután még az Egyesült Államokból is érkezett inflációs statisztika, ami nem rontott a hangulaton. A magyar tőzsdén az OTP felfelé korrigált a tegnapi hír nélküli esést követően.
Európában sokáig bizonytalan hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, délután azonban a vártnál kedvezőbb német inflációs adatok kisebb emelkedést indítottak el, a számok ugyanis reményt adtak a befektetőknek az európai inflációs folyamatok kilátásaival kapcsolatban. Az amerikai tőzsdéken mérsékelten pozitív volt a hangulat, a befektetők szeme a kötvényhozamokra szegeződött.
Továbbra is negatív hangulat jellemzi a nemzetközi részvénypiacokat, az USA-ban főleg a Fed üzenetei aggasztják a befektetőket, hiszen ezek alapján még jó ideig velünk maradhatnak a magas kamatok, ami nyomás alá helyezi a tőzsdéket. A gyengeség a globális piacokra is jellemző, bár Ázsiában ma reggel vegyes mozgások látszottak, elsősorban a kínai tőzsdék pattantak vissza a pozitív a vártnál jobb ipari adatok megjelenése után, Európában pedig a délelőtti órákban elindult egy kisebb felpattanás. Mindeközben az amerikai tőzsdék is próbálnak magukra találni, de csak vegyes mozgások látszottak a vezető indexeken.
A WTI olaj határidős jegyzése szerdán 2023-as csúcsra emelkedett, miután az Egyesült Államok legnagyobb tárolóközpontjának készletei a működési minimumhoz közeli szintek felé csökkentek - számol be a Yahoo Finance.
Ma 14 órakor érkezett a kamatdöntés, ahol a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a 13 százalékos alapkamatot a Monetáris Tanács. Az előre nem bejelentett fejleményekből sem volt hiány, reggel ugyanis Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kijelentette, hogy a kormány egy új bankadó kivetése helyett a hitelezés újraindítását várja el bankszektortól. Erre a hírre még nem reagáltak érdemben a befektetők, az az értesülés viszont komoly ralit indított be az OTP-nél, hogy a nagybank is versenyben van egy eladó lengyel pénzintézet, a VeloBank megszerzéséért.
A magyar tőzsdén tehát remek volt ma a hangulat az OTP emelkedésének köszönhetően, Európában azonban folytatódott az esés, és az amerikai tőzsdék is mínuszban nyitottak, ez a negatív hangulat pedig a zárásig kitartott.
Ázsiában felemás hangulatban telt hétfőn reggel a kereskedés, ezt követően Európában 1% körüli esés alakult ki a vezető tőzsdéken, miután ismételten baljós adatok érkeztek a német gazdaságból. Amerikában viszont az enyhe kezdeti mínuszok után mindhárom vezető index pluszba lendült zárásra, noha a 10 éves amerikai kötvényhozam 4,5% fölé ugrott, ahol utoljára 16 évvel ezelőtt járt. A befektetőket a jelek szerint az sem nyugtalanítja, hogy nem tudni, hova fut ki a kormányzati leállással fenyegető helyzet, ami miatt a Moody's is figyelmeztetést adott ki.
A múlt heti esést követően kisebb pluszban nyitotta a napot a magyar tőzsde és emelkedéssel próbálkozik az OTP is, a lendület azonban a nyitást követően hamar elfogyott, a bank papírjai pedig közel 2 hónapja látott mélypontra estek. Ezt követően azonban ismét pluszban van az OTP.
A hét korábbi részében jelentős hangulatromlás volt megfigyelhető a tőzsdéken, amelyet részben az amerikai jegybank számlájára lehet írni, hiszen e heti kamatdöntő ülésén ugyan nem változtatott a kamatszinten a Fed, azonban szigorú üzeneteket küldött azzal kapcsolatban, hogy az infláció csak hosszú idő múlva csökkenhet a célszintre, így a korábban vártnál hosszabb ideig maradhatnak magasan a kamatok. A tegnapi jelentős esés után ma már inkább a megnyugvás jelei látszottak a tőzsdéken, de nem jött össze a pluszos zárás végül sem a főbb európai, sem az amerikai tőzsdéken.
A Fed tegnap esti közleménye alaposan elrontotta a hangulatot a nemzetközi tőzsdéken, így már alapvetően rosszul indult a kereskedés az európai börzéken, a magyar tőzsdén pedig tovább rontotta a helyzetet az OTP zuhanása. Miután Varga Mihály a bankadó esetleges megemeléséről beszélt egy konferencián, az OTP piacán masszív esés bontakozott ki, ami a BUX indexet is magával rántotta.
Többek között a hazai részvénypiaci befektetésekről, így az OTP részvényeiről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.