Az Amerikai Egyesült Államok nemrégiben vizsgálatot indított az Oroszországot a szankciók kijátszásában segítő svájci bankok ellen. A Helsinki Bizottság mostani, egyórás meghallgatásán azt vizsgálták, Svájc, mint az orosz piszkos pénzek kedvelt célpontja, miképpen segíti Moszkva ukrajnai erőfeszítéseit.
Ismét leállították a gyártást a Ferrero belgiumi üzemében szalmonella-fertőzés gyanúja miatt - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga lap csütörtökön.
Az Európai Bizottság elfogadta a külföldi támogatásokról szóló rendelet (Foreign Subsidies Regulation) végrehajtási rendeletét, amely részletes szabályokat és eljárásokat ír elő a tagállamok számára az unión kívüli cégekkel szemben. A rendelet tartalmazza a külföldi pénzügyi hozzájárulással végrehajtott összefonódások és a közbeszerzési eljárásokban nyújtott állami támogatások átvilágítási rendszerét is. Magyarországra települő gyártók is érintettek lehetnek.
Az utolsó pillanatban jelentős, az egészségügyet érintő módosítások kerültek bele a jövő évi költségvetési törvénybe, amelyek alapján államosíthatják a CT-és MR-vizsgálatokat, a kórházi patikákat pedig kiszervezhetik – írja a Népszava.
Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök szándékosan félrevezette a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten – erre a következtetésre jutott az ügyben eljáró alsóházi bizottság, amely csütörtökön ismertette vizsgálati jelentését.
Házkutatást tartott kedden a korrupciós ügyekkel foglalkozó francia országos pénzügyi ügyészség Nicolas Sarkozy volt államfő párizsi otthonában, miután kihallgatták őt a rendőrök a 2007-es győztes elnökválasztási kampányának gyaníthatóan törvénytelen líbiai finanszírozása ügyében - közölte a vádhatóság.
Nagyszabású nyilvános vizsgálat kezdődött kedden Londonban a nagy-britanniai koronavírus-járvány előzményeiről, következményeiről és hatósági kezelési módjáról.
Boris Johnson, az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke bejelentette, hogy a Partygate-jelentés nyilvánosságra kerülése után azonnal lemond parlamenti képviselői tisztségéről.
Az Európai Unió felügyeleti szervei megállapították, hogy az EU-n belüli bankok, biztosítók és befektetési vállalkozások félrevezetik a befektetőket a fenntarthatóságukról szóló hamis állításaikkal.
Tavaly 278 megbízhatósági vizsgálatból 13 esetben indult eljárás. A megbízhatósági vizsgálat a korrupció elleni harc eszköze, célja azok kiszűrése mesterségesen létrehozott helyzetekkel, akik hivatali helyzetükkel, szolgálati kötelezettségeikkel visszaélve bűncselekményt követnének el; az NVSZ munkatársa vesztegetési pénzt ajánl a vizsgált személynek azért, hogy megszegje hivatali, munkaköri kötelességét.
A The Wall Street Journal szerint a Microsoft társalapítójának, Bill Gatesnek 2010-ben viszonya volt egy Mila Antonova nevű orosz nővel, akit bridzsversenyeken ismert meg. A viszonyról szóló információit később Jeffrey Epstein, egy elítélt szexuális bűnöző felhasználta egy 2017-ben Gatesnek küldött e-mailben.
A kutatók szerint "példátlan" eredményeket sikerült elérni a "karcsúsító oltással" elhízott serdülőknél: hosszú hetekig tartó szemaglutid-kezelés után a vizsgálati csoport tagjainak csaknem fele eléggé lefogyott ahhoz, hogy már ne minősüljön elhízottnak - derült ki egy tanulmányból, amelyet a The Guardian című brit napilap szemlézett online kiadásában.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az egyik legnépszerűbb jegyportál, az Eventim hazai üzemeltetőjével szemben, mivel bizonyos költségekről vélhetően nem tájékoztatja kellő időben a felhasználókat.
Civilekkel, a versenyszéfra szereplőivel, a kormány tagjaival, önkormányzati vezetőkkel is egyeztettek az EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának tagjai budapesti látogatásukon. Mint jelezték, a vizsgálat nem a kormány ellen irányul, hanem az uniós költségvetést védik a demokratikus elvek mentén. Azonban a testület tagjai missziójuk végén arról számoltak be, hogy számos problémát látnak, amelyeket a jogállamisági eljárás ellenére sem rendezett a magyar kormány. Így a bizottság sajtótájékoztatóján a delegáció tagjai arról beszéltek, hogy elvárják a helyreállítási tervben megfogalmazott 27 szupermérföldkő maradéktalan végrehajtását. A legtöbb kritikát a diszkriminatív versenyjogi környezettel és a források igazságtalan, "politikavezérelt" elosztásával fogalmazták meg. Mindez pedig negatív hatással lehet a magyar uniós források kifizetésére.
Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságában már a múlt hónapban kibukott, hogy több német multinacionális vállalat is az Európai Bizottság elé vitte az Orbán Viktor vezette kormány törvénykezési gyakorlatát, diszkriminatív és versenykorlátozó szabályokra hivatkozva. Amellett hogy az EP-bizottság egy feltáró delegációja érkezik Magyarországra, egy elmarasztaló jelentéssel is nyomást helyeznek az Európai Bizottságra, hogy tegyen lépéseket, ami az uniós források kifizetésére is kihathat.
Súlyos válságban az Európai Parlament önkéntes nyugdíjalapja. Három lehetőség van arra, hogy a fizetésképtelenné vált befektetői alapot megmentsék, de vagy az adófizetők járnak rosszul, vagy a befizetők. Egyre nagyobb botrány bontakozik ki az ügyben.
A Kreml felszólította az érintetteket, hogy gyorsítsák fel a nyomozást és tegyék közzé az eddigi eredményeket az Északi Áramlat felrobbantásának ügyében - adta hírül a Reuters.
A katargate-botrány után az Európai Bizottság fokozná az uniós intézményrendszeren belül is a korrupcióellenes lépéseket, de közben a tagállamok közötti együttműködést is fokoznák. A Věra Jourová és Margaritis Schinas bizottsági alelnökök által beterjesztett reformterv közös uniós standardeket fogalmazna meg Magyarországtól Németországig, hogy mi is számít vesztegetésnek.
Külföldi vállalatok szerint a magyar kormány diszkriminatív döntésekkel hozza hátrányba őket. Több szervezet az Európai Unió intézményrendszeréhez fordulhatott panaszával, ugyanis az Európai Parlament egyik szakbizottsága már vizsgálati látogatásra készül májusban Budapesten, és épp a misszióra készülve, a testület brüsszeli ülésén közölte azt az Európai Bizottság egyik vezetője, hogy a kiskereskedelmi szektor esetében több magyar kormányzati intézkedés kapcsán is előzetesen vizsgálódnak.
Kedden meghallgatást tart két magyar ügyben is a Költségvetési Ellenőrző Bizottság: az EP-képviselők kérdéseket tesznek fel a vállalatokkal szembeni megkülönböztető intézkedések hatásáról, valamint az Európai Bizottság és az OLAF képviselőivel egyeztetnek a magyarországi kiküldetésről, amelyet a helyzet indokol. Az Európai Parlament szakbizottsága a közeli jövőben egy magyarországi feltárólátogatást is tervez.