Csalók élnek vissza a Fővárosi Önkormányzat nevével, ismeretlen tettesek az egyik legnagyobb elektronikus szállásfoglaló világcég levelezési rendszerén keresztül arra szólítottak fel Budapesten megszálló vendéget, hogy turisztikai adót fizessen a honlapon keresztül - derül ki a Fővárosi Önkormányzat közleményéből.
A szokatlanul enyhe szeptemberi időjárás segített abban, hogy a belföldi vendégéjszakák száma már csak 1,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, azaz az elszálló árak és a recesszió miatt az ágazatot visszahúzó belföldi szegmens a gyógyulás jeleit mutatja – derült ki a KSH ma közzétett adataiból. A balatoni körzetben például 8,5%-kal több vendékéjszakát töltöttek el a magyarok, mint egy évvel ezelőtt. Közben a külföldiek által eltöltött vendékéjszakák száma továbbra is jócskán nő: 13,3%-os emelkedést mért a KSH, és ez az összes vendégéjszaka számát is 5,8%-os pluszba húzta az év kilencedik hónapjában.
Látványosan bővült a TOP3 közeli küldőpiacról - Csehországból, Lengyelországról és Romániából - érkezők beutazása idén július végéig: mind 2019-hez, mind pedig 2022-höz viszonyítva több vendég érkezett ezekből az országokból - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel kedden.
Több mint 425 ezer foglalás érkezett a Balaton turisztikai térség szálláshelyeire szeptemberre. A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől. Külföldről továbbra is Németországból érkeznek a legtöbben az első őszi hónapban a Balatonhoz, őket a cseh és osztrák vendégek követik - tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pénteken az MTI-t.
Jól teljesít a külföldi vendégforgalom is a nyári főszezonban a Balatonnál, a németajkú és a visegrádi küldőországok turistái közül választották legtöbben pihenésükhöz a nemzetközi vendégek közül a magyarországi célpontot. A külföldi forgalom így 14 százalékkal múlta felül a tavalyi év azonos időszakának eredményeit – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség. A hazai hotelek 70 százalékát képviselő Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a saját vállalkozóinál viszont továbbra is csökkenő vendégforgalomról számol be a Balatonnál. Azt viszont elismerik, hogy a fővárosi szállodák most nagyon jól pörögnek, főleg a külföldi turistáknak köszönhetően.
A Balatonnál tavaly 2,8 millió vendég 8,8 millió vendégéjszakát töltött el, ami 38 százalékkal több vendéget és 27 százalékkal több vendégéjszakát jelent az előző évhez képest - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai igazgatója a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén.
Tavaly 18,9 millió turista látogatott Horvátországba és 104,8 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 37 százalékkal, a vendégéjszakáké 25 százalékkal volt több az előző évinél - közölte hétfőn a horvát turisztikai minisztérium, az általa elindított eVisitor rendszer adatai alapján.
Országszerte már 225 ezer előfoglalás érkezett eddig a hazai szálláshely-szolgáltatókhoz az év utolsó hétvégéjére, amely már meghaladja az előző év azonos időszakában lefoglalt vendégéjszakák számát. Így idèn az adatok szerint valószínűleg erősebb forgalomra számíthatnak a szolgáltatók, mint egy évvel ezelőtt. Budapestre csaknem háromszor annyi belföldi foglalás érkezett idén, mint amennyi vendégéjszakát eltöltöttek tavaly a látogatók. A várhatóan fővárosban szilveszterező külföldi turisták vendégéjszakáinak száma pedig még a hazai látogatókét is kétszer felülmúlja. A vidéki szálláshelyeken ugyanakkor a hazai vendégek lesznek az év utolsó napjaiban többségben. Turisztikai térségek tekintetében a 108 ezer foglalás alapján a Balaton a legnépszerűbb úti cél, több mint 31%-uk búcsúztatja majd itt az óévet.
Az idei szárnyalást a nyár vége sem tudta letörni, szeptemberében a vendégek száma, és a vendégéjszakák száma is nőtt a tavalyi adatokhoz képest a KSH adatai szerint. A növekedésért elsősorban a hazánkba érkező külföldi turisták felelnek.
Az év első hét hónapjában 10,3 millió turista látogatott Horvátországba és 54,3 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 60 százalékkal, a vendégéjszakáké 46 százalékkal volt több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte hétfőn a horvát turisztikai minisztérium, az által elindított eVisitor rendszer adatai alapján. A látogatók száma 11 százalékkal, a vendégéjszakák száma öt százalékkal marad el a 2019-es, pandémia előtti rekordév adataitól.
Alighogy megindult a turizmus covidból történő kilábalása, rögtön egy újabb csapás, az orosz-ukrán háború sújtja a szektort. Nem meglepő, hogy az ukrán és orosz vendégfoglalásokat lemondták, azonban számos más országból is érkeztek visszamondások. Hogy milyen hatása lehet a háborúnak a hazai turizmus alakulására, arról az ágazat több szakértőjét is megkérdeztük. Bár átfogó elemzést még korai készíteni, az eddigi történések alapján már most arra következtethetünk, hogy az előttünk álló időszak sem a hazai turizmus fénykoraként fog bevonulni a történelembe.
Tavaly számos rekord született a belföldi turizmusban, idén a Szallas.hu szakértői legalább a járványt megelőző 2019-es évhez hasonló, azaz 120-130 milliárd forint bruttó szobaárbevételre számítanak. Az online szállásfoglaló előrejelzése szerint ezt a növekedést elsősorban nem a foglalások számának gyarapodása, hanem a három éve tartó áremelkedés idézi elő.
A turisztikai szektor kilábalása lehet a leglassabb a gazdasági ágazatok között, a globális turizmus válság előtti szintre való visszatérését például továbbra sem várják 2024 előtt a különböző nemzetközi elemzések. Régiós szinten alacsony volt a szállodák foglaltsága 2021 első félévében, a többi főváros gyakorlatával szemben pedig a budapesti szállodák a 2020-as csökkentés után már a szobaár emelésével igyekeztek bevételt növelni - olvasható az MNB legfrissebb kereskedelmiingatlan-piaci jelentésében. A hazai szállodák forgalma a járvány hullámainak enyhülésével javult, de a 2019-es átlagos havi forgalmat júliusban még nem sikerült elérni.
A turizmus újkori történelmében idén július 24-én, szombaton volt a legtöbb belföldi vendég Magyarországon, közel 150 ezer; nagyon megnőtt a belföldi utazási kedv - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a szervezet hivatalos, szombaton közzétett podcastjában.
A tavaly belföldi rekordot hozó nyári hónapok után idén júliusban tovább emelkedett a vendégéjszakák száma Magyarországon - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese szerdán Zalakaroson.
Oroszország a 10. helyen állt a turisztikai küldőpiacok rangsorában 2020-ban a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján - olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?