Az európai uniós gazdaságpolitika, az intézményrendszer, a közös biztonságpolitika és az uniós szakpolitikák terén tett négy javaslatot Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió jövője kapcsán a pénteken kezdődő, varsói V4-csúcstalálkozón, amelyen részt vesz Angela Merkel német kancellár is.
Több mint fél éve lépett hatalomra az új kormány Lengyelországban, azóta pedig fenekestül felforgatta az országot. A jobbközép Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kabinet feltűnően másolja a néhány évvel ezelőtti magyar modellt, mostanra szinte az összes fontos intézkedést átvették az Orbán-kormánytól. Ráadásul tavaly ősz óta érezhetően tovább javultak az addig sem rossz magyar-lengyel gazdasági és politikai kapcsolatok, és a visegrádi négyek együttműködésébe is próbálnak új életet lehelni. Persze ez nem csak az új lengyel kormánnyal függ össze, az Európai Unió mostani nehéz időszakában a magyar-lengyel tengely láthatóan igyekszik alternatívát kínálni.
Elkezdődött a lengyel belpolitikai párbeszéd, a szejm új alkotmánybírósági törvény kidolgozásához kezd hozzá - jelentette be Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság elnöke csütörtökön, miután az alkotmánybírósági válság megoldásáról tárgyalt az ellenzéki pártok elnökeivel.
Az ingatlanpiaci szakemberek egyetértenek abban, hogy 2015 egy jó év volt, mely felülmúlta várakozásaikat. Inkább egy egészségesebb, fenntarthatóbb növekedést érzékelnek maguk körül, mintsem egy óriási robbanást és 2016-ra vonatkozó, alapvetően pozitív várakozásaik is ennek megfelelően alakulnak. Az RICS havi rendszerességgel megrendezésre kerülő Tea & Talk kerekasztalbeszélgetésének résztvevői - a Cushman & Wakefield, a Hypo NOE Bank, a TriGranit Development és a White Star képviselői - az elmúlt évet értékelték és ismertették az idei évre vonatkozó előrejelzéseiket, Noah M. Steinberg FRICS, az RICS magyarországi elnökének moderálásával.
A varsói tőzsde ma tartott rendkívüli közgyűlésén Ma³gorzata Zaleskat jelölték a tőzsde elnökének, a döntést a lengyel pénzügyi felügyeletnek ugyanakkor még jóvá kell hagynia.
A túlzott fejlesztés okozta növekvő üresedéssel kapcsolatos félelmek régóta vezetik a varsói irodapiaccal kapcsolatos híreket. Ewelina Kaluzna MRICS, a Colliers International lengyelországi irodai és bérbeadó-képviseleti üzletágának vezetőjével beszélgettünk arról, hogy mi történik a lengyel fővárosban és más lengyel városokban.
A régiós országok vártnál jobb gazdasági teljesítménye, illetve az általános pozitív hangulat egyre több fejlesztőt ösztönöz új projektek indítására, olyannyira, hogy régiós szinten az irodapiaci kínálat várható bővülése meghaladja a keresletét. Az új kínálat mértéke várhatóan lelassítja a bérleti díj növekedését, sőt, egyes piacokon azok csökkenéséhez is vezethet a következő három évben. Míg korábban Varsó volt a közép-kelet-európai régió egyértelmű favoritja, és sokáig egyeduralkodója, mára a térségbeli riválisok egyre erősebbek. A legjobban teljesítő közép-európai piacok várhatóan Prága és Budapest lesznek.
A magánnyugdíjpénztári rendszer tavalyi átalakítása nagy változás volt a lengyel tőkepiac szempontjából, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem a legrosszabb forgatókönyv valósult meg - mondta a Portfolionak adott interjúban Pawel Tamborski, a Varsói Értéktőzsde elnöke. A szakember hozzátette, hogy a jövőben szeretnének nagyobb és elismertebb társaságokat a tőzsdére vonzani azzal párhuzamosan, hogy az állami privatizáció várhatóan lassulni fog.
Azt szeretnénk, hogy a régió cégeinek tőzsdére lépésekor a Varsói Értéktőzsde legyen az elsődleges választás - mondta egy varsói konferencián csütörtökön Pawel Tamborski, a lengyel tőzsde elnöke. Hozzátette: a tavalyi év a nyugdíjpénztárak átalakítása miatt csendesebb volt, lehet, hogy emiatt csúsztak le a Wizz Air bevezetéséről is, ugyanakkor szerintük a magyar alapítású fapados légitársaságnak is érdeke lenne, hogy jelen legyen valamelyik közép-európai tőzsdén, Varsó pedig tárt karokkal várna egy esetleges másodlagos részvénybevezetést.
Elhúzódhatnak az egyesülésről folytatott egyeztetések a varsói és a bécsi tőzsdét üzemeltető intézmények között, miután Lengyelországban a nyugdíjrendszer átalakítása a tőzsdei forgalom visszaesését eredményezte. Az osztrákok vezérigazgatójának elmondása szerint a tárgyalások során fontos szempont lesz az új székhely lokációja is.
A Prologis, globális ipari ingatlan tulajdonos, üzemeltető és fejlesztő vállalat hat bérleti megállapodást kötött összesen 94 000 négyzetméter területről a varsói régióban.
Újabb nagyobb volumenű befektetési tranzakciót hajtottak végre a lengyel kereskedelmi ingatlanpiacon. Az IVG Immobilien megvásárolta a Varsó diplomata negyedében található Royal Trakt irodaházat - írja a PropertyEU.
Rekord összegű részvénykibocsátások, nagy tőzsdei forgalom és növekvő gazdaság: Lengyelország teljesítményét látva egyre több nyugati bank választja befektetési banki központjául Varsót - írja a Bloomberg. Számos befektetési bank bezárta régiós irodái egy részét, Varsóban azonban megerősítette pozícióit.