FONTOS Fordulóponthoz érkezett Izrael háborúja: teljesítették a nagy ígéretet, de sosem volt még ennyire közel a nagy közel-keleti összecsapás

vagyonkezelő

Nagy változások jönnek a svájci nagybanknál

Nagy változtatásokra készül a UBS a vagyonkezelési területén. Egyes források szerint összevonnák a back- és middle-office funkciókat, amellyel több száz millió frankot spórolna meg a bank, ugyanakkor a lépés dolgozók százainak elbocsátásával járhat. Az erről szóló bejelentést várhatóan a jövő heti gyorsjelentéssel együtt teszik közzé - írja a Financial Times.

Hová tedd a pénzed a következő hónapokban? A szakértők elárulják

Nem úgy tűnik eddig, hogy 2016 a részvénypiacok éve lenne, és az emiatt kialakult negatív piaci hangulat februárban is kitartott. Mint mindig, most is lesznek olyanok, akik profitálnak a trendekből, csak tudni kell, melyek ilyenkor a jó befektetési lehetőségek. Neves vagyonkezelők és befektetési tanácsadók segítenek megfontolt befektetői döntéseket hozni a Portfolio Befektetés 2016 konferencián.

Három gyakori tévhit a befektetésekről

Ha egy jó befektetési alapot szeretnénk, érdemes részletesen áttanulmányozni minden prospektust, minden adatot, amit elérhetünk vele kapcsolatosan és ami a legfontosabb: úgy kell igazítanunk a várakozásainkat, hogy reálisak legyenek, ne pedig tévhiteken, dogmákon alapuljanak. Megnéztük, melyek a leggyakoribb tévhitek a befektetési alapokról.

Hét éve nem látott fordulatot vett a világ, mi lesz a pénzünkkel jövőre?

Csendéletbe illő nyugodtsággal fogadta a részvénypiac a Fed hét éve nem látott kamatemelését, hosszú távon viszont kérdéses, hogy az amerikai monetáris politika milyen hatással lesz a fejlődő piacokra. Emellett sosem látott anomáliát jelent, hogy míg Amerika szigorít, az EKB nyitva tartja a pénzcsapot. A befektetési alapokat kezelő profik szerint hatalmas volatilitásra kell jövőre számítani, viszont nem lesz híján a világ jó befektetési lehetőségeknek sem.

Több száz milliós bírságot szabott ki az MNB

A Riches Builder Vagyonkezelő Zrt. és a Riches Builder Investment Ltd. engedély nélkül gyűjtött a nyilvánosságtól származó, visszafizetendő pénzeszközöket, ezért az MNB ma közzétett határozatában összesen 338 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a társaságokkal szemben, továbbá azonnali hatállyal megtiltotta a jogsértő gyakorlat folytatását - áll az MNB közleményében.

Ezekbe az olcsó befektetésekbe habarodtak bele a befektetők

Rekordmértékű, 74 ezer milliárd dolláros vagyont kezeltek tavaly a világ alapkezelői. Az alapkezelői piac profitja 102 milliárd dollárra nőtt, miközben egyre nagyobb nyomás helyeződik a szolgáltatókra a vagyonkezelési díj csökkentése miatt, ami már jó néhány befektetési alapnál látható változásokkal is járt. A BCG globális alapkezelői piacot bemutató tanulmánya szerint a befektetők egyre inkább a passzív és speciális alapokat keresik, az aktívan kezelt alapok mára háttérbe szorultak. Az egyre szigorodó szabályozások is megkeserítik az alapkezelők mindennapjait, a tanulmány szerint ma már például kétszer is érdemes meggondolni az amerikai piaci jelenlétet.

Kihalás fenyegeti a női vagyonkezelőket?

"Veszélyeztetett faj" - így jellemzi a női portfóliómenedzserek helyzetét a piacon a Financial Times egyik újságírója. Az elmúlt hat évben az USA-ban, amely a világ legfejlettebb alapkezelői piacával rendelkezik, folyamatosan csökkent a női vagyonkezelők száma. Mára a nők aránya az amerikai alapkezelésben alig 7%-ot tesz ki, ami 6 éve még 10%-on állt.

Vezetőcsere várható a magyar vagyonkezelő élén

Új vezetője lehet a közeljövőben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek a Világgazdaság értesülése szerint. A lap információi szerint Szivek Norbert esélyes a posztra. aki az energetikában és az ingatlanpiacon is jártas.

A népszavazástól tartva menekítik a pénzt a befektetők

A jövő heti skót népszavazás következményeitől tartva az alapkezelők, a nyugdíjalapok és a befektetők elkezdték kivonni a pénzüket az országból, a becslések szerint is legalább több milliárd fontos összegről van szó. Szakértők szerint nagy az aggodalom az emberek körében, több nagyobb intézmény is úgy dönthet a függetlenségre válaszul, hogy átteszi a székhelyét az Egyesült Királyságba - írja a Financial Times.

Vannak, akik bedőlt hitelekből gazdagodnak meg

A nem teljesítő hitelek aránya jelentősen nőtt az idei első negyedévében Kínában az ország egyik legnagyobb, bedőlt hiteleket kezelő cége szerint - derül ki a Huarong Asset Management közleményéből. A lassuló gazdaság miatt bajba kerülő ingatlanhitelekből 1 milliárd dolláros befektetési alapot indít egy másik vagyonkezelő.

Szárnyal Anglia legnagyobb alapkezelője

A brit alapkezelő, a Schroders a vártnál jóval magasabb, éves alapon 24 százalékos adózás előtti profitnövekedésről számolt be 2013-ra vonatkozóan - írja a Financial Times. Az alapkezelő nyereségességét főleg kisbefektetők által elhelyezett friss vagyon és az akvizíciók segítették feltornászni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.