törvényhozás

Megúszta Macron a bizalmatlansági indítványt

Megúszta Macron a bizalmatlansági indítványt

A Reuters értesülései szerint elbukott az Emmanuel Macron francia elnök kormánya ellen beadott bizalmatlansági indítvány, melyet azt követően nyújtottak be, hogy a kormány az alsóház kihagyásával igyekezte felemelni 62-ről 64 évre a nyugdíjkorhatárt.

Három év alatt hat kormány: érvénytelenítette a tavalyi választásokat a közel-keleti ország

Három év alatt hat kormány: érvénytelenítette a tavalyi választásokat a közel-keleti ország

A kuvaiti alkotmánybíróság vasárnap érvénytelenítette a tavalyi parlamenti választásokat, és az előző parlament visszaállítása mellett döntött az évek óta politikai válságoktól sújtott országban. Az ellenzék, amely az elmúlt évtizedben bojkottálta a parlamenti választásokat, elítélve a végrehajtó hatalom beavatkozását a törvényhozásba, szeptember végére megszerezte a helyek többségét, 28 mandátumot az 50 tagú nemzetgyűlésben.

Biden vétózhatja a nyugdíjalapokról szóló törvényt

Biden vétózhatja a nyugdíjalapokról szóló törvényt

A demokrata többségű szenátus szerdán megszavazta a nyugdíjalapokra vonatkozó előírás eltörlését, amely a befektetéseknél előírta a környezeti és társadalmi szempontok figyelembe vételét, Joe Biden jelezte, megvétózza az intézkedést, amely kormányának döntését tenné semmissé.

Nemzetbiztonsági kockázat lehet a mesterséges intelligencia  - keményebben lépnének fel az amerikai képviselők

Nemzetbiztonsági kockázat lehet a mesterséges intelligencia - keményebben lépnének fel az amerikai képviselők

A ChatGPT nevű chatbot hatalmas figyelmet kapott az elmúlt hónapokban, mivel nagyon gyorsan képes a legkülönbözőbb kérdésekre emberhez hasonló válaszokat adni. Ugyanezért az amerikai törvényhozás képviselői is felfigyeltek a mesterséges intelligenciára, akik a nemzetbiztonságra és az oktatásra gyakorolt hatásai kapcsán fejezték ki aggodalmaikat - írja a Reuters.

Benyújtották a javaslatot: évszázadok óta őrzött semlegesség érhet véget

Benyújtották a javaslatot: évszázadok óta őrzött semlegesség érhet véget

A Reuters értesülései szerint Svájc közel áll ahhoz, hogy szakítson a semleges állam évszázados hagyományával. A közvélemény és a politikai hangulat ukránpárti elmozdulása ugyanis nyomást gyakorol a kormányra, hogy megszüntesse a svájci fegyverek háborús övezetekbe történő exportjának tilalmát. A kérdésnek gazdasági vonulata is van, miután az ország fegyveriparának képviselői jelezték, egyre több szerződéstől esnek el a semlegességi politika miatt.

Áll a bál Brazíliában: megrohamozták a kongresszust

Áll a bál Brazíliában: megrohamozták a kongresszust

Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök híveinek százai rohamozták meg Brazíliavárosban a kongresszus, a Planalto elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét vasárnap áttörve a rendőrségi kordont.

Győztek a demokraták Nevadában, megőrzik többségüket a szenátusban

Győztek a demokraták Nevadában, megőrzik többségüket a szenátusban

A demokraták megőrizték többségüket az amerikai szenátusban, miután a szavazatok túlnyomó többségének összesítése után jelöltjük meggyőző vezetésre tett szert Nevada államban, ahol a kormányzóválasztáson ugyanakkor a demokrata vezetőt republikánus váltja.

CNN: leszámolásra készülnek Trumpék, ha ma elsöprő győzelmet aratnak

CNN: leszámolásra készülnek Trumpék, ha ma elsöprő győzelmet aratnak

Rövid összesítést írt ma a CNN arról, hogy szerintük mi a tétje a mai választásnak: a republikánus győzelemmel kapcsolatosan igencsak negatív színben írnak, azzal vádolják meg Donald Trump volt elnököt, hogy a Kongresszust fegyverként használva szándékosan igyekszik majd szabotálni Joe Biden minden lépését. Közben a demokrata győzelemmel kapcsolatosan közel sem ítélkeznek ilyen drasztikus hangnemben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.