tranzakció

Befektetők uralják a budapesti belvárost

Újabb forgalmi rekord dőlt meg az ingatlanpiacon. A 12 434 darabos márciusi adatnál mindössze egyetlen hónapban volt magasabb tranzakciószám a válságot követően, mégpedig 2012 januárjában, a végtörlesztési időszak csúcspontján - derül ki a Duna House legfrissebb elemzéséből. A mostani érték a két évvel ezelőtti forgalom másfélszerese volt, de a tavaly becsült (akkori rekord) adatot is 1%-kal meghaladta. Mindez azért is számít különösen magasnak, mert a március hónapot a 15-i nemzeti ünnep és a húsvét is szabadnapokkal, szünetekkel tarkította.

Újabb rekord a lakáspiacon

A Duna House becslése alapján 2016 márciusában 12 434 lakóingatlan cserélt gazdát Magyarországon. Ezzel - a 2012 januári végtörlesztést leszámítva - a válság óta mért legerősebb hónapon vagyunk túl.

Csúcsot dönthet idén a lakáspiac

Novemberben a tavalyi számokat produkálta a hazai lakáspiac, körülbelül ugyanannyi, 10-11 ezer lakás cserélt gazdát mind a két időszakban - derül ki a Duna House legfrissebb havi Tranzakciószám Becsléséből (DH-TB).

Tovább folytatódhat a növekedés a lakáspiacon

Az idén várható 150-155 ezer lakáspiaci tranzakció már megfelel a 2008-as, az első, részben válság sújtotta év forgalmának. Az Otthon Centrum szerint a következő 3-4 évben a válság előtti szintet is meghaladhatja majd a forgalom, sőt nagy valószínűséggel az adásvételek száma az egyensúlyinak tekinthető 170-180 ezres szintet is lehagyja. Az árak országos szinten már 15 százalékkal a mélypontot jelentő 2013 év végi szint felett állnak, a 2008-as nominális csúcsponttól pedig csak 4 százalékkal maradunk el. 2015 első kilenc hónapjában drasztikusan csökkent a használt tégla- és panellakások értékesítési ideje: az előbbieknél országos átlagban 4 helyett 3 -, míg az utóbbiaknál a 2014-es 3 hónap helyett 1,5 hónap értékesítési idővel kell számolni a tulajdonosnak. A lakáspiac fellendülése azonban szinte teljes egészében a használtlakás szegmensre vonatkozik, az újépítésű lakáspiac továbbra is strukturális problémákkal küszködik a magas ÁFA kulcsnak köszönhetően.

Ez lehet az év üzlete a magyar piacon

Július 31-ével új tulajdonoshoz került a MOM Park Bevásárlóközpont és a hozzá tartozó MOM Park Irodák, a Váci út elején található Westend Business Center Irodaház és az EMKE Irodaház. A tranzakció az utóbbi évek egyik legnagyobb ingatlanbefektetése Magyarországon. Az új tulajdonos egy nemzetközi befektetési konzorcium, amelyet a WING, az amerikai Morgan Stanley ingatlanbefektetési részlege, a Morgan Stanley Real Estate Investing, és az osztrák bevásárlóközpont specialista CC Real alkot.

A lakáspiac szárnyakat kapott

Rekord közeli forgalom volt tapasztalható a hazai lakáspiacon júniusban, 12 184 ingatlan cserélt gazdát, ami 40 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest - derül ki a Duna House legfrissebb tranzakciószám becsléséből.

Olyan lakásokat akarnak eladni, amire nincs kereslet?

Országos átlagban jóval nagyobb volt 2014 harmadik negyedévében az éppen eladásra kínált ingatlanok mérete, mint az elmúlt időszakban ténylegesen értékesített ingatlanoké - derül ki a friss OTP Lakóingatlan Értéktérkép elemzésből, amely az ingatlanpiaci kínálatot vetette össze a kereslettel. Az ingatlanok áránál is hasonló eltéréseket tapasztalni: alacsonyabb volt az eladott ingatlanok átlagos értéke, mint az ingatlanhirdetésben szereplő lakásoké, házaké. Mindez azt is jelentheti, hogy az ingatlanpiaci kínálat nincs feltétlenül összhangban a kereslettel.

Fontos változás jön a cégek életében

Jogszabályi előírás alapján év végéig nyilatkozniuk kell tényleges tulajdonosukról számlavezető bankjuknál azon cégeknek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteknek, amelyek ezt nem tették meg, vagy korábban azt jelezték: saját nevükben járnak el. A tényleges tulajdonos(ok) megjelölésének hiányában bankjuknál januártól nem kezdeményezhetnek tranzakciókat. A kötelezettség a lakossági ügyfelekre nem vonatkozik, amennyiben korábban személyes azonosításukra sor került, és számlavezetőjüknél a törvényben előírt adataik és tényleges tulajdonosi nyilatkozataik megfelelően rendelkezésre állnak - áll az MNB közleményében.

A válság óta nem láttunk ilyen pörgést a lakáspiacon

Továbbra is erős forgalom jellemzi az ingatlanpiacot az idei évben. Augusztusban 27 százalékkal több lakóingatlan cserélt gazdát, mint egy évvel korábban - derül ki a Duna House Tranzakció Becsléséből.

Tulajdonosváltás a magyar médiaóriásnál

Lezárult a Sanoma Media Budapest Zrt. eladása, miután a teljes vételárat egy összegben kifizette a Centrál Csoport. A magyar magánszemélyek és intézményi befektetők kezében lévő új tulajdonos 5-10 éves távon tervez médiapiaci befektetésével, és Centrál Médiacsoport Zrt. néven, nyereségesen kívánja tovább működtetni a vállalatot - áll a társaság közleményében.

Mindenki lakást akar venni

Az átmeneti áprilisi mérséklődést követően újabb csúcsra ugrott az ingatlan adásvételek darabszáma májusra. A Duna House által becsült 8 464 tranzakció a válságot követő egyik legerősebb adat, amelyet csak a 2011-2012 fordulóját jellemző végtörlesztési, átmeneti időszak tudott felülmúlni. Az idei május így 12%-kal erősebb a tavalyi adatnál.

Bombasikerek Magyarországon - Megmozdult a piac?

A magyar cégértékesítési piacon a közelmúltban kedvező jelekre figyelhettünk fel, egyértelműen nőtt az M&A aktivitás a nyomott szintekhez képest, több nagyobb tranzakcióra is sor került. Nagyon kevés olyan vonzó magántranzakció akad viszont a magyar piacon, mint amilyen az IND is volt, az akvizíciókat inkább a kényszer szüli. Bármilyen cégméretről is legyen szó, azok a társaságok kelthetik fel igazán a befektetők érdeklődését, amelyek nincsenek beszorítva a nehezen éledező magyar fogyasztói piacra - fejtette ki véleményét a Portfolio.hu-nak adott interjújában Seres Béla, a Deloitte vezető partnere. A szakértő szerint tőkepiaci, M&A és IPO oldalról nagyon jó időszakban vagyunk, a magyar piac sajátosságai miatt viszont nem tudunk a régió élbolyához csatlakozni, ahol Lengyelország és Csehország foglal helyet.

Brutális összeget vesztenek a bankok a mai bejelentéssel (2.)

Az Erste, az MKB és a Raiffeisen kapja a legnagyobb bírságot az MNB-től abban az ügyben, amely összesen 1,2 milliárd forintos bírságba és akár 10 milliárd forintnyi jogtalanul beszedett díj visszafizetésébe kerül a hazai bankszektornak. A felügyelet azokért a 2012 eleje és 2013 vége között elkövetetett szabálytalanságokért bünteti a bankokat, amelyek többségét a tranzakciós illeték bevezetése nélkül valószínűleg nem követték volna el. A havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel bevezetéséhez ennek még valószínűleg kevés köze van. Mivel a bankok aligha háríthatják tovább a mostani bejelentés negatív eredményhatását, a bankszektor eredménye tízmilliárd körüli összegben romolhat az ügy miatt, ami nagyobb a GVH tavalyi, végtörlesztéshez kapcsolódó 9,5 milliárdos bírságánál.

Belehúztak a lakásvásárlók!

Erősebben kezdett a lakásértékesítési-piac az idei évben a tavalyinál, miután 2013. januárjában 8,7%-kal kevesebb tranzakció történt, mint idén az első hónapban. Az év első három hete még ennél is nagyobb ingatlan adásvételi darabszámot sejtetett, de ez a folyamat az utolsó héten látványosan lelassult, áll a Duna House friss közleményében.

Nem várható földindulás a tranzakciós piacon

Márciusban érkezik az új Polgári Törvénykönyv, amellyel párhuzamosan a társasági szabályok is megváltoznak, méghozzá pozitív irányban. Jogi szakértők szerint lényegesen egyszerűbb lesz a hazai vállalkozásokba befektetők dolga, mert több olyan cégjogi szabályozás is módosul, amely problémás volt eddig. A rugalmasabb és egyszerűbb szabályokból elsősorban a kockázati tőke befektetők és az M&A tranzakciót tervezők profitálhatnak, azonban csak a változások miatt nem várható a tranzakciós aktivitás élénkülése - hangzott el a Jalsovszky ügyvédi iroda sajtóeseményén.

Heteken belül eldőlhet a TV2 sorsa

Hetekkel ezelőtt a Bors Online még azt írta, hogy a TV2 kormányközeli befektetőé lett, a friss információk szerint viszont ez nem igaz, még nem írták alá az adásvételi szerződést. A kereskedelmi csatorna év végi partiján az Origo.hu értesülései szerint Simon Zsolt vezérizgató azt mondta, hogy akár heteken belül befejeződhet a tulajdonosváltás, ennél pontosabb információkat azonban nem mondott a tranzakcióról.

Eladják a legnagyobb cseh távközlési céget

A Bloomberg szerint elkezdte a spanyol Telefonica SA a cseh leány értékesítésének előkészítését. A tranzakcióval az ibériai vállalat az iparági konszolidációhoz kíván forrást gyűjteni. A hírre a cseh vállalat részvényei több mint 5 százalékkal emelkednek.

Minden idők legnagyobb japán felvásárlása a németeknél

A japán cégek előszeretettel vásárolnak fel Európai vállalatokat, a legfrissebb hírek szerint egy újabb akvizícióra került sor, a japán Lixil vette meg a német Grohe fürdőszobai kellék gyártó és szállító vállalatot. A Lixil részben hitelből teremti elő a 3,1 milliárd eurós vételárat. A tranzakció érdekessége, hogy még soha nem adott ekkora összeget egy japán cég egy német vállalatért. A magántőke tulajdonosok már a nyár eleje óta keresik aktívan a vásárlókat, több szakmai befektető is bejelentkezett, de végül a Lixil lett a befutó - írja a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.