telekom

Kínai roadshow-n a magyar informatika prominensei

Nagyszámú üzletemberből álló csoport élén "magyar infokommunikációs roadshow" név alatt Kínában tartózkodik Kovács Kálmán informatikai miniszter. Az informatikai miniszter és az iparág hazai prominens képviselői - akik között ott van információink szerint Czakó Ferenc, a Synergon elnöke is - útjáról a Népszabadság mai számában közöl pekingi helyszíni jelentést.

SBC: várt felett az eredmény

7,000 főt bocsát el 2005-ben az amerikai SBC Communications - jelentette be a társaság 4. negyedéves gyorsjelentésével együtt. A 7,000 fő teljes munkaerőállományának 4.4%-át teszi ki.

Mennyi lehet a Matáv osztaléka? - Cél a 70 forint?

Kisebb élénkülés tapasztalható a mai nap folyamán a Matáv piacán, amelyet az osztalék közüli spekulációk okozhatnak. Alábbi írásunkban arra próbálunk rávilágítani, hogy mennyi lehet a Matáv osztaléka.

T-Mobile: a legfontosabb, hogy az ügyfelek megértették...

A Relax díjcsomagok új, leegyszerűsített tarifarendszert jelentenek, amelyeket a kedvező percdíjaknak köszönhetően már eddig is a társaság több százezer előfizetője választott és az egész mobilpiacra hatással volt - áll a T-Mobile szerkesztőségünkhöz eljutatott reakciójában a GVH 40 milliós bírságára, amelyet a versenyhatóság a Relax díjcsomag kapcsán vetett ki rá.

40 millióra büntette a GVH a T-Mobile-t

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 2005. január 25-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy a T-Mobile Magyarország Távközlési Részvénytársaság 2004 júniusában és júliusában a Relax díjcsomagok hívásdíjairól tájékoztatást adó egyes reklámjaival a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított. A Versenytanács a vállalkozást 40 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

150 millió ügyfél felett jár a Vodafone

151.8 millió főre növelte 2004 végére előfizetőinek számát a Vodafone Plc. A brit mobilcég számára 2004 4. negyedéve a legerősebb periódus volt 2000 óta, 5.4 millió fővel nőtt organikusan az ügyfélbázis. A Vodafone Live! Szolgáltatáscsomag tovább hódított, immár 28.3 millió ügyfél használja, ebből 12.9 millió Japánban.

Mit tud egy magyar mobilcég? - Vodafone: túl a csúcson?

Az előfizetői létszámát hónapról hónapra dinamikusan növelő, mára a piac egyenrangú szereplőjévé kinövő Vodafone sem tudja magát mentesíteni az általános trendek alól. A 3. számú magyarországi mobilcég esetében a 4. negyedévben megállt az ügyfélminőség folyamatos javulásának trendje

Júniustól 10%-kal csökkennek a mobil végződtetési díjak!

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának döntése alapján a mobil szolgáltatóknak júniustól (átlagosan) 10 százalékkal kell csökkenteniük a nagykereskedelmi végződtetési díjaikat, ami hozzájárul majd a felhasználói tarifák mérséklődéséhez is.

Aláírt a T-Mobile - Ericsson szerződés

Sugár András, a T-Mobile Magyarország Rt. vezérigazgatója és Staffan Pehrson, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója a T-Mobile 3G (UMTS) hálózatának kiépítésére vonatkozó szerződést írt alá. A fejlesztés révén a T-Mobile fejlett multimédiás 3G szolgáltatást nyújthat majd ügyfeleinek.

Egy érdekes ismerős a Cesky Telekom privatizációs tenderén

6 érdeklődő jelentkezett a Cesky Telekom privatizációján. A jelentkezők között találjuk az J&T pénzügyi csoportot is, mely 2003-ban tisztességtelen piacbefolyásolás révén megkeserítette a MOL életét a Slovnaft felvásárlási ajánlat előtt.

Leminősített távközlés

Felülsúlyozásról semlegesre minősítette le az európai távközlési szektort a Bear Stearns. A befektetési bank szerint az üzemi szintű növekedés lecsökken, mindössze legjobb esetben a marginokban lehet enyhe növekedés

Leminősítette a Matávot a Deutsche Bank!

Vételről tartásra minősítette le a Matávot a Deutsche Bank. A német bankóriás fenntartotta vételi ajánlását a TPSA és a Cesky Telecom esetében. A Netiát szintén vételről tartásra minősítette le - tudósított a Reuters.

Két éven belül internetes TV Magyarországon

2006-2007-ben elindulhat hazánkban az internetes TV szolgáltatás az Axeleronál - nyilatkozta a társaság üzletfejlesztési igazgatója a Világgazdaságnak. A szolgáltatás megindításának alapvető feltétele természetesen a megfelelő sávszélesség rendelkezésre állása, mely a jelenlegi ADSL adatátviteli sebesség növelését jelenti.

Egy tőzsdeaspiráns IT cég a BÉT felé - Interjú a rEVOLUTION ügyvezetőjével

A rEVOLUTION azon hazai IT cégek közé tartozik, melyek a BÉT Tőzsdeképes Cégek Klubjának (TCK) is tagjai. Bódog Norberttel, a társaság ügyvezető igazgatójával a szoftverfejlesztő cég tőzsdére lépéséről, az elmúlt éves tevékenységéről, valamint a jövőbeli növekedési tervekről beszélgettünk.

Antenna Hungária privatizáció: kiválasztotta tanácsadóját az ÁPV Rt.

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) a Magyar Tőkepiac mai számában publikálta, hogy a 2004. november 19-én az Antenna Hungária Rt. 75% +1 szavazatot biztosító részvénycsomagja értékesítésének lebonyolítására vonatkozó tanácsadói feladatok elvégzésére kiírt nyilvános egyfordulós tanácsadói pályázatának nyertese az összességében a legelőnyösebb ajánlatot benyújtó HVB Bank Hungary Rt.

Az ÁPV Rt. a tanácsadó kiválasztásának menetét és döntését az alábbiak szerint részletezte és indokolta:

Freesoft: az átlagos profit tartalommal megkötött szerződés (2.)

Ma délben jelentette be a Freesoft, hogy 750 m Ft-os összegű szerződést kötött a MÁV-val. A társaság PR és marketing igazgatója a bejelentésben szereplő információkon túlmenően a Portfolio.hu-nak elmondta, hogy a szerződés a Freesoft számára átlagos profit elérését biztosítja.

Felfüggesztve a FreeSoft - jelentős pályázatot nyert a cég

A FreeSoft bejelentette, hogy megnyerte a MÁV Rt. által, nyílt közbeszerzési eljárás keretében, a "MÁV Rt. Gazdálkodásirányítási Információs Rendszer" verzióváltása tárgyában kiírt pályázatot.

Magyar Telekom lesz a Matávból

Magyar Telekom lesz a Matávból - jelentette be ma a Matáv az igazgatóság döntése után. A végső döntést a február 22-i közgyűlés hozza meg.

Vodafone: Úton a 3G felé

Várhatóan 4-6 hét múlva hoz döntést a Vodafone a UMTS hálózatának szállítójának személyéről. A társaság eddigi fő beszállítója a Nokia volt. A Vodafone szerint a szállító kiválasztása után fél évvel már működőképes lehet a hálózat Budapest belvárosában. A társaság a többi szolgáltatóhoz hasonlítva szintén nem adott konkrét becslést a 3G hálózat megépítési költségére, Vitai Attila vezérigazgató a nagyságrendet a 2G 500 millió dolláros hálózatához méri. A meglévő 2,500 bázisállomás 80-90%-a alkalmas a 3G berendezések telepítésére.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.