Eladják a Cserpest
Eladják a Cserpes - jelentette be a sajt- és tejtermékeket forgalmazó cég alapítója, Cserpes István a Forbes márciusi számát bemutató eseményén.
Eladják a Cserpes - jelentette be a sajt- és tejtermékeket forgalmazó cég alapítója, Cserpes István a Forbes márciusi számát bemutató eseményén.
A tavalyi meredek áremelkedés után idén jelentős visszarendeződés várható a tej és tejtermékek piacán, amely azonban az év második felére teljesedhet csak ki. A jelenség mögött több tényező áll, részben a mérséklődő felvásárlási árak és az európai tejfelesleg, valamint az erősödő forint és a nyomában megélénkülő import játszik szerepet, ám a legkomolyabb tényezőnek a fogyasztók keresletcsökkenése látszik.
A Tej Terméktanács adatai szerint az Európai Unióban már hónapok óta csökken a különböző tejtermékek ára, így ennek a hatásnak lassan Magyarországon is meg kell jelennie - számol be róla az RTL Híradó.
Augusztusban már az ötödik egymást követő hónapban mérséklődtek az élelmiszerárak a világon. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által pénteken ismertetett adatok szerint augusztusban az átfogó árindex 138 pont volt, 1,9 százalékkal alacsonyabb a júliusinál. Éves szinten az élelmiszerárak 10,1 ponttal (7,9 százalékkal) haladták meg az egy évvel korábbi szintet.
A világ legnagyobb élelmiszergyártó cége, a Nestlé, belső dokumentumokban elismerte, hogy termékeinek több mint 60%-a nem esik az egészségesnek mondott kategóriába és néhány termékük soha nem is fog, bármennyire is igyekeznek átalakítani azokat – számol be a hírről a Financial Times.
Tovább bővíti mátészalkai tejipari gyárát a holland tulajdonú FrieslandCampina Hungária Zrt., az 5,1 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 980 millió forint támogatást ad - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Nőhet a nyerstej és a feldolgozott tejtermékek ára a nyerstej csökkenő mennyisége, valamint az előállítási költségek, az infláció és a munkabérek emelkedése miatt - közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSzSz) az MTI-vel csütörtökön.
A tejföl és a vaj ára mintegy 10 százalékkal, a többi tejtermék ára pedig körülbelül 5-7 százalékkal emelkedhet szeptember elsejétől - mondta az InfoRádiónak a Tej Terméktanács elnöke, Mélykuti Tibor.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
Joe Biden visszalépését követően.
Teljes felelősséget vállalt a történtekért.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.