Budapest több kerületében és tizennégy vármegye 322 településén, csaknem 88 ezer hektáron gyérítik a héten a szúnyogokat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn az MTI-vel.
Tizenhárom vármegyében és Budapesten, összesen 84 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat a héten a szakemberek - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
A Nemzetközi Oltóközpontnál elérhetővé vált a Dengue láz elleni védőoltás - tudósított a vállalat egy friss sajtóközleményben.
Járványokat is okozhatnak a már megjelent új szúnyogfajok - erről beszélgetett Áder János volt államfő Kurucz Kornélia biológussal, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának adjunktusával a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában.
Az idei olimpia nagy járványügyi kockázatot jelenthet Párizsban, ahol a dengue-láz elterjedésétől tartanak - írja a CNN.
Érdekes statisztikát közölt a napokban a VisualCapitalist, amely most azt rangsorolta, hogy melyik a 10 leghalálosabb állat a világon az évente megölt emberek száma alapján.
A héten a főváros III., IV., XIII., XXI., XXII. és XXIII. kerületében, illetve Bács-Kiskun, Baranya, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Tolna vármegyében, összesen húszezer hektáron irtják a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az Ixchiq nevű vakcina forgalomba hozatali engedélyének kiadását javasolta pénteken, az Ixchiq az első olyan oltóanyag lehet az EU-ban, amely védelmet nyújt a 18 éves és annál idősebb felnőtteknek a chikungunya ellen.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss közleménye szerint idén drámai mértékben megnőtt a dengue-lázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen. Ez a szúnyogok által terjesztett vírusos betegség továbbra is komoly veszélyt jelent a közegészségügyre.
A héten kilenc vármegye százkilencvenöt településén, csaknem harminchétezer hektáron folytatódik a központi szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
Kilenc vármegye 197 településén, összesen csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat ezen a héten - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel hétfőn.
Plusz forrásokat csoportosít át a költségvetésben a kormány az idei szúnyoggyérítési program érdekében. A több mint 1,8 milliárdos többletforrás biztosításáért Varga Mihály pénzügyminiszter és Pintér Sándor belügyminiszter felel.
A csapadékos tél és az elmúlt napok magas hőmérséklete miatt a szokásosnál egy hónappal korábban, április 8-9-én (esőnap április 10-12.) kezdődik a szúnyoggyérítés a Balatonnál - közölte Sáringer-Kenyeres Tamás, a Balatoni Szövetség által megbízott szakértői csoport vezetője.
Peru kormánya egészségügyi vészhelyzetet rendelt el, mivel a nagy meleg és a heves esőzések miatt rohamosan terjed a Dengue-lázas megbetegedések száma – írja a Reuters.
A Szlovák Tudományos Akadémia kutatói az országban azonosították az Ázsiai tigrisszúnyogot, amely veszélyes trópusi betegségeket terjesztő invazív fajnak számít. Jelenleg Pozsonyban találtak áttelelő populációt, terjedésük megakadályozása érdekében pedig a teljes kiirtásukat tervezik - közölte az Újszó.
Ha a tudományt megtagadjuk, mindannyiunknak vége. A klímaváltozás a legnagyobb kihívás, a járványok csak ennek kísérőjelenségei. Magyarországon elsősorban az inváziós rovaroktól és kullancsoktól lehet félnivalónk – mondta Kemenesi Gábor a 24.hu-nak.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Sokaknak nem tetszik a döntés.
Nagy fordulat jöhet a kriptopiacon.
Zúgolódnak a katonák.
Engedi ezt a költségvetés?
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?