Bármit nem vehetünk SZÉP-kártyával a Sparban
Korábban már jelezte a Spar, hogy február 1-től SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni üzletei egy részében lehet majd, ugyanakkor a kártya használata előtt érdemes pár dolgot tudni.
Korábban már jelezte a Spar, hogy február 1-től SZÉP-kártyával élelmiszert vásárolni üzletei egy részében lehet majd, ugyanakkor a kártya használata előtt érdemes pár dolgot tudni.
Korábban írtunk már róla, hogy több mint 1100 négyzetméteres eladótérrel, az Etele Plazaban nyitja meg legújabb üzletét a Spar. Ezúttal arra is fény derült, hogy menyibe került a szupermarket kialakítása.
Hetente akár többször is eljárnak a magyarok shoppingolni, a megkérdezettek közül pedig leggyakrabban az 50 év feletti férfiak töltik ezzel az idejüket – derül ki az NRC által a WING megbízásából készített reprezentatív kutatásból. Minden vizsgált korcsoport számára a megfizethető kínálat a legfontosabb szempont egy bevásárlóközpont kiválasztása során. A kutatás kitért a legfontosabb üzlettípusok kérdésére is, és a kapott adatok alapján jól látszik, hogy a szupermarketek után a ruházati boltokat jelölték meg a legtöbben, így a vásárlók számára fontos, hogy változatos divatmárkákat kínáljon egy bevásárlóközpont.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a legnagyobb fizikai üzletét nyitja meg az eMAG az Etele Plazaban, most egy új bérlőt is bejelentett a bevásárlóközpont fejlesztője: szeptembertől a földszinten Spar szupermarket várja majd a vásárlókat.
A SPAR egy budapesti lakóparkban és egy frekventált soproni városrészben létesített új szupermarketet, két régebbi – mosonmagyaróvári és szentlőrinci – áruházát pedig korszerűsítette.
Egy év börtönbüntetésre ítélt egy férfit közveszéllyel fenyegetés bűntette és rongálás vétsége miatt a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen - közölte a törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
Új bevásárlóközpontot épített 2,7 milliárd forintból a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. a Pest megyei Törökbálinton - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
A magyarok elkezdtek vásárolni a koronavírus európai terjedése miatt, habár hazánkban még nincs fertőzött. A szakértők szerint semmi okunk a pánikra, a hazai áruházak ki fogják tudni elégíteni a keresletet a következő időszakban is. A kereslet ráadásul egyes időszakokban sokkal nagyobb, mint amit most lehet érzékelni, és akkor sincsenek ellátási gondok.
A brit Tesco szerint egyre rosszabb a brit vállalatok helyzete a magas vállalkozói adó miatt, részben ezt enyhíthetné, ha a kormány illetéket vezetne be az online értékesített árukra - számol be a hírről a The Guardian.
Az elmúlt hetekben bejelentett soproni superstore és zalaegerszegi szupermarket után Győrben is szupermarketet nyit ősszel az Auchan - írja a Kisalföld.
A lengyel kormány tíz napon belül elkészül a szupermarket-adótörvény tervezetével.
Az elmúlt időszakban folyamatosan esik a nagy áruházak forgalma, mivel egyre többen inkább az interneten vásárolnak. A helyzeten még az is ront, hogy a kisebb, piac jellegű boltok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen ugyanazon az áron ajánlják a termékeket, ráadásul még jobban meg is lehet őket közelíteni, mint a legtöbbször városon kívülre eső áruházakat.
Közel 2 százalékos pluszban zárt.
Nincs bizonyíték rá, hogy a szombai lövöldözőnek köze lenne hozzá.
Egyre többen akarnak hajóra szállni.
Az egyetemi professzor, volt jegybankár a Checklist vendége volt.
Nőtt-e a volt elnök újraválasztási esélye az ellene elkövetett merénylettel?
Az agráriumban is a megfelelő információkon, a transzparencián múlik az, hogy el tudjuk-e kerülni a finanszírozás problémáit.