A lengyel elnök hivatalosan is kinevezte a Mateusz Morawiecki miniszterelnök által javasolt új kormányt, amely várhatóan rövid ideig, legfeljebb 14 napig tart majd. Andrzej Duda államfő ezzel lényegében biztos bukásra ítélte a választáson többségét veszítő Jog és Igazságosság Pártot (PiS), amely biztosan nem kap felhatalmazást a Szejmben.
Maratoni szavazatszámlálás után, 92,45 százalékos feldolgozottság mellett majdnem végleges eredmény született a lengyelországi parlamenti választáson. Bár a nyolc éve kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) győzött a pártok versenyében, parlamenti többséget valószínűleg nem fog tudni maga köré gyűjteni, így a sorban utána következő három – ellenzéki – pártszövetségnek lesz reális esélye arra, hogy kormányt alakítson. Ezzel 2014 után újra az időközben az Európai Tanács elnöki székét is megjárt EU-párti Donald Tusk lehet Lengyelország miniszterelnöke, és véget érhet a nyolc éve tartó küzdelem Varsó és Brüsszel között. Már ha más meglepetés nem lesz az elkövetkező napokban, órákban és hetekben.
Megválasztotta szerda este a lengyel parlamenti alsóház, a szejm az orosz befolyást vizsgáló közigazgatási bizottság kilenc tagját.
Módosításokkal küldte vissza kedd este újbóli alsóházi megvitatásra az ellenzéki többségű lengyel parlamenti felsőház, a szenátus az uniós helyreállítási terv feltételéül szabott törvény tervezetét. A szenátusból a tervezet újból a szejm elé kerül, ott a kormánytöbbség elvileg leszavazhatja a felsőházi módosításokat. Szymon Szynkowski vel Sek, az uniós ügyekért felelős miniszter a keddi szenátusi ülésen azt az álláspontot fogalmazta meg, hogy a szenátusi módosítások sérthetik a kormánynak az Európai Bizottsággal (EB) kötött megállapodását.
Elvetette kedd este az ellenzéki többségű lengyel szenátus azt a kormánypárti törvénymódosítást, amely szerint a koronavírus-járvány miatt levélszavazás formájában bonyolítanák le a május 10-re kiírt elnökválasztást.
Inkább erődemonstráció volt a közelmúltbeli pénzügyi korrupciós botrány miatt az a bizalmi szavazás, amelyet Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök kezdeményezett a kormánnyal szemben tegnap a parlament alsóházában és a várakozásoknak megfelelően meg is nyerte.
Többórás éles vita után megszavazta pénteken a lengyel alsóház a legfelsőbb bíróságról szóló törvényt, illetve a bírósági reformot előkészítő jogszabályt is, amely az országos igazságszolgáltatási tanácsról szól. Az alsóházban a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt van többségben. Mindkét törvényt előzetesen számos alkalommal bírálta az Európai Bizottság, illetve az Európa Tanács emberi jogi szervének alkotmányjogi testülete, a Velencei Bizottság.
Hatalmas változás történt egy év alatt.
Kifejezetten közel állomásoznak majd az észak-koreai határhoz.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?