Alig mozdulnak a tőzsdék
Alig mozdulnak az európai tőzsdék ma reggel a nyitást követően, és ez alól a BUX sem kivétel.
Alig mozdulnak az európai tőzsdék ma reggel a nyitást követően, és ez alól a BUX sem kivétel.
Az Appeninn két felsővezetője is lemondott tisztségéről, derült ki a vállalat közleményéből.
Abu Dzabiban adott interjúkat Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, akit többek között a Boeing és az Airbus gépek meghibásodásairól és a közel-keleti terjeszkedésről kérdeztek.
Miközben a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek az európai kereskedési idő végeztéig mérsékelten estek kedden, a magyar piac felülteljesítő volt, elsősorban az OTP emelkedésének köszönhetően.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részben arról volt szó, hogy újra előkerült a Kosher Energy Drink neve egy befektetéssel összefüggésben, azonban nem árt az óvatosság. Vendégünk volt Turzó Ádám, a Portfolio pénzügyi elemzője. A második részben a friss napelemes elszámolási szabályokkal kapcsolatban szedtük össze a tudnivalókat Weinhardt Attilával, a Portfolio makroelemzőjével.
A nyitás után esnek az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 0,7 százalékot esett, a S&P 500 0,5 százalékos mínuszban áll, míg a Nasdaq 0,6 százalékos mínuszban van. Vélhetően már a csütörtöki amerikai inflációs közlésre várnak a piacok, az áremelkedés üteme ugyanis kulcsfontosságú tényező a kamatpálya várható alakulásával kapcsolatban
Január elején is elkészítette a Portfolio havi rendszerességű alapkezelői felmérését, mutatjuk, hogy mit várnak a profi befektetők a magyar tőzsdén, és a forint piacán.
A Volkswagen erős évet zárt tavaly az értékesítést tekintve. A cég által közzétett adatokból kiderült, hogy a számok kivétel nélkül meghaladták a 2022-es értékeket, és az is, hogy az elektromos járművek iránti kereslet is jelentősen nőtt.
A Raiffeisen friss célárral jött ki az OTP-re, ami bár magasabb, mint a mostani árfolyam, de elmarad a legmagasabb céláraktól.
Egyedül a Mol részvénye esik a hazai blue chipek közül.
A BMW kedden arról számolt be, hogy rekordszámú autót értékesítettek a tavalyi évben, emellett év/év alapon is jelentős növekedést tudtak elérni. Kiemelkedő volt a negyedik negyedév, amely során átlagot meghaladó, több mint 10 százalékkal több járművet értékesítettek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Működésének harmadik évfordulójához érkezett 2023 szeptemberében az Absolute Return Global Equity Fund (ARGE) – tájékoztatta a Portfolio-t a Fidelity befektetési alapkezelő. Az ARGE-hez hasonló aktív, piacsemleges stratégiák célja, hogy állandó pozitív teljesítményt nyújtsanak függetlenül attól, hogy a piacok emelkednek vagy csökkennek. Az alap a bevezetése óta elérte a pénzpiaci hozamok feletti 3-5%-os bruttó hozamcélját.
A Hewlett Packard Enterprise tárgyalásokat folytat a távközlési berendezéseket gyártó Juniper Networks megvásárlásáról. Az ügylet értéke csaknem 13 milliárd dollár. A felek pedig már a héten bejelenthetik a megállapodást.
Kedd reggel több mint 30 éve nem látott szintre, és egyben új csúcsra emelkedett a japán Nikkei. Az emelkedést a kedvező nemzetközi hangulat mellett országspecifikus tényezők is hajtják, a befektetők pedig a tavalyi rendhagyó emelkedés után idén is bizakodóak lehetnek.
Az Nvidia részvényei a tegnapi ralit követően új történelmi csúcson zártak, miután a világ legértékesebb chipgyártója bemutatta a mesterséges intelligencián alapuló új grafikus processzorait.
Felemás a hangulat a hazai blue chipek piacán.
A Duna House minden szegmense növekedéssel zárta a 2023. év utolsó negyedévét. A lengyel franchise és a hitelközvetítő szegmens újabb rekordokat döntött és a magyar ingatlanközvetítő üzletágak is jelentősen növekedtek a negyedév során - derült ki a cég által publikált előzetes számokból.
Nagyot esett a Samsung nyeresége a negyedik negyedévben, miután a cég első számú profitgyárában, a memóriachipek üzletágban durván csökkentek tavaly az árak. Az év vége felé már javulás látszik az iparágban, de elemzők szerint bár a Samsung kiemelkedő a chipek gyártásában, abban már kevésbé, hogy ezt profitra fordítsa.
Kisebb mínuszban zárt ma a magyar tőzsde, a blue chipek közül az OTP vitte a prímet.
Egyedül az OTP részvényei vannak pluszban a hazai blue chipek közül a kora délutáni órákban.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?