Az elmúlt évek utazási trendjeire jellemző volt a „nagy utazás, nagy költekezés”, elárasztották az olyan bakancslistás helyeket az utazók, mint Bali, Róma vagy Párizs. Most azonban két nagy utazási cég, az Expedia és a Booking.com is azt tapasztalja a jövő évi kereséseken, hogy inkább a csendesebb, kevésbé zsúfolt, alig ismert helyeket részesítik előnyben az emberek – írja a CNBC.
Egy teljes gépnyi utas, túlnyomó többségében magyarok ragadtak Szardínián, miután meghibásodott a gépük - írja az Utazómajom.
Podgorica helyett Tiranában landolt a Wizzair szombati járata, a Telex úgy tudja, hogy nem tájékoztatták az utasokat a változás okáról.
Budapesten szakítja meg az útját három, az Emirates által üzemeltetett nagygép a közel-keleti konfliktus miatt, ami több mint 1200 fős utasforgalmi többletet okoz ma este a budapesti repülőtéren – írja Facebook-posztjában a Budflyer. Időközben a magyar fővárosba leszálló óriásgépek száma 4-re növekedett.
Klímaaktivisták zavarták meg több németországi repülőtér működését csütörtök reggel, két helyen felfüggesztették a fel- és leszállásokat.
Lezárták a szicíliai Catania repülőterét, amelyet hamueső temetett be az Etna vulkán kitörése miatt kedden.
Élelmiszer, ruha, asszisztencia behajtáshoz – a Grantis megvizsgálta, miben segítenek az utasbiztosítások repülő járatkésés és lemondás esetén.
Még ebben a hónapban megkaphatja az Airbus népszerű gépe, az A321 legújabb típusa, az XLR a szabályozó hatóságok engedélyét, amely hosszabb hatótávú, így akár 11 órás járatokat is lehet vele üzemeltetni. Többek között a Wizz Airnek is van megrendelése az új típusra, amivel akár Indiába indíthat járatokat – írja a Bloomberg.
Csütörtök késő este jelentette be közösségi oldalán a Debreceni Repülőtér üzemeltetője, hogy az este 6-kor végzett futópálya ellenőrzés során hibát észleltek, ami miatt ideiglenesen be kell zárni a repteret.
Megszaporodtak a járatkésésekkel kapcsolatos hírek az elmúlt napokban, volt olyan extrém eset, amikor 30 órával később szállt fel egy fapados repülőjárat. Az RTL Híradó annak járt utána szerdai riportjában, hogy ennek hátterében valóban az áll-e, hogy nagyon kevés Európában és különösen Magyarországon a légiirányító.
Az idei nyáron a megszokotthoz képest is több a fogyasztói panasz a légi közlekedésben, ezért a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) felhívja a légitársaságok figyelmét, hogy az utasok jogainak érvényesülése érdekében tartsák be az Európai Unió hatályos jogszabályait.
Budapest Főváros Kormányhivatala hivatalból hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizz Air, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben az utóbbi napokban tapasztalt jelentős járatkésesek kapcsán. Elsőként a Wizz Air reagált a kormányhivatal bejelentésére.
Izraelben a nyári forgalomnövekedésre számítva ismét megnyitják a régi, 1-es terminált a Tel-Aviv melletti Ben Gurion repülőtéren - jelentette a helyi reptéri hatóság hétfő reggel
Még a hétfő délelőtti járatok is késve indulnak a belgrádi Nikola Tesla repülőtérről, mert vasárnap délután egy személyzeti hiba miatt a tranzitzónában összekeveredtek az érkező és az induló utasok, ezért mindenkit újra át kellett vizsgálni - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal biztonsági ellenőrzés céljából ideiglenesen megtiltotta bizonyos Boeing 737 MAX 9 típusú repülőgépek felszállását, miután korábban egy kabinpanel-robbanás miatt kényszerleszállást kellett végrehajtani egy ilyen járaton - számolt be a Reuters.
Irán és Szaúd-Arábia hivatalos tárgyalásokat kezd a közvetlen légi járatok újraindításáról, ami a két ország közötti kapcsolatok további helyreállítását szolgálja.
Régóta Németországban élt.
Intenzív szakaszában van a háború.
Kevés részletet osztottak meg.
Német katonák mehetnek akár Ukrajnába is.
Fordulnak a szelek Washingtonban.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?