A Naval News beszámolója szerint az egyik legnagyobb kínai hajógyárban egyre több olyan jármű sziluettje kezd feltűnni, amelyek nagyméretű partraszálló hajóra emlékeztetnek. Ezek a fejlesztések egyértelmű bizonyítékai annak, hogy Peking napirenden tartja a tajvani invázió témáját.
Az Egyesült Államok haditengerészete két új repülőgép-hordozó nevét jelentette be, amelyeket két korábbi elnökről neveznek el. Carlos Del Toro haditengerészeti miniszter közlése szerint a Gerald R. Ford-osztályú hajók a USS William J. Clinton (CVN 82) és a USS George W. Bush (CVN 83) nevet kapják. Ez az első alkalom, hogy két, még élő elnökről haditengerészeti hajót neveznek el - közölte az Amerikai Haditengerészet sajtóosztálya.
A jemeni húszi lázadók katonai szóvivője szerint közös rakéta- és dróncsapást hajtottak végre a USS Harry Truman repülőgép-hordozó ellen a Vörös-tengeren – írja a TASZSZ.
Megtámadták a jemeni húszi lázadók az amerikai Harry S. Truman repülőgép-hordozót - állítja az iszlamista szervezet jelentése, melyet a Times of Israel közölt.
A kínai haditengerészet jelentős lépést tett előre a távoli vizeken való harci képességeinek megerősítésében egy új, partraszálló támadóhajó vízre bocsátásával. Az újonnan bemutatott Szecsuán nevű hajó a Type 076 osztály első tagja, amely vadászrepülőgépek indítására is alkalmas, ezzel új dimenziót nyitva Kína tengeri hadviselési képességeiben - jelentette a Defense News.
Az elmúlt években Kína egyre nagyobb hadiflottát épít, hogy növelje a befolyását az indo-csendes-óceáni térségben. India nem szeretné tétlenül nézni, ahogy a nagy riválisa megerősödik, ezért igyekszik tartani a lépést Peking fegyverkezési programjával – írja az Eurasian Times.
Az Egyesült Államok és Kína között egyre kiélezettebbé válik a versenyfutás az indo-csendes-óceáni térségben, ahol a feltörekvő keleti nagyhatalom egyre nagyobb befolyásra tesz szert. Washington nem hagyná ezt, a cél érdekében pedig a legnagyobb repülőgép-hordozókat is hajlandó bevetni – írja a Naval News.
Az Egyesült Államok pénteken jelentette be, hogy B-52-es bombázókat, vadászgépeket, légi utántöltő repülőgépeket és haditengerészeti rombolókat telepít a Közel-Keletre. Szerintük ez a katonai eszközök átcsoportosítása keretében történik, mivel az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó csapásmérő csoport el fogja hagyni a régiót – írja a Reuters.
Kína és az Egyesült Államok egyre élesebb versenyben van egymással a Távol-Keleten, ez a rivalizálás pedig a globális hegemón szerepéért vívott harcra is hatással van. Peking most egy újabb villantással prezentálta erejét.
Törökország a SAHA Expón felfedte a MUGEM, azaz a „Nemzeti Repülőgép-hordozó” terveit a nagyközönség előtt. A felvázolt program alapján Ankara saját fejlesztésben szeretné megoldani a hadihajó építését, ezzel pedig egy újabb jelentős fegyverpiaci szegmensbe törne be – közölte a Naval News.
A francia védelmi költségvetés jelentős növekedést mutat 2025-re, új fegyverrendszerek és képességek fejlesztésével. Sébastien Lecornu védelmi miniszter a parlament alsóházának védelmi bizottsága előtt ismertette a tárca terveit, kiemelve a lőszergyártás, az űrkutatás és a kibernetikai képességek fejlesztésének fontosságát - tudósított a Defense News.
A Fülöp-szigetektől délkeletre lévő vizeken bukkant fel a kínai Liaoning repülőgép-hordozó. A keleti nagyhatalom éppen akkor tart hadgyakorlatot, amikor a Dél-kínai-tengeren az Egyesült Államok hajt végre manővereket más országokkal – számolt be a South China Morning Post.
Az amerikai haditengerészet bemutatott egy új stratégiai dokumentumot, amelyben a Kína csendes-óceáni ellensúlyozására kidolgozott tervek szerepelnek – írja az Eurasian Times.
A kínai haditengerészet jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, különös tekintettel a repülőgép-hordozó programjára. Az ország első ilyen hadihajója, a Liaoning üzembe helyezésének 12. évfordulója alkalmából mindhárom kínai repülőgép-hordozó gyakorlatokon vagy teszteken vett részt a közelmúltban - számolt be a Global Times.
Az orosz haditengerészet egyetlen repülőgép-hordozója, az Admiral Kuznyecov már nyolc éve nem volt bevetésen, és egyre valószínűtlenebb, hogy valaha is visszatér a tengerre. Az elmúlt hónapokban a Kreml állítólag áthelyezte a hajó tengerészeinek egy részét a hadsereghez, és az ukrajnai frontra küldte őket - számolt be az ukrán háborút kutató OSINT-elemzők legfrissebb jelentéseiről a Forbes.com.
A kínai Jangce folyó partján álló egykori szovjet repülőgép-hordozón, a Minszken pusztító tűz ütött ki, amely jelentős károkat okozott a hajótestben - írja a The War Zone.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Friedrich Merzet meglepte a találkozó hangulata.
A civil szféra szépen lassan megfullad.
Van pár nagyon érdekes egybeesés.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.