Kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában
Szlovákiában szombattól egész napos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Marek Krajcí egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.
Szlovákiában szombattól egész napos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Marek Krajcí egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.
Évek óta húzódik a pozsonyi Istropolis épületének sorsa, a jelenlegi állás szerint a tulajdonos fejlesztő teljesen elbontaná az egykori Szakszervezetek Házát, ismertebb nevén az Istropolist. A helyén multifunkcionális kulturális és rendezvényközpont épül, amit egy teljesen új negyed fog körbeölelni - írja az epiteszforum.hu.
Tavaly december óra használhatják emelt, 130 km/h sebességgel az M15 autópálya négysávosra bővített szakaszát az autósok. A 14,5 kilométeres szakaszon az elmúlt hónapokban a befejező munkák zajlottak. A fejlesztéssel teljes hosszban megvalósult az autópályás összeköttetés Budapest és Pozsony között - közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Mintegy 278 millió eurót (azaz 91 milliárd forintot) fordít az Európai Unió kohéziós forrásokból a szlovákiai D1-es autópálya Eperjes (Presov) körüli, délnyugati elkerülő szakaszának építésére - jelentették be pénteken Brüsszelben.
A kizárólag magyar cégekből álló NSV Varsó Konzorcium nyerte azt a közbeszerzést, amely két év alatt nettó 1,1 milliárd forintért készíti el a Budapest—Pozsony—Brünn—Varsó nagy sebességű vasútvonal megvalósíthatósági tanulmányát - írja a Magyar Idők.
A projekt megvalósításáról szóló tavaly őszi politikai döntéskor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt jelezte, hogy elképzelhető akár EU-s hitel bevonása is a projektbe.
Visszatért Szlovákiába az Uber, egyelőre csak Pozsonyba, de a cég kelet-közép-európai regionális igazgatója szerint idővel a többi szlovák nagyvárosban is használható lesz újra az alkalmazás - írja az Infostart.
Megkezdte működését pénteken az új pozsonyi kerékpárkölcsönző-rendszer, amely a Mol Bubi mintájára jött létre a Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft és a helyi önkormányzat együttműködéseként.
Idén eddig 1300 darab, 15 millió forintnál olcsóbb lakást adtak el az Otthon Centrum hálózatán keresztül. Az alábbiakban arra voltunk kíváncsiak, hogy az ország melyik részén, milyen arányban fordulnak elő lakások ebben az árkategóriában, valamint, hogy hol tart ma Budapest a cseh és a szlovák főváros áraihoz képest.
A Mol szlovák leányvállalata, a Slovnaft Pozsonyban útjára indítja közösségi kerékpármegosztó-szolgáltatását. A Slovnaft BAjk elnevezésű program a budapesti Mol Bubi tapasztalataira építve született meg.
Finanszírozási gondjai miatt plakátkampányt indít Pozsony azért, hogy "papíron" más településeken élő több százezer lakóját rábírja, helyezzék állandó lakóhelyüket a fővárosba.
A RegioJet busz- és vasúttársaság közvetlen napi buszjáratot indít Pozsony és a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között, a fapados légitársaságok utasainak igénye miatt - írta a TASR szlovák hírügynökség hétfőn.
Hiába a többlet banki tőkekövetelmények és a hitelezési szabályok szigorítása, az idei első negyedévben csaknem kilenc éve nem látott mértékben nőttek a lakásárak Szlovákiában - írja a Bloomberg.
Megkezdődött a Volkswagen pozsonyi gyárához tartozó új logisztikai központ építése, az alapkövet ünnepélyesen rakták le csütörtökön - közölte a német cég szlovák leányvállalata, a Volkswagen Slovakia az MTI-vel.
Három prioritást jelölt ki a pénteki, pozsonyi uniós csúcstalálkozó elé Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a kedd este nyilvánosságra hozott meghívó levelében.
A brit uniós tagság megszüntetésével kialakuló helyzetben azokra az ügyekre kell összpontosítani, amelyek összekötik az Európai Unióban maradó 27 országot - emelte ki Angela Merkel német kancellár pénteken Varsóban a V4 csoport és Németország vezetőinek találkozója előtt tett sajtónyilatkozatában.
A jövő pénteki, V4-ekkel folytatandó tárgyalása előtt már rendkívül sűrű lesz Angela Merkel német kancellár diplomáciai menetrendje és azt követően szombatig szintén állam- és kormányfők "hadával" tanácskozik az EU jövőjéről. A jövő héten Nápolyba, Tallinba, Prágába, Varsóba, majd Berlin melletti Mesebergbe utazik el és összesen 15 európai uniós tagország vezetőjével folytat megbeszéléseket a brit uniós tagság megszűnése (Brexit) után keletkező helyzetről, és egyúttal előkészíti az Európai Unió jövőjéről tartandó pozsonyi csúcstalálkozót is.
Az Európai Unió közös piacához való hozzáférésnek megvan az ára, amit az is mutat, hogy a piachoz teljesen hozzáférő Norvégia több pénzt fizet be egy főre vetítve az EU közös kasszájába, mint a britek - ezzel az erős üzenettel reagált egy mai pozsonyi konferencián az Európai Bizottság alelnöke arra a kérdésre, hogy tényleg várható-e a 2020 utáni EU-források jelentős csökkenése. Az EU-brit tárgyalások keretét tehát még erősebben kijelölte Brüsszel: ha hozzá akarnak férni a britek a rajtuk kívül közel 450 millió fős közös piachoz, akkor az anyagiakhoz továbbra is hozzá kell járulniuk. Ez Magyarországnak is egyértelműen kedvező lenne, igaz a Régiók Bizottságának elnöke még ezt megelőzően arra figyelmeztetett: jóval kevesebb lesz az elérhető fejlesztési forrás 2020 után.
Eladott egy irodaházat a szlovák HB Reavis Group Pozsonyban. A tranzakció hozama 7 százalék volt - tudtuk meg a Magyarországon is aktív ingatlanfejlesztőtől.
Inkább a japán piac lesz érdekes.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Gyorsan változnak az események Amerikában.
A génmódosítás és a génszerkesztés fontos lehet az élelmezési válság és a klímaváltozás elleni küzdelemben, de sokan félnek tőle.
Folytatódik a vámháború.